2024. április 20., szombat

Királyok a törökfürdőben

A niši várban nyílt meg Európa első jazzmúzeuma

Niš már évtizedek óta úgy él a köztudatban, mint a jazz városa, hiszen a dél-szerbiai településen idén tartották meg a 35. Nišville Jazzfesztivált. Ezentúl ez a zenei hírnév azonban föltételezhetően még tovább fog növekedni, hiszen az idei fesztivál során vált valóra a néhai Mihailo Miša Blam, a Balkán egyik legnevesebb jazzmuzsikusának álma: megnyílt Európa első jazzmúzeuma. Igaz, nem Belgrádban, mint ahogy Blam elképzelte, hanem a niši várban, a valamikori törökfürdő felújított épületében, de a helyszín különleges atmoszféráját tekintve bátran kijelenthetjük, hogy ennél impozánsabbat keresve sem lehetett volna találni. A vár főkapujának tövében áll, évszázados műemlékek között.

Mihailo Miša Blam a képregényplakátok között (Sándor Zoltán felvétele)

Mihailo Miša Blam a képregényplakátok között (Sándor Zoltán felvétele)

Duško Gojković is hozzájárult a múzeum létrejöttéhez (Sándor Zoltán felvétele)

Duško Gojković is hozzájárult a múzeum létrejöttéhez (Sándor Zoltán felvétele)

Öt évvel azelőtt, a harmincadik Nišville Jazzfesztivál során tartott sajtótájékoztatón Mihailo Miša Blam – Szerbia egyik legismertebb jazzbőgőse, zeneszerző, tanárember – ecsetelte a sajtó képviselőinek elképzelését, miszerint a fővárosban jazzmúzeumot kellene alapítani, és szakemberek gondjaira bízni a jazzel, jazzrelikviákkal kapcsolatos gyűjtési és rendszerezési tennivalókat. A múzeumnak, elsődleges feladatán túl, műhelymunkáknak is teret kellene adnia, valamint koncertszervezési és kiadói tevékenységet is fel kellene vállalnia, ezáltal európai szintű példát mutathatna az ország – vélekedett Miša Blam, majd megnyitotta a Szalon 77 elnevezésű, gyönyörűen restaurált várépületben a szerbiai jazzhez kötődő tárgyainak gyűjteményes tárlatát.

A kiállított plakátok, reklámpólók, műsorfüzetek, szóróanyagok, eredeti kották, folyóirat-, könyv- és lemezritkaságok, valamint híres jazz-zenészek személyes tárgyai, hangszerei láttán sejteni lehetett, hogy ha az csak egy szeletkéje annak a ma még fellelhető emlékanyagnak, amelyet összegyűjtve egységesíteni kellene, milyen gazdag gyűjteménnyel lehetne tisztelegni a hazai jazzélet múltja és jelene előtt, ha a vele kapcsolatos tárgyi emlékek végre archívumba kerülhetnének. Sajnos a következő évben Miša Blam elhalálozott, így nem érhette meg, hogy álma megvalósulhasson.

A jazzmúzeum alapításának ötlete azonban nem merült feledésbe, hanem néhány év elteltével, kitartó és lelkes szervezői munkának köszönhetően, a 35. Nišville Jazzfesztivál egyik fénypontjaként megnyithatta kapuit a Hamamban, azaz a valamikori törökfürdő épületében helyet kapott múzeum. Ivan Blagojević fesztiváligazgató a múzeum megnyitásakor reményének adott hangot, miszerint a 200 négyzetméternyi kiállítóteret az elkövetkező években sikerül majd olyasféle ritkaságokkal megtölteni, amilyenek az Amerikai Egyesült Államok neves jazzmúzeumaiban megtalálhatók.

A Hamamban, azaz a valamikori törökfürdő épületében kapott helyet a múzeum (Sándor Zoltán felvétele)

A Hamamban, azaz a valamikori törökfürdő épületében kapott helyet a múzeum (Sándor Zoltán felvétele)

Šaban Bajramović gipszszobra (Sándor Zoltán felvétele)

Šaban Bajramović gipszszobra (Sándor Zoltán felvétele)

Fejedelmi trónus – Solomon Burke, a „soul királya” használta a Nišville-en 2010-ben

Fejedelmi trónus – Solomon Burke, a „soul királya” használta a Nišville-en 2010-ben

A niši múzeumban tett körséta során azonban megállapítható, hogy a nišieknek sincs okuk szégyenkezésre, hiszen a törökfürdőben látható impozáns kiállítási darabok mellett két király is „trónol”. Az egyikük hazai, a másikuk amerikai „felség”: Šaban Bajramović soul- és blueszenész, valamint Solomon Burke, minden idők egyik legjobb soulénekese. Mindkét úriember külön szobát, azaz saját kiállítótermet kapott a múzeum központi helyén. Šaban Bajramović nemcsak munkásságával, hanem származásával is rászolgált e megkülönböztetett figyelemre, hiszen helybéli születésű, és Nišben is hunyt el tíz évvel ezelőtt. 2010-ben bronzszobrot emeltek neki, ezt a Nišville szervezői Niš városának adományozták, s a várost kettészelő Nišava partján kapott helyet.

Ennek a szobornak készítette el a másolatát gipszből Vlada Ašanin szobrász, s a két méter magas és 150 kg súlyú szobor egyike volt az első múzeumi tárgyaknak, amelyet ünnepélyes keretek között – lóvontatta szekéren, a Gyelem, gyelem című roma dal hangjaira szállítva – helyeztek el a megnyíló jazzmúzeumban. Šaban törökfürdőbeli „rezidenciájában” egyébként egy jukebox is helyet kapott, amelyről a neves roma zenész előadásában hallgathatók eredeti dalszerzemények. Solomon Burke pedig olyképpen kötődik a városhoz, illetve a fesztiválhoz, hogy 2010-ben, hetvenévesen lépett fel a Nišville-en. Emlékezetes koncertje az utolsók egyike volt, hiszen alig két hónappal később, egy fellépésre igyekezve, elhunyt az amszterdami repülőtéren. Niši múzeumi szobájában megtekinthető az a bársonyborítású trónus, amelyen ülve énekelt a Nišville-en, valamint az a kovácsoltvas ágy is, amelyen megpihent a backstage-ben, a fellépését követően. E bútordarabok tekintélyes méretét nemcsak Burke tekintélyes testsúlya indokolta, hanem a „soul királyának” kijáró pompa is, köztudomású ugyanis, hogy Burke már a hatvanas évek közepén James Brownnal versengett az említett titulusért, és fellépésein előszeretettel viselt koronát meg palástot, elvárta, hogy királyi pompa övezze.

Candy Dulfer jazzszaxofonos plakátja köszönti a látogatókat (Sándor Zoltán felvétele)

Candy Dulfer jazzszaxofonos plakátja köszönti a látogatókat (Sándor Zoltán felvétele)

A „felségek” különszobái mellett számtalan érdekesség fedezhető még fel a törökfürdő épületében, amelynek zegzugos kőfolyosói egyszerre hangulatosak és borzongatóak, a nyirkos, homályos pinceszintről nem is beszélve. A látogató, akár ha egy középkori vár katakombáiban bóklászna, úgy deríti fel a múzeum egybenyíló, aprócska és terebélyesebb termeit, néhol a zene, máshol kivetített koncertközvetítések, megint másutt pedig fényjátékok csalogatják, vezetik a lépteit. A bejárattal szemközt Candy Dulfer plakátja köszönti a látogatókat. A népszerű holland smooth jazz altszaxofonos hölgy nemcsak körülrajongott fellépője a Nišville-nek, hanem a múzeum létrejöttét is támogatta, s Niš díszpolgári címét is magáénak tudhatja. Plakátja felett a falat jazz-zenészek bakelitjei díszítik, köztük valódi lemezritkaságokkal.

Kiállított hangszerekben sincs hiány: a „jazzteremben” a fesztiválon fellépő neves előadók zongorája, gitárja, nagybőgője, dobfelszerelése kapott helyet, emellett kisebb falfülkékben műalkotásjelleggel kiállított gramofonokra, régi rádiókészülékekre, sőt, még egy díszes harmonikára is bukkanhatunk. A falakat mindenütt régi plakátok, a Nišville-en fellépő jazzlegendák képei díszítik, sőt a képregényrajzolók nagyjai is fellelhetők, a képregények termében többek között egyik kedvencem, Dilan Dog nyomoz valami rejtélyes bűnügy felderítésében. Természetesen Miša Blam is „teret kapott” a plakátrelikviák között, ahogyan különböző képzőművészeti alkotások is. A Nišville ugyanis kísérőrendezvények sokaságának ad otthont, színházi, irodalmi és filmművészeti programok mellett egy nemzetközi képzőművészeti művésztelepnek is. A múzeumban a művésztelepen született képekből megtekinthető egy válogatás, érzékeltetve a Nišville összművészeti jellegét.

A jukeboxból a szerb „soulkirály” dalai hallhatók (Sándor Zoltán felvétele)

A jukeboxból a szerb „soulkirály” dalai hallhatók (Sándor Zoltán felvétele)

A falfülkék műtárgyjelleggel kiállított „kincseket” rejtenek  (Sándor Zoltán felvétele)

A falfülkék műtárgyjelleggel kiállított „kincseket” rejtenek (Sándor Zoltán felvétele)

Hangszerek, amelyeket a fesztiválon megszólaltattak (Sándor Zoltán felvétele)

Hangszerek, amelyeket a fesztiválon megszólaltattak (Sándor Zoltán felvétele)

Összességében megállapítható, hogy Luka Nićiforović, a múzeum kusztosza izgalmas válogatással töltötte meg a törökfürdő termeit, s tekintettel arra, hogy ez a kiállítási anyag terv szerint az elkövetkező években még bővülni, gazdagodni fog – méltán lehetnek büszkék a nišiek arra, ahogyan sikerült megvalósítaniuk Mihailo Miša Blam álmát. Blam A jazz története Szerbiában 1927–1944 című kötetében éppen a szerbiai jazz túlélőerejére és megújulási képességére hívta fel a figyelmet. Való igaz: a jazz képes a túlélésre és a megújulásra is, ha vannak, akik segítik ebben. E múzeum megalapítása és működtetése körül bábáskodók mindenképpen tevékenyen járulnak hozzá e „misszióhoz”.