2024. április 19., péntek

A vízellátás az egyik legnagyobb gond

A vajdasági kormány 350 millió dinár értékben kötött szerződéseket

A tartományi kormány az elmúlt két év során több mint 700 millió dinárt fektetett Vajdaság 55 települése vízvezeték-hálózatának kiépítésébe vagy felújításába – jelentette ki ma az ürögi vízlelőhely felszerelése és a vezetékekre való kapcsolása alkalmából Igor Mirović tartományi kormányfő. Az ürögi vízlelőhely körüli munkálatok megtekintését megelőzően Mirović a környező települések illetékeseivel a vízellátás megoldására vonatkozó szerződéseket írt alá az ürögi községhez tartozó Neradinban.

A vízellátás – mint közölte a kormányfő – Vajdaság legfontosabb kérdéseinek egyike, mert számos községben, faluban ma sem dicsekedhetünk azzal, hogy a lakosság hozzájut minőségi és iható vízhez. Kiemelte, a tartományi kormány politikája ezen a téren teljesen világos, továbbra is legalább ekkora összegekkel kívánják támogatni a meglévő vezetékek felújítási munkálatait, valamint új rendszerek kiépítését. Vajdaság-szerte lesznek ezzel a céllal készülő projektumok – fejtette ki, majd hozzátette, a tartományi adminisztráció a jövő évi költségvetésben az ideinél nagyobb összeget is el tud különíteni vízvezeték- és csatornahálózatok létesítésére és rekonstrukciójára.

Mirović arról számolt be, hogy a Neradinban átadott szerződésekkel húsz vajdasági önkormányzatnak segít a kormány abban, hogy új vezetékrendszert építsenek vagy felújítsák a meglévőt, elhárítsák a keletkezett károkat. A szerződések összértéke 350 millió dinár, a köztulajdonban álló, vízellátást szolgáló létesítményekre és szennyvízelvezető rendszerekre vonatkozik valamennyi. A kormányfő véleménye szerint már a ma aláírt szerződések is meglehetősen nagy jelentőséggel bírnak Vajdaság fejlődése szempontjából.