2024. március 29., péntek

Szólít az iskolacsengő

A tartományi oktatásügyi titkárság az idén több mint 530 millió dinárt fordít fejlesztési célokra

Vajdaság 45 helyi önkormányzatában összesen 44 iskoláskor előtti intézményben, 382 általános és 131 középiskolában kezdődik ma meg a tanév. Nyilas Mihály tartományi oktatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár közleményben állapította meg, hogy várhatóan 17 600 gyerek iratkozik be az idén az elemi iskola első osztályába, illetve 18 634 új középiskolásunk lesz. Kifejtette, hogy az oktatási intézmények lehetőségeikhez mérten az igényeiknek megfelelően felkészültek a tanévkezdésre.

Nyilas úgy fogalmazott, az oktatás egy soha véget nem érő folyamat, így minden új iskolaév a megkezdett munkának a folytatása. Hozzátette, hogy a képzéssel kapcsolatos folyamatos fejlődés mindig új beruházásokat tesz indokolttá az oktatási rendszerben. Arról számolt be, hogy a titkárság jelentős összeggel, több mint 530 millió dinárral járult hozzá az idén a tartomány területén a fejlesztésekhez. A legkülönfélébb célokra fordították ezeket az összegeket, volt, ahol új felszerelésre volt szükség, volt, ahol az épület felújítására, tatarozására.

Vajdaság területén a multikulturális és többvallású közeg szellemiségének megfelelően dolgozzák ki évről évre az iskolanaptárat. Ebben a tanévben december 21-én fejeződik be az első félév, 2019. január 15-én indul a második. A második félév hosszabb lesz az elsőnél, de a tanulók kipihenhetik magukat a tavaszi szünet idején, mely Vajdaságban április 19-én kezdődik, és május 2-án ér véget.

A közleményben Nyilas aláhúzta, az általa vezetett titkárság igyekszik ápolni a kisebbségi jogokat az oktatási rendszeren belül is, az iskoláskor előtti felkészítők a szerb mellett magyar, szlovák, román, ruszin és horvát nyelven is folynak, kétnyelvű és idegen nyelvű képzések is vannak. Szólt az újításokról is, az elsősök új tantárgyáról, valamint az ötödikeseket és hatodikosokat érintő tantárgy-változásokról is. Felszólította az oktatási intézményeket, hogy szeptember 30-áig tegyék meg jelöléseiket a Dr. Đorđe Natošević tartományi elismerés várományosára. A tanulóknak és a tanügyi dolgozóknak sikeres munkát és kitartást kívánt.