2024. április 16., kedd

Topolyai gazdasági sokadalom

Vasárnapig várja látogatóit a XV. Expo

Pénteken megnyílt Topolyán a mezőgazdasági és gazdasági kiállítás és vásár, amelynek helyszíne ezúttal is a piac területe. Az idei rendezvényt Kern Imre, az építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési minisztérium államtitkára nyitotta meg, a megjelenteket Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, és Kislinder Gábor községi elnök köszöntötték.

A XV. topolyai Expón mintegy 200 községbeli és magyarországi kis- és nagytermelő, gazdasági résztvevő képviselteti magát (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A XV. topolyai Expón mintegy 200 községbeli és magyarországi kis- és nagytermelő, gazdasági résztvevő képviselteti magát (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A kiállításon több mint 200 helyi, környékbeli és magyarországi kiállító vesz részt.

A rendezvény teret ad egyebek mellett a pálinkaversenynek, illetve a kézműves sörök bemutatójának is. A vásár keretében ezúttal is gazdasági fórumokon igyekeznek összekötni a vállalkozásokat, illetve több program erejéig a gyermekekre is gondoltak a szervezők. A zárónapon értékes ajándékokat sorsolnak ki.

A Topolyai Termelők Egyesületének szervezésében zajló vásár a községnapi rendezvénysorozat egyik olyan állomása, amely évről évre a városba várja a régió gazdasági résztvevőinek jelentős képviselőit. Az ez évi 15. vásárt Kern Imre államtitkár nyitotta meg, illetve ő tolmácsolta Zorana Mihajlović kormányalelnök üdvözletét.

Topolyára körülbelül másfél év múlva érkezik meg a gyorsvasúttal kapcsolatos építkezés, ami számos új munkahelyével egy új korszakot jelent majd a község, illetve közösségünk életében – mondta beszédében Kern.

A megnyitó ünnepségen Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes méltatta a vásárt, és népszerűsítette azokat az elsősorban kisgazdákat érintő, kedvező pályázási lehetőségeket és agrárintézkedéseket, amikkel a titkárság várja a termelőket. Kislinder Gábor községi elnök üdvözlőbeszédében utalt arra, hogy az önkormányzat az idén 13 millió dinárt fordított a mezőgazdaságban résztvevők támogatására. A megnyitóünnepségen felléptek a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ és a Vuk Karadžić Szerb Művelődési Központ gyermek-tánccsoportjai.

Az Expo folytatásában szombaton 10 órától zajlik a Kárpát-medencei Magyar Mezőgazdászok Fóruma, illetve a Vajdasági mezőgazdasággal foglalkozó egyesületek regionális találkozója a Művelődési Házban. Ezzel egy időben kezdődik a pálinkaversenyre beérkezett minták értékelése. Vasárnap 10 órakor kézműves sörökből nyílik vásár Craft beer fest címmel. A pálinkaverseny eredményhirdetése 13 órakor zajlik a nagyszínpadon, 14-től sorsolják ki a tombolát és kézbesítik a díjakat, majd az idei rendezvény vasárnap 17 órakor bezárja a kapuit.

A PIACKÉPES MEZŐGAZDASÁGÉRT

Modern agrár-, és feldolgozó-ipari technológiák a piacképes mezőgazdaságért címmel zajlott tanácskozás a Topolyai Expo keretében. A rendezvény az Észak-vajdasági Agrárszövetség, és elnöke, Nagy Miklós, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőházból alakult Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft., és annak igazgatója, Skapinyecz Péter közös szervezésében valósult meg, abból a célból, hogy a vajdasági gazdasági vérkeringés résztvevői sikeresebben tudják feldolgozni, illetve értékesíteni a terméküket – akár magyarországi partnerek segítségével is – hangsúlyozta köszöntőjében Skapinyecz Péter.

– A kisgazdaságok, a kistermelők akkor tudnak kilábalni a jelenlegi válságból, ha összefognak egy, a Prosperitati Alapítvány által is szorgalmazott módon. Cégünk elsődleges célja, hogy a magyarországi vállalkozások számára felkutassuk a külföldi piaci lehetőségeket, ezért is érkeztünk Topolyára, de Közép-Európa valamennyi országával felvesszük a kapcsolatot – zárta a gondolatát Skapinyecz Péter.

A rendezvényen Juhász Attila mezőgazdasági államtitkár ismertette azt, hogy a 2018-as szerbiai költségvetés kidolgozásánál a vidékfejlesztésre és a feldolgozóipar támogatására fektettek nagyobb hangsúlyt a minisztérium illetékesei, így a hús, a zöldség és más termék esetében. A tanácskozáson köszöntőt mondott még Farkas Imre, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának külgazdasági attaséja, felszólalt Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, majd Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője szólt hallgatóságához az eddigi pályázatok kapcsán, illetve a jövőbeni tervekről beszélt. A tanácskozás további részében a feldolgozóiparban részt vevő magyarországi vállalatok képviselői ismertették tapasztalataikat a hallgatóságnak.

Nyitókép: A XV. topolyai Expón mintegy 200 községbeli és magyarországi kis- és nagytermelő, gazdasági résztvevő képviselteti magát (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)