2024. március 29., péntek

Őszi fesztiválhangulat Csókán

Idén is megrendezték a kisbírók találkozóját
A Borok Éjszakáján tamburazenekar szórakoztatta a közönséget (Balázs Andrea felvétele)

A Borok Éjszakáján tamburazenekar szórakoztatta a közönséget (Balázs Andrea felvétele)

A hagyományos csókai dobosfesztivál idén egy újabb programmal bővült: szombat este a csókai helyi közösség szervezésében megrendezésre került a Borok Éjszakája elnevezésű esemény. Az esten a nagykikindai tamburások fülbemászó dallamait hallgathatta a közönség, egy-egy jó bor mellett. E nemes ital kedvelői több borpince kínálatából is kortyolgathattak.

Termékeit kiállította a zentai Janek, a Novi Kozarci Malbašić, a horgosi Bíró Nándor, s persze nem utolsósorban a csókai borpince. Másnap délután a legfiatalabb kisbírók versengésével folytatódott a fesztivál, valamint kultúrműsorokat láthatott a közönség a csókai, tiszaszentmiklósi és padéi diákok előadásában. A fiatal érdeklődők arcfestésen és kézműves foglalkozáson is részt vehettek. A tiszaszentmiklósi Nonius Lovasklub jóvoltából az eseményt még fiákerek körmenete is gazdagította.

Mindezek mellett a pavilonok alatt már készültek a pörköltek, valamint előkerültek azok a dobostorták is, amik a legfinomabb sütemény címért versenyeztek. Este következett a kultúrműsor, valamint a kisbírók vetélkedése. Az eseményt trombitás kavalkád és tűzijáték zárta.