2024. április 19., péntek

Deli: A nyugat-balkáni rendeződés nem lehet a tétovaság túsza

„A balkáni rendeződés nem lehet néhány tétova uniós tagállam túsza, hiszen ez veszélyeztethetné a régió és egész Európa biztonságát is” –

mondta el Deli Andor vajdasági fideszes EP-képviselő Jean-Claude Juncker szerda reggeli beszédére reagálva az Európai Parlament strasbourgi ülésén, továbbá sajnálatának adott hangot, hogy a bővítés nem kapott kiemelt helyet a felszólalásban.

Az Európai Bizottság elnöke minden év szeptemberében, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén tartja az úgynevezett State of the Union beszédét, amely jövőbe mutató üzeneteket tartalmaz az EU fejlődése és tervei szempontjából. A nyugat-balkáni régió a bővítés fényében általában helyet kap ezekben a beszédekben. 2014-es, első évértékelőjében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság akkor frissen megválasztott elnöke kedvezőtlen politikai üzenetet küldött a balkáni EU-s tagságra várakozó államoknak. Kijelentette ugyanis, hogy az általa vezetett Európai Bizottság megbízása alatt nem fog bővítésre sor kerülni. Habár a megállapítás összhangban volt a realitásokkal, hiszen a tagjelölt államok még az elején voltak a csatlakozási tárgyalásoknak, mégis negatív fogadtatása volt a régió országaiban.

2014-es hibáját Juncker tavaly javította ki, amikor is kijelentette: „Ha stabilitást akarunk a szomszédságunkban, akkor hiteles bővítési perspektívát kell felajánlanunk a Nyugat-Balkánnak.” Ekkor került bejelentésre egy egységes nyugat-balkáni bővítési stratégia kidolgozása is, amelynek az elfogadása idén februárban történt meg.

Juncker tegnap elhangzott évértékelőjében a várakozások ellenére nem kapott külön, kiemelt helyet a nyugat-balkáni bővítés.

Deli Andor vajdasági fideszes európai parlamenti képviselő is részt vett az ez követő vitában, és a következőképpen reagált az Európai Bizottság elnökének beszédére: „Sajnálatra ad okot, hogy az óraállítással ellentétben a nyugat-balkáni régió az Európai Bizottság elnökének idei évértékelő beszédében nem kapott kiemelt helyet. Az unió vezetői újra figyelmen kívül hagyják, hogy következetes üzenetekre és politizálásra lenne szükség a térséggel kapcsolatban.”

Deli kitért a Belgrád és Pristina között folyó párbeszédre is: „Sajnos egyes tagállamok és pártszövetségek hozzáállása a Belgrád és Pristina között folyó párbeszéd tekintetében is következetlen. Az Európai Unió évek óta megoldást követel a felektől az integrációs folyamatok gyorsításáért cserébe. Viszont néhány tagország hozzáállása inkább csak a status quót erősíti. A tagállamoknak segíteniük kell a feleket, nem pedig saját politikai kényelmüket félteni, és a közelmúlt eseményeivel riogatni magukat és másokat. Nem szabad elutasítani az érintett felek javaslatait, anélkül hogy figyelmesen meghallgatnák érvelésüket. A napokban tanúi lehettünk annak, hogy az egységes támogatás hiányának következtében a felek újból megrekedtek az egyezséghez vezető úton.”