2024. április 20., szombat

A német császár Martonoson

Helytörténeti szempontból fontos könyvet mutattak be pénteken Martonoson. Végy egy helybelit, egy ottani gyökerekkel rendelkező történészt és egy levéltárost, akik hosszú kutatómunka után II. Vilmos német császár elhíresült mondatának első felét „Mire a levelek lehullanak…” adták címül könyvüknek. Tandari Erzsébet, dr. Forró Lajos és Molnár Tibor kutatták a martonosiak sorsát az első világháborúban.

A sok korabeli képeslappal és fotóval illusztrált könyv igazi csemege lehet nemcsak a helybelieknek, akik felmenőiket is megtalálhatják a kötetben, hanem mindazoknak, akik szeretnek a dolgok háttértartalmáról is tudni. Bepillantást nyerhetünk a korabeli életbe, mások levelezéseit olvashatjuk el büntetlenül úgy, hogy közben látleletet kapunk az akkori életről. A könyv Martonos rövid történetét, és az I. világháború részletes kronológiáját is tartalmazza Magyarországra vonatkozóan, de a 189 martonosi katona életrajzát is, akik soha nem tértek haza a háborúból.

Tandari Erzsébet elmondta, hogy a könyv alapját martonosi digitális fotóarchívum képeiből válogatott anyag képezi, amelyből 2014-ben előzőleg egy kiállítást is szerveztek éppen abban a tájházban, amelyben pénteken a könyvet bemutatták.

– Huszonhat martonosi ember van a könyvben, akik leszármazottai itt élnek közöttünk, számukra is minden bizonnyal fontos ez a kiadvány – mondta.

Molnár Tibor elmondta, hogy helytörténeti szempontból nagyon fontos ez a kötet.

– A nagy háborúban megtalálja a kötetet forgató a martonosi kisembert, aki végigszenvedte az első világháborút, végigharcolta azt. Nagyon sokan 1914-től 1918-ig a fronton voltak, 189-en pedig életüket is adták a háborúban. A képeslapok és a fotók közelebb hozzák a mai embert a tragikus történetek megértéséhez.

Dr. Forró Lajos, a Délvidék Kutató Központ alelnöke szerint nagyon fontos a kutatóintézet szempontjából, hogy azokat a kiadványokat karolják fel, amelyeknek tudományos jellege van.

– Nagyon lényegesnek tartjuk azt, hogy ezek a könyvek időtállóak legyenek és a tudományt szolgálják. Martonoson van egy olyan fotóarchívum, melyet hiba lett volna nem kiadni könyv formájában. Ebben a térségben folyik egy olyan kutatómunka, mely lehetővé teszi azt, hogy ilyen kiadványok megjelenjenek.

A könyvet a Délvidék Kutatóközpont honlapján, a www.delvidekkutato.hu oldalon megrendelhetik az érdeklődők.