2024. április 18., csütörtök

Családias hangulat a Rehák Kollégiumban

Hat új lakója van a tizennyolc férőhelyes kollégiumnak

Az egyetemi karokon október 1-jén kezdődik az új szemeszter, de az iratkozások és vizsgák miatt már a szeptember is eseménydús a hallgatók számára. Így az egyetemi kollégiumokban is egyre nagyobb a nyüzsgés. Nincs ez másképp a Dr. Rehák László Kollégiumban sem, amely 1996 óta várja a szórványból érkező vajdasági magyar egyetemistákat.

A Rehák László lakóházából kialakított kollégium (Fotó: Gergely Árpád)

A Rehák László lakóházából kialakított kollégium (Fotó: Gergely Árpád)

Az épület korábban Rehák László, a Magyar Szó egykori főszerkesztőjének a lakóháza volt, majd halála után Rehákné Pósa Rózsa, Rehák László felesége és Szabadka Város Önkormányzata kollégiumot hozott itt létre.

Jenei Gizella (Fotó: Gergely Árpád)

Jenei Gizella (Fotó: Gergely Árpád)

– A kollégium tizennyolc férőhelyes. Tizenkét hallgatónk van a tavalyi évről, és hat új hallgatót vettünk fel a Magyar Szóban meghirdetett pályázat útján. A felvételnél a szórványban élő egyetemisták élveznek elsőbbséget. Legmesszebb, ahonnan jött hozzánk egyetemista, Torontálvásárhely, de érkezett hozzánk Hódegyházáról, Muzslyáról, Szentmihályról, Nagybecskerekről is. A kollégium öt szobával, egy teakonyhával és három fürdőszobával rendelkezik – mondta Jenei Gizella, a kollégium vezetője.

A nyár folyamán több felújítás is történt a kollégiumban, amelyek sokkal kényelmesebbé teszik a hallgatók számára az itt-tartózkodást.

A nyáron felújított könyvtár már várja az olvasni vágyó hallgatókat (Fotó: Gergely Árpád)

A nyáron felújított könyvtár már várja az olvasni vágyó hallgatókat (Fotó: Gergely Árpád)

– A tanulószobát most újítottuk fel, ami nagy öröm volt számunkra, mert az idei esőzések nagy kárt okoztak a helyiségben. A felújításokra elnök asszonyunknak, Cékó Krisztinának sikerült az önkormányzattól forrásokat biztosítania. Ennek köszönhetően a Yumol szakemberei az elázott falakat kijavították, valamint felújították azokat a szobákat is, amelyekben a tavalyi beázás okozott kárt. De a nyár is munkával telt nálunk. A könyvtár hatezer könyvét a hallgatóink kipakolták, majd a szakemberek a helyiséget rendbe hozták, a munkák elvégzése után pedig a hallgatók vissza is pakolták a könyveket. A könyvtár most már megújulva várja a régi és az új lakókat – ismertette a nemrégiben elvégzett felújításokat Jenei Gizella.

A kollégium vezetője szerint azonban nem a kényelmes szobák miatt szeretnek a hallgatók itt lenni.

A hallgatók kényelmes szobákban alhatnak tanulás után (Fotó: Gergely Árpád)

A hallgatók kényelmes szobákban alhatnak tanulás után (Fotó: Gergely Árpád)

– A kollégisták azért szeretnek itt lenni, mert a kollégiumban nem csak egy életteret kapnak, hanem egyfajta szellemiséget is. Magyar fiatalok magyar környezetben élnek. Itt fontos a nemzeti identitás megőrzése és a keresztény értékek tudatosítása. Családias légkör uralkodik, ami alapfeltétele a toleranciának. A toleranciában minden lakó jeleskedik. Ez nem is követel nagyobb erőfeszítést hallgatóinktól, hiszen hasonló környezetből érkeznek, és azonos nyelvet beszélnek. Elmondhatom, hogy a kollégium falai között barátságok alakultak ki, sőt szerelmek, hiszen koedukált intézményről van szó, tíz fiú és nyolc lány lakik itt jelenleg – mondta Jenei Gizella.

A kollégium konyhája (Fotó: Gergely Árpád)

A kollégium konyhája (Fotó: Gergely Árpád)

A kollégium vezetője azt is elmondta, hogy az intézmény fennállása óta 142-en kaptak szállást a Rehák Kollégiumban, közülük közel százan diplomát szereztek, és a kollégisták kilencven százaléka itt maradt a szülőföldjén, Vajdaságban.

A megkérdezett kollégisták a szálláson uralkodó családias hangulatot és a tanulóbarát környezetet emelték ki.

Győri Viktor (Fotó: Gergely Árpád)

Győri Viktor (Fotó: Gergely Árpád)

– Muzslyáról érkeztem. Jelenleg a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon tanulok, óvópedagógiai szakon. Szeptember végén lesz két éve, hogy itt lakok. Én már alapból ebbe a kollégiumba szerettem volna kerülni, mert az állami kollégium számomra nem volt megfelelő. Zsúfolt és nagyon sok hallgató tartózkodik ott. Itt viszont megvannak a feltételek, hogy sikeresen elvégezzem a tanulmányaimat – magyarázta Győri Viktor.

Dékány Mátyás (Fotó: Gergely Árpád)

Dékány Mátyás (Fotó: Gergely Árpád)

– Torontálvásárhelyi vagyok. A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karra járok, tanítói szakra. Most kezdem a harmadik évemet. Amikor elkezdtem az egyetemet, először a kiserdőnél lévő Ivo Lora Ribar Kollégiumban laktam, majd lakásba költöztem. Azt kell mondanom, hogy nekem nagyon megfelel a Rehák Kollégium. Az eddigi lakhelyeim közül ez a legjobb. Itt felszerelt konyha, fürdőszoba áll a rendelkezésünkre, emellett televízió is van – dicsérte a kollégiumot Dékány Mátyás.

Dékány Mátyáshoz hasonlóan Peckó Egon is több helyet kipróbált, mire bekerült a kollégiumba.

Peckó Egon (Fotó: Gergely Árpád)

Peckó Egon (Fotó: Gergely Árpád)

– Adáról érkeztem. Sok év próbálkozás után a tavalyi évben sikerült bekerülnöm a kollégiumba. Előtte sűrűn váltottam a szálláshelyeket. Két és fél évet albérletben voltam, majd cserediákként külföldön tanultam, ott kollégiumban laktam. Én is elmondhatom, hogy ez a hely a legjobb, amit eddig kipróbáltam. Azért mondom ezt, mert ebben a kollégiumban családias hangulat van. Tizennyolcan vagyunk itt. Mindenki ismer mindenkit. Alkalmazkodunk egymáshoz. Jó társaság és jó légkör alakult ki a kollégium falai között – mesélte Peckó Egon, aki szintén a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karra jár.

Szalma Éva (Fotó: Gergely Árpád)

Szalma Éva (Fotó: Gergely Árpád)

A moholi Szalma Éva szakválasztásával kitűnik társai közül, ugyanis a Műszaki Szakfőiskola végzős gépész hallgatója.

– Ezt a szakot a családom hatására választottam, ugyanis édesanyám gépész-, édesapám pedig elektromérnök. Ezt láttam otthon, ezért iratkoztam be már középiskolában is gépésznek. Nagyon szeretném a mesterképzést is elvégezni, majd továbbtanulni a doktori képzésen – nyilatkozta Szalma Éva, aki hozzátette, hogy nem jutott volna el idáig, ha lakótársai nem segítik a tanulásban.