2024. április 19., péntek

Megfelelő a jogi keret

Az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa szerint jó irányban halad a szerbiai kisebbségi jogalkotás

Az eddigiekben kilenc választási listát adtak át a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsainak választására, melyet november 4-én tartanak, számolt be a mai találkozó során Branko Ružić államigazgatási és helyi önkormányzati miniszter Lamberto Zanniernek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosának. A nap folyamán és holnap további négy lista átadása esedékes, tette hozzá az illetékes tárcavezető.

Fotó: Beta

Fotó: Beta

Ružić ismertette a főbiztossal minisztériumának azokat az intézkedéseit, amelyek előbbre vitték a kisebbségek jogait az országban, négy fontos törvénynek az elfogadására tért külön ki a beszélgetés alkalmával. Ezeket a törvényeket jóváhagyták a nemzeti közösségek képviselői, az EBESZ és más rangos nemzetközi intézmények is, voltaképpen valamennyien együttesen dolgoztak a minisztériummal a jogszabályok kidolgozásán, egy teljesen áttekinthető, transzparens folyamat során, számolt be a miniszter.

Elmondta, hogy tavaly létrehozták a Nemzeti Kisebbségi Alapot, mely 1,8 millió dinárral rendelkezett kezdetben, az idén viszont már 21,8 millió dinárt tesz ki a költségvetése. A jövő héten aláírják a támogatási szerződéseket a kisebbségek nyelvén tájékoztató jelentkezőkkel, 77-en vannak.

A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy a kisebbségek értéket és előnyt jelentenek Szerbia számára a régió többi országával szemben, emlékeztetett, hogy itt a lakosság 13 százalékát a nemzeti kisebbségek jelentik, ezért a kormány folyamatosan dolgozik a helyzetük javításán.

Ružić köszönetet mondott az EBESZ kisebbségügyi osztályának a kiváló együttműködésért, s reményét fejezte ki, hogy a jövőben is együtt dolgozhatnak az előírások, törvények jobbá tételén a kisebbségi jogok terén. Nem számít szerénytelenségnek kijelenteni, hogy egyes területeken Szerbia messze megelőzi még az Európai Unió pár tagállamát is, jelentette ki Ružić.

Szerbiában megfelelőek a jogi keretek, előírások, melyek a nemzeti kisebbségek helyzetével foglalkoznak, értékelte a megbeszélésen Zannier, s támogatásáról biztosította a nemzeti tanácsokról szóló, továbbá a nemzeti kisebbségek jogairól és szabadságáról szóló törvények módosításait is, valamint főképp azt, hogy a folyamatba bekapcsolták e közösségek képviselőit is. Rendkívül fontosnak minősítette a kisebbségekkel folytatott kommunikációt főként most, a nemzeti tanácsi választások előtt.

Mint ismeretes, november 4-én 22 nemzeti tanács összetételéről döntenek a szavazópolgárok, október 19-éig kell a listáknak leadni a jelentkezésüket.