,,Az élet minden napján zarándokolunk”

L. Móger Tímea

2018. szeptember 8., 21:36

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Ebben az évben is több ezer, járművekkel, illetve gyalogosan érkező zarándok tartotta fontosnak leróni tiszteletét a Doroszló-Szentkút Kisboldogasszony- napi búcsújának két napján, szeptember 7- én és 8- án. Az 1792- ben történt, Zablóczki János, szomszéd falubeli, gombosi vak fiatalember személyéhez köthető gyógyulás óta a több pápai búcsúi rangot is nyert a Mária, Keresztények Segítsége Egyházmegyei Kegyhely.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

2018 szeptemberében, a Szabadkai Egyházmegye 50. évében az előestén tartott ünnepi szentmisét Ft. Dr. Herdics György, Felvidékről érkező címzetes apát szolgáltatta. Hangsúlyozta az épülő- szépülő kegyhely egyszerű, lelki csodákra képes jellegét. Az alkalomra ellátogatott Pásztor István, a Tartományi  Képviselőház és a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pelt Ilona, tartományi frakcióvezető helyettes, Jankovich Szilárd, a Város nemzeti és vallási ügyekkel megbízott tanácsosa, Pribilla Attila, Zombor Város segédpolgármestere, Gellér Magdolna, Zombor városi képviselő. Kiszolgáltatták a betegek kenetét, volt horvát nyelvű szentmise, továbbá szentségimádás, virrasztó zsolozsma, rózsafűzér imádság és filmvetítés zajlott.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Másnap, 8- án hajnalban rózsafűzér imádsággal és keresztúti áhítatossággal kezdődött az ünnepnap. Továbbá szlovák, horvát és német nyelvű szentmise zajlott. Az ünnepi püspöki nagymisét Msgr. Varga László kaposvári megyéspüspök szolgáltatta.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Az alkalmat megtisztelte jelenlétével a jubiláns, szintén ötven éve szolgáló megyéspüspök atya, Msgr. Dr. Pénzes János, a több mint negyven lelkipásztor és pap, akik a hívek utazását is megszervezték, résztvettek a szertartásokban. Továbbá  jelen voltak a világi, közjogi méltóságok, dr. Babity János, a Szabadkai Magyar Főkonzulátus főkonzulja, Kern Imre, az Infrastrukturális Minisztérium államtitkára, Vicsek Annamária, az Oktatási Minisztérium államtitkára, Kovács Elvira köztársasági képviselő, mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Nyilas Mihály, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási Közigazgatási és Nemzeti-Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság oktatási titkára, Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, Nyilas Leonov Anita, az MNT alelnöke, Ótott Róbert, a Tartományi Mezőgazdasági, Víz- és Erdőgazdálkodási Titkárság titkárhelyettese, Uzelac Katica, Tartományi Gazdasági és Turisztikai Titkárság segédtitkára, Erdély Lenke, a VMSZ tartományi frakcióvezetője, Pelt Ilona, tartományi frakcióvezető helyettes, Dr. Bagi Bojan tartományi képviselő, Dudás Károly, a VMSZ Tanácsának elnöke, Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdasági Alap igazgatóhelyettese, a polgármesterek, Alszegi Zoltán, Vaskút, Hirtenberg János, Dávod polgármestere, Bunford Tivadar, Szabadka Város Képviselő Testületének elnöke, Szűgyi István, a kishegyesi Községi Képviselő Testület elnöke, Újhelyi Nándor, a VMSZ Intézőbizottságának tagja, Gellér Magdolna, Zombor városi képviselő, az MNT képviselői, továbbá Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, Dr. Úri Emese, a zombori Egészségházak igazgatója.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Ft. Verebélyi Árpád főesperes, a Kegyhely kormányzója kifejezte örömét, hogy a Magyar Kormány támogatásának köszönhetően nagyléptékű fejlesztések zajlanak és a vizesblokkot immár átadhatták rendeltetésének. Emlékeztette a híveket, a mindennapok zarándoklataira, amelyek kegyelmes esetben az ilyen és ehhez hasonló kegyhelyeken teljesedhetnek ki.

Az idei búcsúban is jelen voltak a gyalogos zarándokok. Így a Moholról induló csoport, amely több évtizede rendszeresen látogatja ilyen módon a doroszlói Kisboldogasszony napot. Továbbá a környékről gyalogosan érkezett a kupuszinai és a szilágyi hívek csoportja is. Hozzávetőlegesen a két nap alatt 7- 8 ezer zarándok, részvevő, közreműködő fordult meg a kegyhelyen.

Az ünnep fényét emelte a gombosi, az óbecsei, a kanizsai, a zentai kórus, orgonán játszott Hevér László, aki Bonyhádról érkezett, Gajdos Béla kántor úr, Tornyosról, Rafael testvér, és Miklós Réka, Zentáról, továbbá a Szabadkai Zeneiskola fúvós kvintettje. Jelen voltak a Szent György Lovagrend és a Szent István Lovagrend tagjai is.

A két napos Mária- ünnep gördülékeny lefolyását nagyban biztosította a több mint száz helyi önkéntes, és civil szervezeti, egyesületi tag, aki takarított, főzött, árusított, szervezett, forgalmat irányított, annak érdekében, hogy a vendégeket és a zarándokokat méltó körülmények fogadják.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap