2024. március 29., péntek

Volt egyszer egy Újvidék 183.

Kocsma, csárda, vendéglő, kávézó...

A tekintélyes, újvidéki polgárok úgy ítélték meg, hogy nincs rendjén az, hogy a templom előtt az éjjeli muzsikálás miatt „parasztlegényekből, cselédekből, bakákból álló csőcselék verődjön össze, továbbá a prostitucziónak is a leghálásabb tápanyagot nyújtja, amely a közerkölcsiség legelemibb követeléseit is mélyen sértik”.

A lázadó polgárok véleménye szerint a rendőrkapitányság és a városi tanács sem hozott olyan döntéseket, amellyel a „rend fenntartása és az éjjeli nyugalom” biztosítható lett volna, ezért öt éven keresztül, a szállodatulajdonosokkal felváltva, kisebb változtatásokkal, fellebbezések tömegét nyújtották be úgy a városi tanács határozatai, mind a rendőrkapitányság rendelkezései ellen. Végül, az ügy rendezéséért a magyar királyi Belügyminisztériumhoz fordultak több ízben is, sőt egy „álmatlan nyári éjszakán” táviratilag is. A szállodatulajdonosok egyike szerint a panaszt emelők nem is abban az utcában laktak, ahol a két „kioszkot” működtették. Fürst János szerint nem állt az éjjeli nyugalom zavarása, mert a: „...városban, különösen, pedig nyáron, még 11 órán túl is pezsgő élet uralkodik és igen kevés ember van aki 11 óra előtt nyugalomra térne, mert hiszen majdnem 9 óráig világos van, az üzletek is ezen órában nyitvák, de az alulírók, így Herger Á., Dr. Wágner K., Dimovits Miklós, Moser Emilía és Herger Béla egész más utczában és így távol tőlem laknak, kiket lehet, hogy a Mayer szálloda előtti zene, de az én kioszkom előtti zene nem zavar, és csak egyedül Grossinger János lakik egy utczában velem, de az is oly távol, hogy ehhez sem jut fel a zene zaja, de másrészt az ő gyógyszertára is 1 óráig nyitva lévén az ő éjjeli nyugalma háborítást nem szenved.” „A kioszkok előtt a főutczán és városháztér előtti korzón való sétálás pedig nem a zene következménye, arról pedig én nem tehetek, hogy a város közösségének nagy része ott sétál és ez által csoportosulást idéz elő, de ez a csoportosulás, éppen, mint a főkapitány úr közgyűlésén is kijelentette, soha rendőrségi beavatkozást maga után nem vonta és végre is közönségnek a sétálást betiltani nem lehet, de, hogy nem az zene folytán sétál a közönség, bizonyítja ezt azon körülmény, hogy a főutcán végig a posta épülettől egész a Ditzgen féle sarokig, noha a zene csak a kioszk előtt van – sétál”.

Az impériumváltást követő időszakban...

Az impériumváltás utáni időszakban, 1918-után, a boldog békeidők megszűntével, az élet modernizálódásával, különösen 1929 után, amikor Újvidék, vagy ahogyan kötelezően hívták, Novi Sad, amelyet magyarul gyakran írtak Noviszádnak, az átszervezett Jugoszláv Királyságban a Dunai Bánság székvárosaként, a vendéglők, kávéházak, büffék és népkonyhák világába jutott. Még működött, de már más néven, a város két szállója. Az Erzsébet királynét, a román származású jugoszláv Mária királynéra keresztelték, a másikat pedig a kor politikai követelményei alapján Szabadság (Sloboda) szállónak hívtak, de a Városi Jódos Fürdő mellett az új Park Hotelt is fölépítették. A megváltozott világról tanúskodik a kocsmák, vendéglők és egyéb, kisebb nagyobb italmérők, sörözők számának fokozatos csökkenése, 1922-ben, a szállókat nem számítva még 94 vendéglő működését jegyezték. 1940-ben a városban „csak” 46 vendéglő és kávéház hirdette magát, megjelent az újkort hirdető 10 büffé, de a szegények és nincstelenek számára 10 népkonyha is. Az igazi „újvidékies” dolog azonban a Dunán lévő strandfürdő területén lévő fák árnyékában, fából faragott nagy terasszal rendelkező vendéglő lett. A riviérára emlékeztető, magas jegenyékkel övezett homokos parti fürdő, a „Strand” a két világháború közti időszakban a városi társasélet legkedveltebb helyszíne lett. A vidám helyek számának csökkenése a második világháborút követő időszakban már más társadalmi feladattal éledtek újjá.