2024. április 20., szombat

Új útvonalak, új megoldások, improvizációk

Jó néhány év telt már el azóta, amikor először mentem Belgrádba. Emlékszem, korán reggel érkeztem a vasútállomásra. Az épületből kilépve egy hatalmas útkereszteződés fogadott. A hetes villamosra kellett felülnöm, hiszen a Szent Márk-templomig mentem, onnan indultak ugyanis a turistabuszok. Akkor még nem tudtam, de nem is sejtettem, hogy évekkel később ennél a villamosmegállónál lesz az otthonom, csak a lyuggatós jegykezelés már nem fog létezni a villamoson, a turistabuszok sem indulnak majd ettől a templomtól, sőt, parkoló sem lesz már itt, csupán egy sétány és egy hatalmas kávézó kertje, és a fővárosba érkező vonatok sem a tizenkilencedik századi sárga épületbe érkeznek majd.

A távolsági buszok nemsokára már nem a jelenlegi érkező peronokra futnak majd be (Fotó: Miklós Hajnalka)

A BAS, vagyis a Belgrádi Autóbusz-pályaudvar várhatóan 2020-ig marad a régi helyén (Fotó: Miklós Hajnalka)

Belgrádban minden út a vasútállomáshoz vezetett, illetve vezet még mindig. A korábban kialakított útvonalakat csak bővítették újakkal a múlt század közepén, így jó stratégiai érzékkel a vasútállomás mellé került a buszállomás is. Rendkívül kényelmes volt, csakúgy mint Újvidéken, amennyiben nem tudtunk gyorsan eljutni vonattal a kívánt településre, vagy lekéstük a járatot, csak átsétáltunk a buszállomásra. Az útvonal megszervezése Belgrádból nem okozott gondot. A kényelmes és logikus megoldásoknak azonban már vége. A központi vasútállomás a város olyan részére, a Prokopba (Beograd Centar) került, ahonnan még mindig csak két busszal és két villamossal lehet eljutni (jelenleg csak eggyel, mert a másik útvonalán építkezések folynak, így az ideiglenesen nem működik) a város egyik vagy másik részére, ahol egy újabb tömegközlekedési eszközre kell átülni... Ezért a Prokop állomásra szinte senki nem is megy. Aki vonattal utazik, Újbelgrádban leszáll, hiszen a vasúti felüljáró alatt számos busz és villamos is megáll. Onnan szinte mindenhova el lehet jutni (most még), igaz, az újbelgrádiaknak és zimonyiaknak sem könnyű idáig lejutni, mégis egyszerűbb, mint a Prokopba menni.

Különböző céllal az ország minden területéről sokan érkeznek Belgrádba. Ki a várost szeretné megtekinteni, ki koncertre jön, ki orvosi vizsgálatra kényszerül a fővárosba, kit a munka húz ide... Azok, akik nem vágynak a belgrádi városi közlekedés különleges kalandjaira, inkább busszal indulnak útnak, hiszen a buszállomásról szinte minden elérhető, akár gyalogosan is. Miután lebontották a Lasta állomását, ahonnan a helyi járatok indultak, szinte egyik napról a másikra ezeket a buszokat is a BAS, vagyis a Belgrádi Autóbusz-pályaudvarra helyezték át. Hatalmas kavarodás alakult ki. Egyrészt a helyi járatok és a távolsági buszok időbeosztása okozott feszült nyüzsgést, másrészről pedig azok az utasok, akik Belgrádból például Obrenovacra vagy Lazarevacra szerettek volna eljutni, és most kénytelenek voltak peronjegyet váltani, ami sok esetben drágább volt, mint maga a buszjegy. Hosszú hetekbe telt, mire erre is találtak mindenekelőtt logisztikai megoldást, most pedig újabb izgalom van a láthatáron.

A távolsági buszok nemsokára már nem a jelenlegi érkező peronokra futnak majd be (Fotó: Miklós Hajnalka)

A távolsági buszok nemsokára már nem a jelenlegi érkező peronokra futnak majd be (Fotó: Miklós Hajnalka)

Habár a Lasta állomását lebontották, mert a Belgrád víziváros projektum ezen a területen óvoda, iskola és üzletek kialakítását irányozta elő, a távolsági buszok továbbra is a már megszokott helyre, a Lasta állomás melletti érkező peronokra futottak be. Na nem sokáig lesz ez még így. A Bristol Hotel mögötti részt ugyanis egészen a parkig teljesen letarolják, a távolsági buszok pedig egy ideiglenes érkezőállomásra, a vasútállomás és a buszállomás mögött található, mára már letisztított területre érkeznek majd. Talán októberre, vagy novemberre már ide futnak be a fővárosba érkező távolsági buszok.

Miért ideiglenes megoldás ez? Mert már „épül” az új buszpályaudvar is. Vagy legalábbis tervben van, és a makettje is elkészült. Nem lesz közel a városközponthoz. Újbelgrádba kerül ez is. Vigasztaló, hogy nem lesz messze az újbelgrádi vasútállomástól, egy villamosmegállónyi távolságra csupán, de a központi vasútállomástól még légvonalban is nagyon messze van. Azok tudhatják hol lesz ez, akik tavaly, vagy tavalyelőtt (ettől az évtől már ez sincs így) Belgrádból indultak például a görög tengerpartra, és a gyülekező a belgrádi ócskapiacnál található parkolóban volt. Na, ebben a parkolóban és a környező területen, egészen a vasúti felüljáróig alakítják ki az új buszpályaudvart. Egyelőre csak bekerítették, majd felásták a területet, építkezésnek ezenkívül semmi nyoma, így az állomás átköltöztetésének a közeljövőben nagyon kicsi a valószínűsége. Habár láttunk már hasonlót. A vasútállomást is idő előtt költöztették el, úgy hogy a Prokop állomáson még most is folyik az építkezés, vagyis a vonatok végállomása kisebb, városi megállókban van jelenleg.

A BAS azonban marad egyelőre a helyén, nyugtatta meg a közvéleményt maga az állomás vezetősége is. Kiemelték, a várossal kötött megállapodás és a kormány döntése alapján az autóbusz-pályaudvar majd akkor költözik az újbelgrádi 42-es blokkba, amikor ott már felépült az új, korszerű, 13 ezer négyzetméteres épület. Erre viszont várhatóan 2020 előtt nem kerül sor, hiszen az építkezés is majd csak a jövő év elején kezdődik meg.

Ők is kihangsúlyozták, a buszpályaudvar, amely az év minden napján, napi huszonnégy órában működik, több ezer utassal, nem működhet ideiglenes, improvizált körülmények között.