2024. március 29., péntek

Sargentini-jelentés - Kocsis: az EP döntése Soros György bosszúja

Soros György bosszújának tartja a Fidesz frakcióvezetője az Európai Parlament (EP) szerdai döntését, amellyel elfogadta a magyar jogállamisági helyzetről szóló Sargentini-jelentést.

Kocsis Máté budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Judith Sargentini zöldpárti EP-képviselő Soros György embere, a jelentés Soros szervezeteinek és médiumainak véleményére épül, az ő emberei szervezték meg az EP-ben a bevándorláspárti többséget a döntés mögé.
Hangsúlyozta ugyanakkor: "félreismer bennünket Soros György, ha azt gondolja, hogy engedünk a zsarolásnak, Magyarország nem enged ennek a zsarolásnak".
A magyar választók a kormányt és a kormánypártokat világos mandátummal látták el bevándorlásügyben, ebből "nem tudunk és nem is akarunk engedni", ezért az Országgyűlés válaszolni fog a bevándorláspárti EP-képviselőknek - mondta a frakcióvezető.
Közölte: politikai lépéseket fognak tenni, hogy megvédjék az országot a hamis és hazug vádaktól, és megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy "jogi értelemben miként tudjuk magunkat megvédeni", a szerdai szavazás ugyanis egy teljesen nyilvánvaló csaláson alapul.
A jelentés elfogadásához ugyanis szükség lett volna a leadott szavazatok kétharmadára - magyarázta -, ez pedig nem volt meg. Az EP visszaélt a hatalmával és visszaélt a joggal, amikor a saját szabályait megszegve a tartózkodó szavazatokat nem vette figyelembe. Ez ellentétes a szabályokkal, ezért megvizsgálják a jogorvoslat lehetőségét - erősítette meg, kijelentve: egy jogilag érvénytelen döntés született, politikailag pedig nem fognak engedni a zsarolásnak.
A Fidesz-KDNP szerda este kezdődő kihelyezett frakcióülésének kiemelt témája lesz az EP-döntés - jelezte Kocsis Máté.
Tájékoztatása szerint a tanácskozás szerda este Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődik, csütörtökön miniszteri beszámolókat hallgatnak meg, és megtárgyalják az őszi parlamenti ülésszak jogalkotási tervéhez fűződő kérdéseket.
Emellett megvitatják és elfogadják azt az országgyűlési határozattervezetet, amelyben válaszolni fognak az EP bevándorláspárti képviselőinek, és amelyet a Ház elé terjesztenek a jövő héten.
A Sargentini-jelentéshez való európai néppárti hozzáállást firtató kérdésre a frakcióvezető azt válaszolta: a néppárt is megosztott, a törésvonal pedig a bevándorláshoz való viszonyulásban keresendő. Ezek a viták jövő májusig bizonyára eltartanak majd, amikor az EP-választáson az európai polgárok mondhatnak véleményt - tette hozzá.
Azt is mondta, vannak olyanok, akik örülnének, ha a Fideszt kizárnák a néppártból, de szerinte a vitákat a pártcsaládon belül kell elrendezni. "Az Európai Néppártból mi magunk nem kívánunk kilépni" - jelentette ki, hozzátéve, a Fidesz azért dolgozik, hogy a jövő évi EP-választáson a néppártot erősítse. Szerinte a néppártnak a bevándorlás kérdésében egységes és határozott álláspontot kellene elfoglalnia.
Arra a felvetésre, hogy Sebastian Kurz osztrák kancellár pártja is támogatta a Sargentini-jelentést, Kocsis Máté úgy reagált: Magyarországnak nem az a fontos, hogy az osztrák kancellár mit gondol a Fideszről, hanem hogy mit gondol a bevándorlásról. Hozzátette, nem gondolja, hogy ez a magatartás, amelynek a szempontjait nem ismerik, jelentősen rontaná a magyar-osztrák kapcsolatokat.