2024. április 18., csütörtök

Kóruszenei est a városházán

Polgármesteri köszönőlevet kapott a zentai Stevan Sremac SZMK vegyes kara

A kóruszenei estek évek óta részét képezik a zentai városnapi ünnepségsorozatnak, növelve annak színvonalát és emelkedett hangulatát.

A Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ vegyes kórusa tíz éve kezdte meg működését (Gergely József felvétele)

A Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ vegyes kórusa tíz éve kezdte meg működését (Gergely József felvétele)

Köszönhető mindez mások mellett a rendezvény házigazdájának, a Stevan Sremac Szerb Művelődési Központ vegyes kórusának is, amely 2008-ban női karként kezdte meg működését, és azóta is aktívan és nagy lelkesedéssel vesz részt a város kulturális rendezvényein, ahogyan az ezúttal is történt, hiszen az est fellépőinek sorát éppen a házigazda kórus nyitotta meg. Utánuk a szintén zentai Cor Jesu városi kamarakórus hangzatos előadása következett Miklós Réka karnagy vezetésével. Identitásuk alapkövét képezi, hogy magyar kórusként nemcsak a nemzetközi, hanem a magyar repertoárra is szakosodtak, ezáltal is tisztelegve az előtt a magyar kórusirodalom előtt, amely Kodály és Bartók generációkat teremtő munkája óta a nemzetközi kórusszféra megbecsült és egyik legértékesebb gyöngyszeme is egyben. Ahogyan a kezdetekkor, úgy ma is hisznek abban, hogy a városi ünnep az igényesen kiválasztott és összepróbált többszólamú muzsikával még szebbé tehető. Mindennek vasárnap este is tanúi lehettek a zentaiak.

A műsor színvonalán a temesvári Új Ezredév kórus is sokat emelt, amely 2000 októberében alakult Szabó Gabriella zenetanár vezetésével. A tizenöt tagú lelkes csapat a reformáció ünnepén énekelt először. Azóta rendszeresen vesz részt egyházi ünnepeken, megemlékezéseken, valamint hazai és külföldi kórustalálkozókon. A rendezvényen fellépett a petrőci Music Viva vegyes kar is, amelynek Mariena Krivak Stanković zenetanárnő a vezetője. A vegyes kar jobbára többszólamú kórusműveket ad elő, amelyek különféle zenei irányzatokat képviselnek, többségében az egyházzenei művek és a népdalfeldolgozások szerepelnek műsorukon, emellett kortárs szerzők műveivel is rendszeresen színpadra lépnek.

A rendezvény zárásaként Losonc Kinga, a Stevan Sremac Művelődési Központ tízéves jubileumát ünneplő vegyes kórusának vezetője köszönőlevelet vett át Czegledi Rudolftól, Zenta község polgármesterétől, Zenta ünnepe pedig még szebbé és bensőségesebbé válhatott azáltal, hogy a változatos hétvégi programok részét képezte a kóruszenei est, amely a léleknek is jó volt, és a hétköznapjainkon is szelídített.