2024. március 29., péntek

Menekülteket telepít át Athén Leszboszról Görögország más részeire

Kétezer embert elszállítanak a túlzsúfolt leszboszi menekülttáborból a hónap végéig Görögország más részeire - jelentették görög hivatalos források kedden.

A menekülttábort már többször elmarasztalták emberi jogi szervezetek és helyi hatóságok is, mert az eredetileg 3000 fősre tervezett létesítményben csaknem háromszor ennyi migránst szállásoltak el, többnyire sátrakban és hajókonténerekben.

Dimitrisz Canakopulosz kormányszóvivő egy tájékoztatóján elismerte, hogy a helyzet "pattanásig feszült".

Már a nyár folyamán csaknem háromezer embert szállítottak át táborból a görög szárazföldre, múlt héten pedig újabb 700 követte őket - tette hozzá Canakopulosz, és megígérte, hogy szeptember végéig további 2000 táborlakót küldenek utánuk.

Athénba látogat a héten Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációügyi biztos is, aki találkozni fog Alekszisz Ciprasz miniszterelnökkel is, hogy további megbeszéléseket folytassanak az ügyben.

Múlt héten több mint egy tucat emberi jogi szervezet sürgette a görög kormányt, hogy tegyen lépéseket a menekülttábor életkörülményeinek javítására. Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) segélyszervezet közleménye szerint "példátlan humanitárius krízis" van ott jelenleg, fiatalok például hetente kísérelnek meg öngyilkosságot vagy öncsonkítást.

A 2016-os EU-török migrációs egyezmény keretében az unió minden olyan migránst visszaküldhet Törökországba, aki illegális úton érkezett valamelyik görög szigetre, és nem kapott menekültstátust. Az eljárás idejére a menedékkérőknek eddig a szigeteken kellett maradniuk, de számuk az újonnan érkezők miatt tovább nőtt.