Hétfőn volt Wittelsbach Erzsébet magyar királyné, a közkedvelt Sisi halálának 120. évfordulója. 1898. szeptember 10-én a Genfi-tó partján Luigi Lucheni olasz anarchista egy tőrrel leszúrta Ferenc József feleségét, aki még aznap belehalt sérülésébe. A merénylet híre megrázta a Monarchiát, különösen a magyarokat, hiszen a királyné rokonszenvvel tekintett a magyarokra, és kulcsszerepet játszott az 1867-es kiegyezés létrejöttében.
A merénylet után a Magyar Királyi Államvasutak minden állomásán kertet létesített a királyné tiszteletére. Nem volt ez másképp Szabadkán sem. Az államvasutak szabadkai alkalmazottai azonban nem elégedtek meg egy kert kialakításával, hanem egy bronzba öntött mellszobrot is szerettek volna felállítani Sisinek a kertben. A szobor költségeinek egy részét a vasúti személyzet önkéntes adakozásból teremtette elő, a többi részt pedig egy népünnepély megtartásával kívánták fedezni. A népünnepélyről a Bácskai Hírlap 1900. május 20-ai száma adott hírt.
„Nagy népünnepély lesz Palicson jövő hó 3-ikán.
Ezen kegyelmes czélból rendezendő népünnepélyre Szabadka város tanácsa készséggel átengedte a Palicsi parkot, a báró Fehérvári 46 sz. szegedi gyalogezred pedig átengedte zenekarát, a szabadkai dalárda és a szegedi államvasuti dalárda önkényt ajánlották fel közreműködésüket.
A MÁV igazgatósága a rendező bizottság kérelmére külön vonatokat engedélyezett. Háromszor szállítja a közönséget Palicsra és vissza ezen a napon 50–50 kocsi a rendes vonatokon kívül mérsékelt árban. A szegedi közönséget is rendkívül olcsó árért külön vonat fogja szállítani a népünnepélyre és vissza Szegedre”– olvashatjuk az esemény beharangozójában.
A népünnepélyt június 3-án vasárnap délután meg is tartották. A Bácskai Hírlap becslése szerint mintegy tizenötezer ember gyűlt össze Palicson. A különvonatok alig győzték szállítani a látogatókat Szabadkáról és Szegedről.
„A vendéglőkben minden elfogyott, csak a vendég nem, úgy hogy a vendéglősök már panaszkodni kezdtek, hogy nem győzik se sörrel, se étellel” – írta tudósításában a Bácskai Hírlap.
A tudósításból arról is értesülhetünk, hogy a népünnepélyen „mulatságosnál-mulatságosabb népies jellegű tréfás versenyeket” tartottak, a zenekarok pedig „fülbemászó dallamokkal” szórakoztatták a látogatókat.
A népünnepély bevétele 2312 koronát és 91 fillért tett ki, ebből 800 korona és 49 fillér ment el a kiadásokra. Így a tiszta jövedelem 1512 korona 42 fillér volt, ami azt jelentette, hogy a népünnepély elérte célját, és a szoborra összegyűlt a pénz. A szobor Stróbl Alajos szobrászművész mintája alapján készült el.
Az emlékművet Erzsébet királyné halálának második évfordulóján, 1900. szeptember 10-én avatták fel. A megemlékezők reggel 10 órakor a Szent Teréz-templomban gyűltek össze, ahol Mamuzsits Mátyás prépost-plébános gyászmisét celebrált, majd a mise után a tömeg átvonult a vasútállomás mellett kialakított Erzsébet királyné parkba. A szoboravatón Kovács János államvasúti főmérnök mondott beszédet.
„Ma van második évfordulója azon gyászos napnak, mikor az elmult század legszomorubb és legkegyetlenebb tragédiája lejátszódott, mikor örökre elveszítettük a mi Nagyasszonyunkat. Magyarország jóltevő védangyalát, Erzsébet királynénkat, elveszítettük váratlanul, hihetetlen módon, mert akadt egy elméjében és szívében megtévedt emberi vadállat, ki elég alávaló elvetemült, gyáva volt, egy bánatos védtelen asszonynak, szent fájdalomtól vérző nemes szívét, érzéketlen kegyetlenséggel keresztül döfni” – idézte fel a merényletet Kovács János, majd a beszéd után leleplezték a szobrot, a szoboralap-bizottság és a MÁV altiszti kör pedig babérkoszorút helyezett el a szobor talapzatán.
