2024. március 28., csütörtök

Szeretném, ha egy nagy családként működnénk

Új igazgató a gombosi általános iskola élén

Augusztus 18-án lépett érvénybe a határozat, amely szerint Blagojević Mária a gombosi József Attila Általános Iskola új igazgatója. Az osztálytanítói, hetedik fokozatú, illetve könyvtárosi végzettséggel rendelkező, Gomboson élő, a helyi közösségi életben aktívan résztvevő (egy mandátumban volt a helyi tanács elnöke) intézményvezetőt az iskola helyzetéről, a tervezett működésről kérdeztük:

Blagojević Mária: Továbbra is nagy szükségünk lesz a tartományi és egyéb támogatásokra (Fotó: L. Móger Tímea)

Blagojević Mária: Továbbra is nagy szükségünk lesz a tartományi és egyéb támogatásokra (Fotó: L. Móger Tímea)

Hogyan indul a tanév egy nyugat-bácskai szórványtelepülés általános iskolájában, illetve miként zajlik a „beiktatás” egy új igazgató számára?

– Az én esetem közel sem szokványos. Elődöm, aki négy mandátumban, vagyis tizenhat éven keresztül töltötte be az intézményvezetői posztot, meglehetősen nehezen (kollektíván belüli és sajtóhadjáratot indítva) fogadta, az iskolaszék, a tartomány, a minisztérium, sőt a községi tanfelügyelet döntését, amely szerint engem nevez(het)nek ki a gombosi általános iskola élére. Megjegyzem, huszonnégy éve vagyok meghatározott idejű (!) munkatársa az intézménynek, hol osztálytanítói és/vagy könyvtárosi, hol pedig szaktanári munkakörben.

Kinevezésemet követően a tanári kar összetételében nem eszközöltem nagyobb változásokat, a fentiekben említett elődöm jelenleg is az intézmény dolgozója, az iskolapedagógusi munkakört látja el.

Igazgatói mandátumom kezdetén, az első napokban gyakorlati problémával, egy csőtöréssel, beázással szembesültem. Természetesen, mesterek segítségével azonnal orvosolni kezdtük a gondot, helyrehoztuk a szóban forgó hat mosdó állapotát. A következő lépés a  pénzügyi helyzet rendezése volt, költségvetés- újratervezést kellett eszközölnünk.

Ami rendkívül pozitív dolog, hogy az évet ajándékátvétellel kezdhetik a tanulók, a Magyar Nemzeti Tanácsnak köszönhetően Gomboson is beiskolázási tanszercsomagokkal indították a tanévet az elsősök.

A gombosi iskolában 36 magyar gyerek tanul (Fotó: L. Móger Tímea)

A gombosi iskolában 36 magyar gyerek tanul (Fotó: L. Móger Tímea)

– Hány új diákjuk van, mennyi tanulója van az iskolának?

–  A gombosi József Attila Általános Iskolának jelenleg egy összevont magyar tagozata van, az első és a harmadik osztály. Ketten iratkoztak elsőbe és öt harmadikos van, így heten vannak összesen. A szerb tagozatra tizenhárom elsős iratkozott, közülük mind roma nemzetiségű. A magyar tagozaton első alkalom, hogy az idén nem nyílt ötödik osztály, a hatodikba heten járnak, a hetedikbe ketten, a nyolcadikba pedig szintén heten. Az összevont tagozatról már szóltam, a második osztályban heten, a negyedikben pedig hatan vannak. Ezek különálló osztályok. Elégedett vagyok, ami az összlétszámot illeti, 120 fölött van a tanulóink száma, ebből 36 a magyar.

Milyen fejlesztések, változások várhatóak?

Mindenekelőtt megindul a pályázatok állandó lekövetése. Sor kerül a tavaly, tartományi támogatásból felújított fűtési rendszer üzembe helyezésére, a további fejlesztési fázisok véghezvitelére.

A két magyar tagozatos elsős diák, Rumi Hanna és Kovács Trisztán, a tanítónő, Hózsa Gál Gizella társaságában (Fotó: L. Móger Tímea)

A két magyar tagozatos elsős diák, Rumi Hanna és Kovács Trisztán, a tanítónő, Hózsa Gál Gizella társaságában (Fotó: L. Móger Tímea)

Ami a tantestületi együttműködést illeti, az első ülés alkalmával arra kértem a kollégákat, hogy próbáljunk meg nagy család módjára, nyíltan együttműködni. El kell mondanom, a kollektívát illető pozitív változás máris érezteti hatását. A legfontosabbnak a gyerekek érdekeit tartom. Szeretnék lehetőséget biztosítani számukra anyaországi kirándulásokra, cserediákprogramokra, továbbá azt kívánom elérni, hogy a község területén egyedüli magyar általános iskolai intézményként nagyobb elismertségre tegyen szert a gombosi József Attila Általános Iskola. Nagy gondot fordítunk majd az oktatás fejlesztésére, amennyire csak ez lehetséges, szaktanárokat biztosítunk, de a meglévő kádereket is megtartjuk. Az intézmény a múltját – több tudóssal, művésszel, szakemberrel büszkélkedhetünk –, de épületének nagyságát és kinézetét tekintve is méltó arra, hogy színvonalas módon megőrizzük rendeltetését. A működés szempontjából nagyon fontos, hogy jó közhangulat legyen, a tanulók, tanárok, szülők együttműködése során. Továbbá szeretném, ha a gombosiak azt érezhetnék, az általános iskola kapui minden jó szándékú ember felé nyitottak. Továbbra is nagy szükségünk lesz a tartományi és egyéb támogatásokra. Együttműködünk majd a falu civil szervezeteinek, egyesületeinek tagjaival, sőt a helyi vállalkozókkal is. Máris együttműködünk a gombosi Bekker pékséggel, ahonnan az uzsonna érkezik, valamint a falu központjában lévő Ares nevű üzlettel, ahol az egyéb szükséges eszközöket szerezzük be.

Jelenleg célunk, hogy bekapcsolódjunk a többi nyugat-bácskai magyar nyelvű általános iskola munkájába, hogy a gombosi József Attila Általános Iskola alsósai is részt vehessenek a Magyar Nemzeti Tanács által szeptember 13-ára szervezett újvidéki kiránduláson – hallottuk Blagojević Máriától.

A József Attila Általános Iskola névtáblája (Fotó: L. Móger Tímea)

A József Attila Általános Iskola névtáblája (Fotó: L. Móger Tímea)