2024. április 19., péntek

Több milliárd dollár tőkeinjekció

Nagybecskereken gumiabroncsgyár és cink-oxidot gyártó üzem létesül

Több megállapodást is aláírtak Szerbia delegációjának a képviselői Pekingben a kínai fél illetékeseivel. Aleksandar Antić energetikai és bányaügyi miniszter a szerb kormány nevében a Bor Bányászati és Kohászati Központ tekintetében kötött együttműködési megállapodást a kínai Zijin Mining Group Company Ltd. bányaipari vállalat képviselőjével, Siniša Mali pénzügyminiszter pedig a Shandong Linglong Tire Co. Ltd. gumiabroncsgyártó társaság illetékesével írt alá megállapodást egy, Nagybecskereken létesítendő üzem megépítéséről. Ma újabb szerződéskötések esedékesek.

Siniša Mali pénzügyminiszter öt megállapodást írt alá Pekingben (Fotó: Beta)

Siniša Mali pénzügyminiszter öt megállapodást írt alá Pekingben (Fotó: Beta)

Fontos ez a nap Szerbia polgárai számára – nyilatkozta Siniša Mali. Mint a bori szénbánya kapcsán kiemelte, ennek a beruházásnak az értéke 1,46 milliárd amerikai dollárt tesz ki. A szóban forgó összeg a következő hat évben érkezik Borba, a tőkeinjekció pozitív hatását pedig nemcsak a szóban forgó település és a környékén élők érzik meg, hanem a kelet-szerbiai térség egésze, de Szerbia gazdasági mutatóin is érezteti majd hatását a beruházás – emelte ki Mali. A pénzügyminiszter szavai szerint 2006 és 2009 között négy alkalommal kísérelte meg a hatalom éppen aktuális összetétele magánosítani a bányamedencét, ám ezek a próbálkozások egyike sem végződött sikerrel. Mindezt követően most sikerült kapcsolatot kiépíteni azzal a stratégiai partnerrel, amely együttműködve a köztársasági kormánnyal, képes lesz talpra állítani az ország számára eme fontos bányát, illetve gazdasági társaságot – mutatott rá sajtónyilatkozatának folytatásában Mali.

Bánát is a fejlődés útjára lép – tért ki az egyéb megállapodásokra a pénzügyminiszter.

– A Shandong Linglong gumiabroncsgyártó társaság a Zijin együttműködő partnere. Ez a vállalat Nagybecskereken létesít üzemet, amelyben 1200 munkahelyet terveznek megnyitni. A beruházás értéke 994, 4 millió dollár. Egy másik kínai vállalattal is szerződést írtunk alá, utóbbi cink-oxidot gyártana Nagybecskereken. Ennek a beruházásnak az értéke 80 millió euró, a megnyitandó munkahelyek száma pedig 280 – taglalta Mali, aki mindemellett a Huawei képviselőjével is szerződést kötött a szerbiai térfigyelő rendszer kiépítéséről – áll a Tanjug hírügynökség jelentésében. A Lango Guangdong gazdasági társaság és a Szerbia közötti együttműködési megállapodás megvalósításáról szóló protokollt szintén Mali látta el kézjegyével.

Siniša Mali értékelése szerint Aleksandar Vučić és Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke közötti találkozók mindig gyümölcsözők, hiszen a felek lefektetik a két ország közötti kapcsolatok elmélyítésének, valamint az új beruházásoknak az alapjait. Ez a folyamat, illetve együttműködés a foglalkoztatás és a bérek, valamint a nyugdíjak növekedését eredményezi – tette hozzá Mali.

Aleksandar Vučić köztársasági elnök és a szerb kormány küldöttsége vasárnap érkezett meg Kínába. A háromnapos látogatás első állomása Peking volt, ahol a szerb államfő üzletemberekkel és kínai nagyvállalatok képviselőivel találkozott. Az előzetes bejelentések értelmében a következő napokban 3 milliárd dollár értékben 11 szerződést és megállapodást írnak alá a felek.

IPARI PARKOK ÉPÜLNEK

A mai nap folyamán a borčai ipari park kiépítéséről írnak alá megállapodást a felek. Eme ipari park a tervek szerint 300 hektáron terül majd el. Ezt a projektumot a China Road and Bridge Corporation (CRBC) valósítja meg. A szóban forgó, kizárólag kínai építőipari vállalatokat tömörítő konzorcium végzi a Fruška gora-i közlekedési folyosó kiépítését, a Belgrád–Niš vasútvonal felújítási munkálatait, és dolgozik a 10-es közlekedési folyó bizonyos szakaszain.

A szerbiai küldöttség tagjai Vang Hsziao-taoval, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság alelnökével (Fotó: Beta)

A szerbiai küldöttség tagjai Vang Hsziao-taoval, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság alelnökével (Fotó: Beta)

A szerbiai küldöttség tagjai Vang Hsziao-taoval, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság alelnökével a folyamatban lévő, továbbá a majdani beruházásokról tárgyaltak, egyetértvén azzal kapcsolatban, hogy éppen ezek a projektumok fűzik a legszorosabbra a két ország közötti kapcsolatokat. Szerbia és Kína kapcsolatai hagyományosan jók és barátiak, ennél stabilabb alapja pedig nem is lehetne az együttműködésnek, illetve az együttműködés elmélyítésének – emelte ki Zorana Mihajlović közlekedési, építésügyi és infrastrukturális miniszter, mondván, hogy Belgrád mostanra Kína európai infrastrukturális beruházásainak a központjává nőtte ki magát. Vang Hsziao-tao a majdani együttműködés témájában megerősítette, hogy a fejlesztési ügynökség határozottan sürgeti a belgrádi ipari park kiépítését, hiszen a létesítmény érdemben mozdítaná előre a kínai beruházásokat Szerbiában. Az előzetes bejelentések értelmében a belgrádi Borča mellett Smederevóban is kínai vállalat építhet ipari parkot.

NEM CSAK A GAZDASÁG ERŐSÖDIK

Aleksandar Vučić és Hszi Csin-ping a mai nap folyamán ülnek tárgyalóasztalhoz, majd az egyeztetés után több együttműködési megállapodást írnak alá. Mielőtt Pekingbe utazott volna, Vučić újságíróknak nyilatkozva aláhúzta: politikai és államvezetői pályafutása során szinte egyetlen látogatása sem volt annyira fontos a szerbiai gazdaság erősítése tekintetében, mint kínai útja, majd azt is megosztotta hallgatóságával, hogy rendkívül büszke arra, hogy immár ötödik alkalommal találkozik Hszi Csin-ping államfővel, de arra is, hogy Li Ko-csiang miniszterelnökkel negyedik alkalommal ülhet tárgyalóasztalhoz. Vučić szavai szerint az egyik legjelentősebb megállapodás a bori szénbánya kapcsán született.

– A korábban elkövetett tévedések ahhoz vezettek, hogy a bori bánya vesztesége mára 1,1 milliárd euróra duzzadt. Remélem, hogy a bánya körüli nehézségeket ugyanolyan sikeresen megoldjuk, mint korábban a smederevói Acélművek helyzetét. Ezek a gazdasági témák, kínai látogatásom viszont nemcsak ebből a szempontból meghatározó, hanem az országaink közötti politikai kapcsolatok erősítésének tekintetében is – fogalmazott Vučić.