2024. március 28., csütörtök

A Bácska védjegy mint üzleti lehetőség

Összesen 49 kistermelő, szolgáltató és szervezet használhatja a jelzést

A Bácska védjegy elnevezésű projektum nyitókonferenciáját tartották meg tegnap Újvidéken, a Bácska Regionális Fejlesztési Ügynökség irodájában.

A Bácska Brand kistermelőket, szolgáltatókat, szervezeteket tömörít, elsősorban bácskai, falusi környezetből, kínálatukat pedig együtt ajánlja fel a piacon. A márkanév használóinak joguk van ezzel a jelzéssel megjelenni a piacon, illetve termékeiket, szolgáltatásaikat a Bácska védjegy honlapján is közzéteszik, valamint fesztiválokra viszik el, illetve képzéseket biztosítanak készítőiknek.

– A jelenlegi konferenciával a Bácska védjegy elnevezésű projektum harmadik fázisához érkeztünk, amelyet a Bácska Regionális Fejlesztési Ügynökség a szerb Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztériummal karöltve valósít meg. A projektum első két fázisában megtörtént a védjegy kialakítása és a honlap is elkészült, amelyen keresztül a termékek megvásárlására és a szolgáltatások lefoglalására nyílik lehetőség. A projektum harmadik fázisában a márkanév felhasználói számára képzéseket fogunk szervezni, amelyeknek a témája a marketing és a védjegy lesz – mondta Andrea Stijepić, a projektum vezetője.

A projektum harmadik fázisában 13 új felhasználó nyerte el a Bácska védjegyet, így jelenleg összesen 49 vállalkozás képezi a Bácska védjegy tagjainak körét.

A palánkai Panić Agro17 mogyorótermesztéssel és csomagolással foglalkozik, tavaly alakult meg.

A projektum harmadik fázisában 13 új felhasználó nyerte el a Bácska védjegyet (Fotó: Dávid Csilla)

A projektum harmadik fázisában 13 új felhasználó nyerte el a Bácska védjegyet (Fotó: Dávid Csilla)

– A Bácska védjegy kiemelkedő jelentőséggel bír kezdővállalkozásunk számára. Bár a mogyoró most kezd igazán betörni a hazai piacra, elégedettek vagyunk termékünk fogadtatásával. A védjegy által lehetővé válik az is, hogy Szerbia határain kívül, akár Nyugat-Európában is értékesíthessük termékeinket, hiszen ebben a térségben a védjegy jelenléte fontos szempont – mondta Ljubinka Panić, Palánka környéki vállalkozó.

A kúlai Organic Life Egyesület környezetvédelemmel és az organikus életmód hirdetésével foglalkozik. Tevékenységében az alternatív és a holisztikus megközelítéseket részesíti előnyben – emelte ki Karolina Ese, az egyesület elnöke.

– Nagyon örülünk annak, hogy munkánk és igyekezetünk elismerést nyert. Egyesületünk többek között levendulaolaj előállításával foglalkozik. Sikeresen kialakítottuk organikus ültetvényünket, így kiváló terméket tudtunk előállítani – mondta Karolina Ese.

Sanja Lauš a Fruška gora lankáin elterülő Ledincin működő Dobro prase falusi turisztikai gazdaságnak a tulajdonosa.

– Terepi lovaglással, nyári táborok szervezésével foglalkozunk, ezenkívül szálláshelyet is kínálunk, ahol a környékünkön ritkaságnak számító, vegetáriánus ételeket készítünk a vendégeinknek. A Bácska védjegy pályázatára azért jelentkeztünk mert úgy gondoljuk, hogy a kisebb vállalkozások csoportosulása révén fejlődhet a vállalkozás felismerhetősége. Emellett a fejlesztési ügynökség által nyújtott marketingképzésnek is nagy jelentősége van számunkra – ecsetelte Sanja Lauš.

A Bácska Brand tagjai részt vesznek az idei, Vajdaság ízei elnevezésű gasztronómiai fesztiválon, amelyet szeptember 8-án, és 9-én tartanak meg az újvidéki Limáni parkban.