2024. április 16., kedd

Biztosra vehető, hogy Szerbiában marad a Fiat

– A Fiat a tízéves szerződés lejárta után is folytatja a gyártást Szerbiában, ebben nincs okunk kételkedni – jelentette ki Ana Brnabić kormányfő a szerbiai közszolgálati televízió műsorában. Közölte azt is, hogy hamarosan találkozik az olasz autógyár vezetőivel, valamint kérte a Fiat felügyelőbizottságának összehívását, hogy a további tervekről tárgyaljanak. A miniszterelnök elmondta, hogy állandó kapcsolatban vannak a Fiattal, s hogy hamarosan újabb információkat közölhetnek a kragujevaci üzemmel kapcsolatban.

A kormány és a Fiat szerződése szeptember 29-én jár le. Az autógyári munkások örömmel vették Brnabić kormányfő közlését, mert, mint szakszervezeti vezetőik többször mondták, attól tartottak, hogy az egyezség lejártával a Fiat kivonul, ők pedig munka nélkül maradnak. A Függetlenség Ágazati Szakszervezetben azt hangoztatják, hogy sehol máshol nincsenek ilyen jó gyártási feltételek, mint Szerbiában, ráadásul tapasztalt és olcsó munkaerővel rendelkeznek.