2024. március 29., péntek

Befejeződtek a bácsfeketehegyi szüreti napok

Hétvégén került sor 47. Bácsfeketehegyi Szüreti Napokra. A háromnapos rendezvénysorozatot a Feketics Művelődési Egyesület, a bácsfeketehegyi helyi közösség, a Zöld Dombok Közösség és Környezet Fejlesztő Szervezet és a helyi Gazdakör szervezték.

A szüreti napok az egész falu számára fontos, mondta el lapunknak Sárközi István, a Feketics Művelődési Egyesület elnöke és a rendezvény egyik főszervezője.

– A szüreti napok azért fontos rendezvény, mert megszakítás nélkül, folyamatosan 47. alkalommal sikerült megszerveznünk. A faluból magáénak érzi mindenki, úgy a gyerekek, mint a felnőttek. A gyerekek számára különösen izgalmas dolog a felvonulás és a néptánc miatt. A külvilág felé pedig küldünk egy üzenetet a péntek esti néptánctalálkozóval, hogy évről évre várjuk a szórványból a néptáncegyütteseket. Bemutatkozási lehetőséget nyújtunk nekik, és az idei év egy kedvező változást is hozott, ugyanis bevonhattuk a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséget a szervezésbe. Emellett lett egy központi zenekara a rendezvénynek, a Juhász-zenekar – számolt be Sárközi, majd azt is elmondta, hogy elégedettek mind a műsorszámokkal, mind azok látogatottságával.

– Pénteken este telt színházterem volt, szombaton pedig a szüreti felvonulás megállóin is sokan vártak bennünket. A bográcsos-főzéssel egybekötött utolsó fellépésen pedig több száz ember volt a nyári színpadnál – fogalmazott az elnök.

A szombati nap a néptáncos gyerekek szüreti felvonulásával kezdődött. A Kultúrotthontól indulva egy-egy apró fellépés erejéig megálltak a piactérnél, a Lódi Borpincészetben, a kerekeskútnál és a Koncz családnál, s végül egy nagy fellépéssel fejezték be a nyári színpadon. Ezzel párhuzamosan birkapaprikás-főző verseny zajlott a nyári színpad melletti kis parkban, valamint ugyanitt zajlott a kun íjászbemutató. A bemutatót íjászverseny is követte, 15 évnél fiatalabb gyerekek számára. Az eseményt a Bácsér Szabad Íjász Egyesület szervezte. A borász- és szőlésztalálkozó a helyi Gazdakör szervezésében zajlott, a hangsúly a tapasztalatcserén és a barátkozáson volt. Az idei évi termést Fekete Andor borász vezetésével vitatták meg a résztvevők. A szüreti napok hagyományosan a vasárnapi ünnepi istentisztelettel értek véget a református templomban. Az idei volt az első olyan alkalom, amikor Török Noémi népdalénekes elénekelte a kun miatyánkot.

A rendezvényt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a magyar kormány, a Magyar Nemzeti Tanács és Kishegyes község önkormányzata támogatták.