2024. április 20., szombat

Kínai és brazil előadásokat is láthatunk

A 25. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál vasárnap kezdődik Szabadkán

Idén huszonötödik alkalommal kerül sor Szabadkán a Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztiválra. A rendezvénysorozatot ezúttal is sokrétű program jellemzi. A versenyprogram keretében 12 ország 14 előadását tekinthetik meg majd az érdeklődők. Az előadások Ausztriából, Bosznia-Hercegovinából, Brazíliából, Bulgáriából, Horvátországból, Lengyelországból, Macedóniából, Magyarországról, Montenegróból, Nagy-Britanniából, Szerbiából és Törökországból érkeznek. Az előző évekhez hasonlóan a produkciókat a Gyermekszínházban, a Jadran színpadon és a Kosztolányi Dezső Színházba játsszák. Minden programra díjmentes a belépés. Az idei fesztivál külön figyelmet szentel a kínai bábjátszásnak, gyermekszínházi előadásoknak, ennek keretében pekingi és sanghaji előadásokat is láthatunk, a Szabadegyetem galériájában pedig a csengtui múzeum Élethű árnyak és bábok című kiállítása lesz megtekinthető. A fesztivál pénteken ér véget.

A Kis herceg-életműdíjat idén is két művésznek ítélték oda, akik eddigi pályájuk során nagyban hozzájárultak a gyermekeket megcélzó kulturális tartalmak fejlődéséhez. A díjazottak Dušan Pop Đurđev újvidéki író, a Zmaj Játékok gyermekfesztivál igazgatója, valamint Wieslaw Hejno, lengyel színész, rendező és publicista. Ők a Kis herceg-életműdíjat a fesztivál megnyitóján vehetik át.

Az ünnepélyes nyitóceremóniára vasárnap 18.30-kor kerül sor a Gyermekszínházban, az első előadásra pedig ezt követően, 19.30-kor a Jadran színpadon, ahol a versenyprogramot a Csendes című lengyel produkció nyitja.

Csütörtök, azaz 20-a, mondhatni, hogy a magyar előadások napja lesz. A fesztiválon a szabadkai Gyermekszínház a Lázár Ervin és Markó Róbert szövege alapján, valamint Tengely Gábor rendezésében készült A kislány, aki mindenkit szeretett című magyar nyelvű előadással szerepel. Ezt az érdeklődők 12 órától a Gyermekszínházban tekinthetik meg. Magyarországról a győri Vaskakas Bábszínház érkezik. Előadásukban a Tersánszky Józsi Jenő szövege alapján, Markó Róbert rendezésében készült Misi Mókus kalandjai magyar nyelvű előadást láthatjuk, szintén csütörtökön, 18 órától a KDSZ-ben.

A versenyelőadásokat ezúttal is nemzetközi összetételű zsűri bírálja el. A háromtagú zsűrit idén Henrik Køhler dán színész, Urbán Gyula, magyarországi író, rendező, valamint Marijana Prpa Fink szerb színésznő alkotják. Ők döntenek majd arról, hogy melyik produkció kapja meg a legjobb előadásnak járó díjat, ugyanakkor díjakat ítélnek oda a legjobb rendezésért, díszletért, eredeti zenéért, bábokért, színészi játékokért, valamint különdíjat a legfantáziadúsabb kivitelezésért.

Az idei fesztivál is gazdag lesz kísérőprogramokban. A közönség megtekintheti az újvidéki Szerb Nemzeti Színház Pinocchio kalandjairól szóló balettjátékát, szép idő esetén gyermekek táncolnak majd a főtéren felállított színpadon, beszélgetés zajlik majd a Kis herceg-díjazottakkal, emellett könyvbemutatókra is lehet számítani, valamint egyetemisták által készített plakátok kiállítására.

A fesztivál keretében határon átnyúló Interreg–IPA-programokra is sor kerül, ez magában foglalja az Öt város – öt színház című bábkiállítást, bábszínházi tábort szabadkai és szegedi gyermekek részére, a szegedi Kövér Béla Bábszínház vendégszereplését Szabadkán, valamint a versenyprogram egy részének megismétlését Szegeden.