2024. március 29., péntek

Szüreti napok Bácsfeketehegyen

Hétvégén háromnapos rendezvénysorozat – Szőlészek és borászok találkozója, táncház, szüreti felvonulás, kun hagyományőrzés

Hosszú és töretlen hagyománya van a bácsfeketehegyi szüreti napoknak. Az immár háromnapos rendezvénysorozat számos érdekes programmal várja az érdeklődőket az idei évben is. Sárközi István, a Feketics Művelődési Egyesület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a szüreti napok másik két rendezvénnyel is egybefügg.

Néptáncosok a tavalyi szüreti ünnepségen (Lakatos János felvétele)

Néptáncosok a tavalyi szüreti ünnepségen (Lakatos János felvétele)

– Sorban és megszakítás nélkül a 47. szüreti napra készülünk, amit hagyományosan szeptember második hétvégéjén tartunk. A rendezvényhez hozzá nőt másik két esemény is: ekkor tartjuk a bácsfeketehegyi szőlészek és borászok találkozóját. Erre 17. alkalommal kerül sor. Egy frissebb kezdeményezés a kun hagyományőrző találkozó, amit hetedik alkalommal szervezünk meg. Több, mint két évtizedes hagyománya van, hogy a szüreti nap előtti pénteken a szórványból, Dél-Bácskából, Bánátból és Szerémségből érkező művelődési egyesületek néptáncosai és énekesei lépnek fel. Az idén egy kis újítást vittünk bele ebbe a történetbe: a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és Brezovszki Roland segítségét kértük, hogy olyan ifjúsági néptáncegyütteseket hívjunk meg a szórványból, amelyeknek kevés bemutatkozási lehetősége van, viszont minőséget tudnak produkálni. Az előadásukat követően egy mini táncházat szervezünk, hogy ismerkedjenek egymással és a bácsfeketehegyi gyerekekkel – mondta el Sárközi, majd hozzáfűzte, hogy a Juhász zenekar lesz a központi zenekara ennek a művelődési eseménynek.

A pénteki napon csak a néptánctalálkozóra kerül sor, szombaton viszont már reggeltől várják az érdeklődőket a szervezők. A műsor a hagyományos szüreti felvonulással kezdődik, hallottuk az elnöktől.

– A gyerekek számára a legizgalmasabb, és a hagyomány szempontjából is a legfontosabb a szüreti felvonulás. Ennek több megállóhelye van, a piactérnél, a Lódi Borpincészetben, a kerekes kútnál és a Koncz családnál. A felvonulás a Kultúrotthonnal szembeni parkban fog véget érni egy fellépéssel. A felvonulással párhuzamosan lesz a bográcsosfőző-verseny, aminek évek óta az a hagyománya, hogy birkahúsból készülnek a bográcsosok. Nemcsak a csapatok készítenek birkapaprikást, hanem promóciós célra is főzünk néhány kondérban. Ezt meg lehet vásárolni a helyszínen, garantáltan nagyon finom lesz. Akárcsak a falunapon, ez alkalommal is ingyenlángossal vendégeljük meg az embereket. A szőlész és borásztalálkozóra 11 órakor kerül a Gazdakör szervezésében. Ez alkalommal Fekete Andor vezetésével egy évértékelésre kerül sor, de szóba kerülnek a tartományi pályázati lehetőségek és a Prosperitati-támogatások is. Ennek a találkozónak korábban nagyobb hagyománya volt, viszont szeretnénk ezt a szakmai vonalat ismét felépíteni. A harmadik történet a kun hagyományőrző találkozó, ami ez alkalommal íjász- és kun-bemutató lesz. Ezt a Bácsér Szabad Íjász Egyesület szervezi – számolt be Sárközi, majd hozzáfűzte, hogy a kuntalálkozót évről évre látványosan tudják fejleszteni és a gyerekek részéről nagy az érdeklődés iránta.

A szüreti napok vasárnap érnek véget egy istentisztelettel a református templomban. Itt Török Noémi fogja elénekelni a kun Mi atyánkat, tudtuk meg az elnöktől. A rendezvényt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a magyar kormány, a Magyar Nemzeti Tanács és Kishegyes község önkormányzata támogatják. A szervezésben részt vesz a bácsfeketehegyi helyi közösség, a Zöld Dombok Közösség és Környezet Fejlesztő Szervezet, a Gazdakör és a Feketics Művelődési Egyesület.