Miről ismert Kisújszállás? A Wikipédia lexikona közli velem, hogy a vidék a görögdinnye termesztéséről. Pontosabban itt terem a magyar dinnye. Mert itt is, de útközben is mindenhol magyar dinnyét árulnak, nem görögöt.
Majláth Antal és Antalné a kunhímzéssel díszített munkákkal (Dávid Csilla felvétele)
Kisújszállás ismert volt szűcseiről is.
Sajnos ma már egy sem él közülük. Emléküket egy könyv őrzi, amelyet a helyi néprajzosok adtak ki. Gyönyörködök a szűrökben, a helyi jellegű hímzésben, Gaál Sándor szűcsmester munkáiban. A mester 1928-ban, hetvenkét évesen távozott e világból. Mestermunkáit ránk hagyta, féltve őrzött magángyűjteményben vannak.
– Az utolsó szűcsmester Takács József volt. Fiai is szűcsnek tanultak, de már egyikük sem él. Kisújszálláson ma már nincs szűcs.
Ezt Majláth Antalné közli velem, aki a Kumánia fürdő területén állította ki munkáit, persze nemcsak azzal a szándékkal, hogy mi, a vendégek megcsodáljuk, hanem vásároljunk is belőle ajándékba, emlékbe. Nem szűcsmunkák ezek, hanem kunhímzéssel készült alkotások.
A PÁRNAVÉGEKTŐL A TELEFONTOKIG
– Felismerem a hímzést, szüleimnek is van egy díszpárnájuk erről a vidékről – mondom.
Majláth Antal és lánya, Emese (Dávid Csilla felvétele)
A kumánia fürdőben tó is van, rajta egy sziget, ahol távol a zajtól ebéd után kellemes a pihenés (Dávid Csilla felvétele)
– Igen, a kunhímzés egyedülálló. Több mindenben különbözik a többi hímzéstől. Őseink szegények voltak, mindenben takarékoskodniuk kellett, így a fonalban is. Ezért hamislapos öltéssel készül a kunhímzés, és ami egészen mássá teszi, azok a színek. Alapszín a rózsaszín és árnyalatai, és használjuk még a barna árnyalatait, a zöld árnyalatait, kevés kéket. A pirosat nagyon ritkán.
– Miért pont ezeket a színeket kedvelték?
– Nemcsak ezeket kedvelték. Ezekkel a színekkel tudták a gyapjúfonalat ingyen befesteni. A ház körül vagy a határban termő növényekből merítették a festékanyagot, és a természetben talált más forrásokból. A sárga egyes árnyalatait például lóhúgy felhasználásával kapták. A kunrózsa vörös színét a mályvarózsa sziromlevele vagy a homoki báránypirosító adta. A barnát a dió levele. A kéket a kopáncsa. A gyönyörű kunkéket a bodzabogyó festette. Színezésre használtak még hagymahéjat, szalmát, rozmaringot, bazsalikomot, fodormentát, szedert, szőlőhéját, vízililiomot. Rackajuhokat tenyésztettek akkor, gyapjából fonalat sodortak, majd pácolták, főzték, áztatták, hogy megfelelő színt, színárnyalatot kapjanak. De ebben a könyvben mindent elolvashat.
Majláth Antalné, aki a riportsorozatban már említett Emese édesanyja, azzal a könyvvel dicsekszik, amelyből az imént a szűcsmesterek mestermunkáiban gyönyörködhettem.
– Büszke vagyok e kiadványra. Egyesületünk, a Morgó Hímzőkör, valamint a Néprajzi Kiállítóterem munkáját dicséri, amelyet nemrég még Emese lányom vezetett. A valamikori Morgó kocsmában kapott helyet a néprajzi kiállítás.
– A könyvben az áll, hogy a kezdetben párnavégeket hímeztek. A tisztaszobában a magasra vetett ágy párnáinak végeit. Később asztalterítőket, pérnahuzatokat is hímeztek. Ma pedig, ahogy elnézem pultját, még mobiltelefonhoz tokokat is.
– Hát, igen. Könyvjelzőket, szalvétákat… Eladásra készíjük, és nem mindenki tud megvenni, mondjuk, egy nagy asztalterítőt, de emlékbe vagy ajándékba egy könyvjelzőt hazavihet. Persze megrendelésre is hímzek. Eddig a legnagyobb munkám egy nagy asztalterítő volt, amit esküvői ajándékba szánt a rendelője. Akkora volt, hogy mindent ki kellett ürítenünk az előszobánkból, hogy a vásznat leteríthessük a földre és felvihessük rá a mintát. Ebben férjem segített.
Ő is velünk van. Antal nem tud hímezni, de párjának mindenben segít.
– Most készülök egy új munkával. Lázban vagyok, hogyan sikerül, elkészítem-e időre. Már két hónapja dolgozom rajta, egy másfél méter hosszú terítőn, amely őszre, a felújított református templomunk úrasztalára kerül.
SZŰCS JUDITH A PORONDON
Majláth Antalné és a Morgó Hímzőkör munkáit a városkába tévedt vendég a Néprajzi Kiállítóteremben is megnézheti, ahol időszaki kiállításokat is szerveznek. Az egyik a Konok kunok kincsei nevet viselte.
Szűcs Judith jó hangulatot teremtett a fürdő vendégei körében (Dávid Csilla felvétele)
Konok kunok?
A Néprajzi Kiállítóterem honlapján olvasom: Kunnak lenni a Nagykunságon élők tudatában annyit jelent, mint „konok, nyakas, kálvinista”, a sziken is megélő, összetartó, de azt is jelenti egyben, hogy a Kunságon lakó.
Gasztronómiai rendezvényen lévén egy mondatot jegyzetfüzetembe másolok: „Aki járatos a nagykunsági táplálkozási szokásokban, tudja, hogy a karcagi birkapörkölt íze eltér a túrkeveitől vagy a kisújszállásitól, de mind különbözik a Jászságban főtt birkatesttől. A Kunságon belefőzik a perzselt lábat és az állat fejét is, ami tiszteletbeli falatnak számít.”
A kunok gasztronómiai ügyességéről a Kumánia bográcsfesztiválon személyesen is tapasztalatot szerezhetek. A főzteket délután háromkor kellett átadni a zsűrinek, ezt még megvárom, majd körüljárom a csapatokat. Megdicsérem a bajaiak halászléját, sőt náluk kiváló mákos és túrós rétest is kapok. A karcagi kakastöke is nagyon ízlik. Most eszek először, Csilla és Roli nem kóstolják meg, hiába nógatom őket. Brikapörkölt is rotyogott két-három bográcsban, kíváncsiságomat azonban legjobban annak a csapatnak a főztje csigázta fel, ahol két bogrács volt felállítva, az egyikben pörkölttel, a másikban pedig metélt tésztával.
Az emelvény körül sokan tolonganak. Szűcs Judith dalait élvezik. Ahogy elnézem, a jeles énekesnőt kissé már megviselte a kor, de hangja most is kristálytiszta. Roli gyanítja, hogy playbackel.
Mindenki megnyalhatta mind a tíz ujját, aki a bográcsverseny főztjeiből evett (Dávid Csilla felvétele)
– Figyeld meg, amikor a közönséghez szól, rekedtebb a hangja, mint amikor énekel!
Blayback vagy nem playback, jó hangulatot csinál, különösen a középkorú férfiak bolondulnak dalaiért.
De térjünk vissza a két bográcshoz! Amíg Gönczi Károlyra, a szakácsra várok – valahova elment, de mondják, hogy azonnal visszatér –, kiváló szederszörppel kínálnak. A csapatot FEB-nek nevezik, ők a Kumánia Felügyelő Bizottság színeiben versenyeznek. Váltunk néhány szót a társasággal, de Károly valóban gyorsan megérkezik, és leülök vele az egyik padra beszélgetni. Arról faggatom, hogy mi van a két bográcsban.
KIRAJZÁSI PÖRKÖLT ÖREGLEBBENCCSEL
A közcímben mindent elmondtam. Vagy mégsem? A pörkölt miért kirajzási, és a lebbencs mitől öreg?
A kakastökéből készült paprikás kiváló (Dávid Csilla felvétele)
A kirajzási pörkölt (Dávid Csilla felvétele)
Károlytól mindezt megtudom.
– Amikör 132 évvel ezelőtt őseink elndultak Kisújszállásról az ismeretlen világba, a Délvidékre, ilyen pörköltet ettek. Innen a neve. Lajos bácsi, helytörténészünk a kirajzásról sokat tud mesélni, csak győzze idővel végighallgatni! – mondja mosolyogva, és az asztal végén ülő, bajszos bácsikára mutat. – De ami a pörköltet illeti, és a lebbencset, arról jómagam is regélhetek. A kirajzási pörkölt más, mint a klasszikus. Mielőtt őseink, mintegy ezren, útnak indultak volna, a szélmalomnál gyülekeztek. A falu szélén egy kicsike kis dombon volt a malom és mellette a Morgó kocsma. Itt főzték a távozók számára a pörköltet. Őseink mindent eladtak, megtartották a jószágokat, és összepakolták, amit magukkal vihettek. A fiatal jószágokat nem vihették el, nehezítették volna hosszú útjukat, meg aztán biztosan sok el is pusztult volna. Levágták hát a borjakat, a malacokat, és húsukból pörköltet főztek. Korábban ezt sohasem tették. A borjú- és malachús nem került bográcsba. A kényszer szülte ezt az ételt. Azt nem tudom, hogy ki nevezte el kirajzási pörköltnek, de neve nagyon találó. Az étel pedig fenséges.
A FEB csapata a kirajzási pörkölttel és az öreglebbenccsel. Balról a főszakács, Gönczi Károly (Dávid Csilla felvétele)
Aláírom. És a zsűri is, a FEB csapat főztjét tartotta ugyanis a legjobbnak.
– Az öreglebbencs pedig kimondottan pásztorétel. Magában is megállja a helyét, de mi most a pörkölthöz készítettük. A pásztorok száraztésztát, szalonnát vittek magukkal a legelőkre. Ez elállt. A szalonnát megpirították, majd kivették az edényből. A zsíron barnára pirították a tésztát. Tettek hozzá vékonyra vágott krumplit, sót és annyi vizet, amennyit a tészta felvett. A szalonnapörcöket is visszaszórták az edénybe. Amikor a tészta megpuhult, az étel is kész volt. A víz eltűnt, ugyanúgy, ahogy a mi bográcsunkból is. Hogy mitől öreg, nem tudom. Talán mert ősidők óta készítik.
Beszélgetésünk után még egy rövid sétát teszek a többi asztalnál is. Mire visszatérek a FEB csapat sátrához, a bográcsból nemcsak a víz tűnt el, hanem a tészta is, és a pörköltnek is hűlt helye. Úgy látszik, nemcsak a zsűrinek tetszett az étel.
