2024. március 29., péntek

Nagybecskerek mellett döntöttek az olaszok

Új gépkocsialkatrész-gyár nyílt a valamikori Minel helyén

Nagybecskereken megvalósult a hatodik olasz beruházás is: a valamikori Minel részlegeiben megnyílt a GLM-RS üzeme, mely fémalkatrészeket gyárt a gépkocsiipar részére. A gyár tegnapi átadásán jelen volt Carlo Lo Cascio, Olaszország szerbiai nagykövete is, aki elmondta, hogy Vajdaság területén több mint 70 olasz cég működik, s ezekben mintegy 11 ezer foglalkoztatottat alkalmaznak.

A nagykövet elmondása szerint a GLM Group szerbiai üzemének megnyitása nem csupán ennek a kezdeményezésnek a sikeréről tanúskodik, hanem arról is, hogy az olasz és a szerb vállalatok között most már hagyományosan jónak nevezhető kapcsolatok alakultak ki, s rendkívül jó az együttműködés a nagybecskereki városi önkormányzattal és a tartományi adminisztrációval is. Cascio úgy fogalmazott, országa számít a legjelentősebb befektetőnek a tartomány területén, s törekedni fognak arra, hogy „ez még nagyon sokáig így maradjon” a jövőben is.

Carlo Lo Cascio arra emlékeztetett, hogy évről évre jelentősebbnek bizonyulnak a Szerbia és Olaszország közötti gazdasági együttműködés eredményei. Tavaly a két állam közötti kereskedelem értéke elérte a 3,9 milliárd eurót, az idén azonban várhatóan meghaladja a 4 milliárd eurót. Ez rekordösszegnek számít, s Szerbia külkereskedelmének a 11 százalékát teszi ki – állapította meg a nagykövet.

Az olasz vállalatok több szerbiai gazdasági ágazatban is jelen vannak – emelte ki –, a textiliparban, a gépkocsigyártásban, a bankszektorban és a biztosítások piacán is jelentős szerepet töltenek be.

A GLM-RS igazgatója örömmel nyugtázta, hogy az olasz beruházó saját hazája és Mexikó mellett Szerbiát választotta harmadik gyárának megnyitásához. Radivoje Poljanac szerint ez azt jelenti, hogy Nagybecskereket megfelelő környezetnek tekintik a külföldi beruházók. Az igazgató elmondása szerint eddig a gyártási részleg gépeinek 25 százalékát helyezték működésbe, s  hamarosan megérkezik az üres hangárba a többi, jelenleg legmodernebbnek számító felszerelés is. A gyáravatót követően először 150 személyt foglalkoztatnak, de a későbbiekben a kapacitások szélesítését tervezik, így 350 munkásra is szükség lesz – ismertette a terveket Poljanac.

Teljesen új kinézetet és lehetőséget kapott egy olyan vállalat, amelynek a hangárai nem voltak vonzóak, s maga a cég sem volt lendületben – értékelte a beruházás fontosságát Čedomir Janjić, Nagybecskerek polgármestere. A városi önkormányzat egyik célja – elmondása szerint – éppen az, hogy új embereket és energiát hozzon a régi, üresen hagyott gyárrészlegekbe.