2024. március 28., csütörtök

„Koszovóban krízishelyzet uralkodik”

Ellentétes nézőpontot képvisel a koszovói elnök és a kormányfő – Leváltották a tárgyalócsoport tagjait – Pénteken brüsszeli találkozó

Készülőfélben van a Dayton 2 békeszerződés – állapította meg egyik mai nyilatkozatában Ivica Dačić külügyminiszter, aki szerint egy ilyen megállapodásnak egyetlen eleme lenne: a szerbek és az albánok közötti határvonal meghúzása. Véleménye szerint a koszovói probléma kibogozása az egyik soron következő nemzetközi konferencián történhet meg. Ennek a megállapodásnak természetesen előfeltételei is vannak – mondta a külügyi tárca vezetője –, az első ezek közül az, hogy tovább közelítsen egymáshoz a szerb és a koszovói albán álláspont, jelenleg ugyanis az elképzelések még meglehetősen távol állnak egymástól. Dačić szerint az előállt helyzetre egy Dayton 2 adhatna választ, és a nemzetközi konferenciát még 2019 tavaszán meg kellene szervezni, mielőtt lejárna az Európai Bizottságnak a mandátuma. A napirenden egyedül a határvonal kérdése szerepelne.

PRISTINA VITA ÉS ELLENZÉK NÉLKÜL DÖNTÖTT

Mint ismeretes, szeptember 7-ére, péntekre jelentették be a Belgrád és Pristina közötti brüsszeli párbeszéd folytatását, melyen részt vesz Aleksandar Vučić szerb és Hashim Thaçi koszovói elnök is. Éppen e találkozó miatt vált igen feszültté a hangulat Pristinában, Ramush Haradinaj miniszterelnök ugyanis nem ért mindenben egyet Thaçi politikájával, s elképzelhetetlennek tartja Koszovó határvonalának a módosítását, a Szerbiával való esetleges területcserét, amit Thaçi lehetséges megoldásként emlegetett az elmúlt hetekben, a szerb államvezetőséghez hasonlóan. A koszovói parlamentben mára két, a brüsszeli tárgyalásokkal kapcsolatos rendkívüli ülést is összehívtak, az egyiket Haradinaj, a másikat a koszovói ellenzék kezdeményezte. Utóbbinak az volt a célja, hogy ellehetetlenítse Thaçi további részvételét a brüsszeli dialógusban. Végül egy ülést tartottak, melyen Haradinaj javaslatára lecserélték a koszovói tárgyalócsoport tagjait. Az ülést követően a kormányfő megismételte, szó sem lehet semmilyen területcseréről vagy határmódosításról. Kadri Veseli, a képviselőház elnöke már az ülés elején bejelentette, hogy a kormány javaslatáról vita nélkül, azonnal szavaznak a képviselők. Az ellenzék nagy része távol maradt. A Koha Ditore pristinai napilap arról is beszámolt, hogy a parlamentben kialakult helyzet kapcsán Haradinaj a nap folyamán úgy fogalmazott: Koszovóban krízishelyzet uralkodik. Elemzésében a lap arról ír, hogy nem lehet tudni, mi következik az új pristinai tárgyalócsoport felállítása után: egyedül az képviselheti-e Koszovó érdekeit, párhuzamosan folytat-e majd tárgyalásokat az elnökkel, vagy együttműködve vesznek részt valamennyien a brüsszeli szeánszokon.

HAHN HATÁRIDŐT SZABOTT

Mai nyilatkozatában Johannes Hahn uniós bővítési biztos nem zárkózott el egyik megoldástól sem, így a határvonal módosításának lehetőségétől sem, ám kijelentette: az egész folyamatnak le kell zárulnia, végleges megoldásnak kell születnie 2019 nyaráig. Hahn az esetleges területcsere kapcsán úgy fogalmazott: támogat minden olyan bilaterális megoldást, amely nem veszélyezteti a régió stabilitását, s nem okoz kárt más országokban. A Szabad Európa Rádiónak nyilatkozva kifejtette, egyelőre túl korai lenne arról beszélni, hogy a határmódosítás okozhatna-e dominóeffektust a régió más államaiban. Aláhúzta, a tárgyalások még folynak, felmerültek bizonyos megoldási javaslatok, meg kell várni, melyek lesznek a végleges elképzelések.