2024. április 19., péntek

A jóból is megárthat a sok

Az utóbbi másfél évben az ország legfelsőbb vezetésének egyes tagjai, élükön az államelnökkel, unos-untalan azzal dicsekednek, hogy Szerbia költségvetési többletet valósított meg, s ez lehetőséget nyújt a nyugdíjak „emelésére”, illetve az állami alkalmazottak fizetésének növelésére. Mivel az adatok (persze, ha hitelesek) igencsak makacsok, s valósághűségüket sem a komoly közgazdászok, sem pedig a laikus firkászok nem szándékozzák elvitatni. Kétségtelen ugyanis, hogy az év első hét hónapjában megvalósított 49,1 milliárd dináros többlet igen jelentős eredménynek számít. Különösen, ha azt is szem előtt tartjuk, hogy a kormány 16 milliárd dináros hiányt irányozott elő.

Mivel a politikai céloknak (vagyis az öntömjénezésnek) nem felelne meg, ezért hivatalosan egy szó sem esik arról, hogy tulajdonképpen ezúttal is féligazságról van szó. Mint említettük, a többlet tény, de arról senki sem beszél, hogyan jutott el eddig a kormány. Illetve elsősorban arról hallgat mindenki nagyon bölcsen, hogy az elmúlt néhány év alatt hány milliárd dinárt vettek el – alkotmányellenesen – az állami alkalmazottaktól és a nyugdíjasoktól. Arra sincs magyarázat, hogy miért hever parlagon ennyi pénz az állami kincstárban, holott Szerbiának még mindig (és még sokáig) égetően nagy szüksége van (lesz) elsősorban a gazdaságot serkentő tőkeértékű beruházásokra. Az infrastruktúra terén történnek ugyan előrelépések, hiszen ha nem is látványosan, de épül(get) a 10-es és a 11-es közúti folyosó, ám a vasúthálózat nagyobb részét érdemesebb volna felszedni és ócskavasként eladni, a folyami teher- és személyszállítás „fejlettségéről” pedig ezúttal szó se essék.

Egyébként a szerbiai viszonylatban óriásnak számító költségvetési többletről számos szakember kifejtette véleményét, s úgyszólván egybehangzóan azt tették szóvá, hogy az államnak a gazdasági tényezőkkel és a polgárokkal szembeni harácsolása helyett üdvösebb lett volna kiegyensúlyozott pénzügyi politikát folytatni. Vagyis kevesebbet venni el tőlük, mert ezáltal az adózó alanyoknak nagyobb anyagi lehetőségük maradt volna tevékenységük bővítésére és korszerűsítésére, a polgárok pedig lazábban kezelhették volna a családi költségvetést, tehát ezáltal növekedett volna a kiskereskedelmi áruforgalom, ami bizonyos mértében serkentette volna a termelést.

Persze ez nem ilyen egyszerű, hiszen ha az állam reális keretek közé szorítaná az adók és járulékok behajtását, s a várható bevételhez igazítaná a kiadásokat, miből jutna évente ötvenmilliárd dinár a még mindig Koszovóban tengődő szerbek, emellett pedig a boszniai Szerb Köztársaság megsegítésére, a behemót és ennél fogva te(l)hetetlen állami vállalatok, valamint a külföldről érkező, ki tudja, milyen hátterű beruházók munkahely teremtési támogatására?

A költségvetési többletnek van egy másik vetülete is, amellyel a polgárok nem igazán foglalkoznak, hiszen valójában nem ismerik a lényegét. Ha ugyanis az államkasszában a tervezettnél több pénz van, a „többletet” – mivel az éves pénzügyi terv szerint nincs rendeltetése – egyszerűen beleömlesztik az úgynevezett költségvetési tartalékba, ahonnan a kormány saját kénye-kedve szerint költheti, amire éppen akarja, s ezért senkinek sem tartozik felelősséggel. Az ilyen, szándékosan „félretervezett” költségvetés például lehetőséget nyújt arra, hogy az év végén egy vagy két marékkal juttassanak pénzt a számukra szimpatikus községeknek, önkormányzatoknak. Így jutott, nem is egyszer, igen komoly összeghez Kragujevac, ahol a polgármester nem más mint a korábbi államelnök, Tomislav Nikolić fia. Pedig éppen a šumadijai város költségvetésének az állami számvevőszék részéről történt ellenőrzése során kiderült, hogy több millió euró dinárértékét – finoman szólva – nem rendeltetésszerűen használták fel. Akkoriban ebből nagy botrány kerekedett, s még a hatalmi párt tagjai közül is sokan követelték a város első emberének leváltását, de amint az várható volt, az egész ügy megmaradt a hőbörgés szintjén.

A felsoroltak ugyan ellentmondanak a címben említettnek, vagyis, hogy jóból is megárthat a sok, de az aligha vitatható, hogy a szükségtelenül nagyobb költségvetési többlet nem egészen észszerű felhasználása aligha szolgálja az ország és a polgárok javát.