2024. április 19., péntek

Bojkottálnák Serena meccseit

Szexizmussal vádolják Ramost – A bírók összefognának

Forr a teniszvilág a US Open női egyesének döntője után. A 23-szoros Grand Slam-győztes, hazai favorit Serena Williams – aki korábban hatszor nyerte el a Flushing Meadows trófeáját – a múlt hétvégi fináléban 6:2, 6:4 arányban vereséget szenvedett a japán Naomi Oszakától. A második szettben Williams összesen három figyelmeztetést kapott Albert Ramos portugál székbírótól: előbb az edző, a francia Patrick Mouratoglou tiltott tanácsadásáért, majd – három game-mel később – a játékos saját ütőjének széttöréséért, harmadjára pedig Ramos sértegetéséért (Serena többek között tolvajnak nevezte a portugált a heves szópárbajban). Az utóbbi két intés már pontbüntetéssel, illetve egy játék elvesztésével is járt, ami hozzájárult az egyébként élete csúcsformájában játszó Oszaka végső diadalához. Mint később kiderült, az amerikai a fegyelmetlenségekért összesen 13 ezer fontos pénzbírságot is kapott, ami nyilván elenyésző a finálés szereplésért járó, 1,43 millió fontot kitevő díjhoz képest…

Serena a Herald Sunban megjelent karikatúrán is kiakadt (Fotó: Beta/AP)

Serena a Herald Sunban megjelent karikatúrán is kiakadt (Fotó: Beta/AP)

Serena az őt sújtó bírói döntések nyomán szexizmussal vádolta meg a portugál bírót, vagyis azzal, hogy női mivolta miatt kapta a büntetéseket, és férfiként nem érte volna ugyanez a bánásmód. Katrina Adams, az Egyesült Államok Teniszszövetségének (USTA) elnöke elmondta, Williamst igazi bajnoknak tartja, majd a férfiakat és nőket érintő bíráskodás különbségeire hívta fel a figyelmet. Steve Simon, a Női Teniszszövetség (WTA) igazgatója kifejtette, nem kellene a férfiak és a nők érzelmi kitöréseit különböző módon szankcionálni, az ominózus mérkőzésen mégis erre volt példa. Érdekesség, hogy a US Open férfi bajnoka, Novak Đoković is megszólalt az ügyben. A szerb világklasszis egyfelől túlzónak minősítette a Ramos által kiosztott büntetéseket, mondván, beleszólt a mérkőzés menetébe, ugyanakkor abban nem értett egyet Simonnal, hogy a férfiakat és a nőket másképp kezelik a pályán.

Az össztüzet elszenvedő Ramos bíró az események után frissében azt nyilatkozta, nem kell aggódni érte, a körülményekhez képest jól érzi magát. „A teniszben nem létezik à la carte bíráskodás” – tette hozzá a portugál, akit a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) védelmébe vett, igaz, csak két nappal az eset után, hétfőn. A szervezet hivatalos közleményében a szakma egyik legelismertebb személyének nevezte a portugált, s arra is rámutatott, hogy minden egyes, a fináléban hozott döntése összhangban volt a szabálykönyvvel.

Mindezek után természetesen a teniszbírók is hangjukat hallatták. Egy neve elhallgatását kérő visszavonult szakértő a brit Guardian lapnak elárulta, belső körökben egyetértés volt arról, hogy az amerikai teniszszervezetek olyan módon védték Williamst, ami Ramos széles körű, a közösségi médiában is elterjedő sértegetésébe fajult. Mike Morissey és Richard Ings ugyancsak visszavonult székbírók szintén védelmükbe vették a portugált, míg egy másik szakértő arról beszélt, hogy a bírók egy saját szervezet megformálását fontolgatják, hiszen az eset rámutatott, hogy egyes helyzetekben senki sem védi meg őket. S ez nem minden: olyan hírek is szárnyra kaptak, miszerint a bírók egyenesen bojkottálnák Serena mérkőzéseit…