2024. április 19., péntek

Hizlaldákat és fiadztatókat zár be a PIK Bečej

Egyelőre nem tudni, mi lesz a munkások sorsa

Három sertésfarmot bezár az óbecsei PIK Bečej Mezőgazdasági Kombinát, mert fenntartásuk nem kifizetődő. Olyan birtokokról van szó, melyek a Miodrag Kostić vezette MK csoport irányítása alatt levő Carnexhez tartoznak.

Novo Selón (Újfaluban) nem lesz többé fiadztató és malacnevelde, Veliki Jarakon bezárják a 10 000 sertést befogadó hizlaldát, Péterrévén pedig két helyszínen is megszűnik a munka: a fiadztatóban és a kb. 3600 sertés számára épült hizlaldában. Ezeken a farmokon mintegy 80 munkás dolgozik – tudta meg az Agrosmart mezőgazdasági portál.

Az MK csoport megerősítette, hogy a négy helyszínen beszüntetik a termelést, de nem adott pontos választ arra a kérdésre, hogy mi lesz a munkásokkal, készítenek-e a számukra valamilyen programot.

„Ezt a folyamatot még tavaly elkezdtük, egy teljesen új, korszerű, 600 helyes fiadztatót építettünk Verbászon. A következő lépés a helyszínek és a költségek optimalizálása, ezért a technológiailag elavult farmok, a kis kapacitású objektumok bezárása logikus üzleti döntés volt. A bezárásra kerülő farmokon összesen 700 anyakocát és kevesebb mint 10 000 hízót tartottak. A termelési technológia ezeken a helyeken olyan, hogy a további befektetések nem kifizetődőek. A bezárási eljárást mindenütt törvényes úton bonyolítjuk le” – adták meg a magyarázatot az MK csoportból. A cégegyüttes illetékesei hangsúlyozzák, hogy az utóbbi hét év alatt több mint 30 millió eurót fektettek a Carnex korszerűsítésébe, a termelés automatizálásába, az energiahatékonyságba és a környezetvédelmi előírások betartásába.