2024. március 28., csütörtök

Szünetre vonul a Nemzetek Ligája

Magyarország legyőzte Görögországot – A spanyolok kiütötték a vb-ezüstérmest
Hazard tizenegyesből volt eredményes (Fotó: Beta/AP)

Hazard tizenegyesből volt eredményes (Fotó: Beta/AP)

Máris túlestünk a Nemzetek Ligája startján, az UEFA új versenysorozata most szünetel egy kicsit, hogy októberben folyatódjanak a küzdelmek. A keddi játéknapon mind a négy osztályban rendeztek találkozókat, Magyarország másodszor is pályára lépett. Az A divízióban Izland és Belgium összecsapásán utóbbi aratott 3:0-s győzelmet. Két fordulót követően Sigurðssonék 0 ponttal, 0 rúgott és 9 kapott góllal az utolsó helyen állnak a 2. csoportban. A B divízióban Bosznia-Hercegovina meglepetésre 1:0-ra nyert Ausztria ellen, az egyetlen találatot Džeko jegyezte. A kicsik csatájában Moldova és Fehéroroszország gól nélküli döntetlennel zárt, Luxemburg pedig San Marino felett diadalmaskodott.

A Nemzetek Ligájában négy Európa-bajnoki helyet is meg lehet szerezni. Alapesetben minden osztályban a csoportgyőztesek 2020 márciusában megmérkőznek az indulási jogért, valójában viszont azok a csapatok szerepelnek majd a rájátszásokban, amelyek az adott osztályban a legelőkelőbb helyen zártak, de a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről.

Rossi sokat idegeskedett

Lényegesen jobb játékot mutatott a magyar válogatott, mint Finnországban, s ennek eredményeként 2:1-es győzelmet aratott Görögország felett a Nemzetek Ligája második fordulójában. Marco Rossi tanítványai remekül indították a találkozót, és a kissé álmoskásan focizó görögök kapuja előtt több veszélyes helyzetet dolgoztak ki.

A gólra sem kellett sokat várni, egy gyönyörű, fejes labdajáratás után Sallai Roland vágta be a játékszert tizenöt méterről. Erre még volt válasza az ellenfélnek, a rutinos Manolasz fejjel egyenlített, ám pár perccel a pihenő előtt, egy számos lövést hozó, erőteljes nyomásgyakorlás végén a vidis Kovács István pazarul szolgálta ki Kleinheislert, aki huszonötről, igazi bombagóllal szerezte meg újra a vezetést a piros-fehéreknek. A második félidő kevésbé volt eseménydús, s bár mindkét gárda próbálkozott, a görögök pedig jócskán feljavultak, nem született több találat.

Technikai és taktikai szempontból is javulnunk kell, de az első félidőben mutatott játékkal elégedett voltam. A második félidőben látszott, hogy a csapat régóta nem nyert meccset, emiatt egy kicsit megijedtek a játékosok. Fejlődnünk kell a görögországi meccsre, hogy bírjuk a nyomást” – nyilatkozta a szövetségi kapitány, elárulva, az utóbbi időszakban rengeteget idegeskedett a külső nyomás és a győzelmi kényszer miatt.

Michael Skibbe, a görögök német szövetségi kapitánya gratulált a magyaroknak, és csapata lassú játékba lendülésében látta vereségük okát.

Budapest: Magyarország–Görögország 2:1 (2:1)

Groupama Aréna, zárt kapus mérkőzés, vezette: Alekszej Kulbakov (fehérorosz).

Gólszerzők: Sallai a 15., Kleinheisler a 43., illetve Manolasz a 18. percben.

Magyarország: Gulácsi – Fiola, Kádár, Lang, Bese – Kovács (Pátkai, 81.), Nagy, Kleinheisler – Sallai, Szalai (Eppel, 69.), Varga (Lovrencsics, 62.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi.

Görögország: Barkasz – Cavellasz (Likogiannisz, 46.), Szokratisz, Manolasz (Oikonomou, 52.), Toroszidisz – Buhalakisz, Kurbelisz, Pelkasz, Fortunisz, Krisztodolopulosz – Donisz (Mitroglu, 46.). Szövetségi kapitány: Michael Skibbe.

C divízió, 2. csoport

1. Finnország

2

2

0

0

2:0

6

2. Görögország

2

1

0

1

2:2

3

3. Magyarország

2

1

0

1

2:2

3

4. Észtország

2

0

0

2

0:2

0

Luka Modrić (Fotó: Beta/AP)

Modrić sem tudott mit tenni (Fotó: Beta/AP)

Felmosták a padlót horvátokkal

Spanyolországnak minden, Horvátországnak semmi sem jött össze az A divízió 4. csoportjának rangadóján, ahol parádésan folytatódott a LuisEnrique-éra. A találkozó első húsz perce főleg a mezőnyjátékról szólt, a 24. minutumban azonban Saúl megkezdte a gólgyártást. Az Atlético Madrid középpályása egy jobb oldali beadás után emelkedett magasra, és a kapuba fejelt. A félidő végéig Asensio is betalált, aki húsz méterről akasztott bombát a horvátok hálójába. Két perccel ezután Alonso találta el a felső lécet, a labda visszapattanva Kalinić hátára esett. A szünetre 3:0-val vonultak el a felek, a La Roja a második játékrészben megduplázta előnyét. Rodrigo, Ramos és Isco is eredményes tudott lenni. Az már most látható, hogy a Barcelona korábbi vezetőedzője máris elnyerte a focisták bizalmát, és új reményt adott nekik. Szakmai téren egy új generáció építésébe kezdett, aktívan használva a fiatalabbakat. Spanyolország nemzeti tizenegye direkt futballt mutatott, magas letámadással esélyt sem adtak az oroszországi vb döntősének. Emellett a 4-3-3-as felállás szabadabb értelmezését alkalmazta pályára: az offenzívák során Marco Asensio, Rodrigo és Isco is szabadon mozogtak a sorok között, hol szélső középpályást játszva, hol klasszikus kilences szerepben feltűnve. JulenLopetegui menesztésekor rengeteg kritikát kapott a Spanyol Labdarúgó-szövetség, s nem volt ez másképpen Luis Enrique kinevezésekor sem. Most azonban nagyon úgy tűnik, ezeket a hangokat már az első meccsek után elhallgattatják.

Elche: Spanyolország–Horvátország 6:0 (3:0)

Manuel Martínez Valero Stadion, 33 732 néző, vezette: Benoit Bastien (francia). Gólszerzők: Saúl a 24., Asensio a 33., Kalinić (öngól) a 35., Rodrigo a 49., Ramos az 57. és Isco a 70. percben.

Spanyolország: De Gea – Carvajal (Azpilicueta, 75.), Nacho, Ramos, Gaya – Saúl (Thiago, 65.), Busquets (Rodri, 59.), Ceballos – Asensio, Rodrigo, Isco. Szövetségikapitány: Luis Enrique.

Horvátország: Kalinić – Vrsaljko (Rog, 20.), Mitrović, Vida, Pivarić – Brozović (Pjaca, 62.), Rakitić – Kovačić, Modrić, Perišić – Santini (Livaja, 71.). Szövetségikapitány: Zlatko Dalić.

A divízió, 4. csoport:

1. Spanyolország

2

2

0

0

8:1

6

2. Anglia

1

0

0

1

1:2

0

3. Horvátország

1

0

0

1

0:6

0