2024. március 28., csütörtök

A részletek szépsége

Tizedik alkalommal nyílt meg a Topolya a részletekben lakozik elnevezésű fotópályázat kiállítása

Tíz évvel ezelőtt jelent meg először a felhívás a fotózás szerelmesei számára, és nyílt kiállítás a pályázatra beérkezett fényképekből, melyeken Topolya azon részletei jelentek meg, melyek mellett sokan naponta elmegyünk, de nem tulajdonítunk neki jelentőséget.

Az első pályázati kiírást minden évben újabb követte, így hagyománnyá vált, és fotósberkekben évről évre várt eseménynek számít. A Topolyai Napok 2018 keretében a hétvégén megnyílt a tizedik kiállítás a Juhász Erzsébet Könyvtár padlástermében, melyre idén nagy számban érkeztek érdeklődők, mindazok, akik szerették volna megtekinteni a pályázata beérkezett legjobb fotókat.

Náray Éva, a könyvtár igazgatónője a megnyitón elárulta, hogy az elmúlt tíz év nagyon sok izgalommal és sok jó fotóval járt.

– Kezdetekben kevés pályázónk volt, és már a legelső pályázati felhívásunk is úgy szólt, hogy olyan részleteket fotózzanak, ami miatt ez a város szerethető, ami miatt élhető, amire a hétköznapokban nem is figyelünk oda igazán. Az első pályázaton a kevés résztvevő mellett kevés téma is volt jelen, de később a több résztvevővel megjelentek azok a részletek, amelyek mellett talán valóban elmegyünk nap mint nap, és kellett egy fotó ahhoz, hogy felfigyeljünk rá. Elmondhatom azt, hogy nagyon sok új jelentkezőnk van, és aminek különösen örülünk, hogy nagyon sok a fiatal. Ennek nagyon örülünk, és a továbbiakban is célunk lesz ráhangolódni a fiatalokra, hogy minél többen vegyenek részt ezen a pályázaton. A fotók egész évben megtekinthetőek lesznek a könyvtár honlapján, és az idén is készül színes falinaptár a fotókkal – mondta Náray Éva, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy az ötödik kiállítás után jelent meg a könyv, melyben a fotók mellett topolyai írók és költők művei is megjelentek.

A kiállításmegnyitón rövid alkalmi beszédet mondott Kislinder Gábor, Topolya község polgármestere is. Beszédében hangsúlyozta, hogy az önkormányzat támogatja ezt a hagyománnyal rendelkező rendezvényt, melynek köszönhetően az életünk egy-egy pillanata került megörökítésre. A pályázat közösségépítő jellegére is rámutatott.

A megnyitón közreműködött a topolyai Alapfokú Zeneiskola gitár tanszakának tehetséges növendéke, Bede Barbara, aki gitármuzsikával tette ünnepélyesebbé a rendezvényt. Ezt követően a helyi kortárs írók is szerepet kaptak: Stefan Janjić és Benedek Miklós egy-egy írásuk felolvasásával járultak hozzá ahhoz, hogy a képeken túl önmagunkban is felfedezhessük Topolyát, ami a részletekben lakozik.

A pályázatra beérkezett fotók közül tíz alkotás különdíjban részesült, a harmadik díjat Dudás Viktor érdemelte ki, a képzeletbeli dobogó második fokára Tóth Ede állhatott fel. Az első helyezettnek járó díjat pedig Hamar Richárd vihette haza.