2024. április 20., szombat
KERÉKPÁROZÁS – VUELTA A ESPAÑA

Simon Yates első Grand Tour-sikere

Az ausztrál Mitchelton–Scott színeiben versenyző Simon Yates összetett sikerével ért véget az országútikerékpáros-szezon harmadik, utolsó háromhetese, a spanyolországi Vuelta. A 26 éves brit – aki tavaly a Tour de France-on megszerezte legjobb fiatalnak (U25) járó fehér trikót – a teljes három hét alatt magabiztos versenyzést mutatott. Először a 9. szakasz után húzhatta fel az éllovasnak járó piros trikót, majd három nap után, egy szökevények fémjelezte etapon „leadta” az összetettre nem veszélyes spanyol Jesús Herradának. A 14. szakaszon Yates kemény hegyi befutót nyert, amellyel visszavette a pirosat, s innentől már senki sem tudta komolyan veszélyeztetni végső diadalát.

Yates és csapata a hétvégén is irányítása alatt tartotta a versenyt. A piros trikós legnagyobb segítsége ikertestvére és egyben csapattársa, Adam – a 2016-os Tour fehér trikósa – volt, aki a hat kategorizált hegyet felvonultató szombati szakaszon szinte folyamatosan testvére előtt tekert. A piros trikósnak az utolsó kilométereken aztán arra is maradt ereje, hogy a hosszú támadást vivő Miguel Ángel LópezEnric Más kettős után eredjen, s a végén csak kevéssel kapott ki a dobogós helyekért küzdő riválisoktól. A nap tragikus figurája egyébként a veterán spanyol Alejandro Valverde lett, aki csapattársa, Nairo Quintana besegítése mellett is bő három percet kapott a szakaszgyőztes Mástól, és az összetettben a másodikról az ötödik helyre csúszott. A holland Steven Kruijswijknek sem sikerült jól az utolsó hegyi szakasz, hiszen lecsúszott az összetett dobogójáról, míg a francia Thibaut Pinot és a kolumbiai Rigoberto Urán valamelyest kozmetikáztak helyezésükön.

Vasárnap az alcorcóni rajt után hagyományosan Madridba vezetett az útvonal, a spanyol fővárosban tíz kört tettek meg a versenyzők. Az összetett éllovasai ilyenkor már hagyományosan nem támadták egymást, ám a szakaszgyőzelemért annál nagyobb volt a harc. A nagy presztízsű mezőnyhajrát végül az olasz bajnok Elia Viviani nyerte meg.

Végeredmény, 20. szakasz (Andorra, Escaldes-Engordany–Gallina-csúcs, 97,3 km): 1. Enric Más 2:59:30 óra, 2. Miguel Ángel López a. i., 3. Simon Yates +23 mp, 4. Thibaut Pinot +54 mp, 5. Rigoberto Urán +57 mp stb. 21. szakasz (Alcorcón–Madrid, 100,9 km): 1. Elia Viviani 2:21:28 óra, 2. Peter Sagan, 3. Giacomo Nizzolo, 4. Danny van Poppel, 5. Marc Sarreau a. i. stb. stb. Az összetett végeredménye (3254,7 km): 1. Simon Yates 82:05:58 óra, 2. Más +1:46 perc, 3. López +2:04 perc, 4. Steven Kruijswijk +2:54 perc, 5. Alejandro Valverde +4:28 perc, 6. Pinot +5:57 perc, 7. Urán +6:07 perc, 8. Nairo Quintana +6:51 perc stb.