2024. március 28., csütörtök

Holnap avatják a hidat – másodszor

A számos hivatalos munkalátogatást végre az új Žeželj-híd ünnepélyes átadása követi

A vasúti forgalom még április elején megindult az 1999-ben lebombázott régi Žeželj-híd helyén épült új hídon, mely nem biztos, hogy megőrzi a korábbinak a nevét. Egészen pontosan: a régi, a NATO bombázás során lerombolt betonhidat az újvidékiek nevezték el Branko Žeželj mérnökről, és a köztudatban is ez az elnevezés honosodott meg, holott annak hivatalos neve Testvériség-egység híd volt.

A közúti-, gyalogos- és kerékpárforgalom azonban április elején nem vehette kezdetét, mert a hídhoz tartozó bekötőutak és a híd körüli útkereszteződések még nem készültek el.

Az eredeti tervekhez képest csaknem öt évet késett a kivitelezés (Ótos András)

Az eredeti tervekhez képest csaknem öt évet késett a kivitelezés (Ótos András)

Az új híd építése 2012. április 20-án kezdődött, a szerződést, igaz, ennél is korábban, 2011. január 25-én aláírták a kivitelezővel. Az eredeti elképzelés szerint másfél év alatt el kellett volna készülnie, de – ahogyan az hazai projektumok esetén már lenni szokott – komplikációk léptek fel, s 2013 helyett 2018-ra fejeződhettek be a munkálatok. A költségek is folyamatosan növekedtek, adta hírül beszámolójában a közszolgálati televízió, a végleges összeg 55 millió euróra rúg, ebből 30 milliót az Európai Unió fedezett. A többi pénzt a tartományi és az újvidéki városi szervek szavatolták az Azvi olasz–spanyol konzorcium által végzett munkálatok finanszírozására. A legutolsó információk szerint a bekötőutak kiépítésére mintegy 4 millió eurót kellett elkölteni.

Az új híd 474 méter hosszú és 31 méter széles, és két nagy hídelem összekapcsolásával állt össze. Két vasúti vágány, két közútszakasz, ugyancsak két-két járda és kerékpáros út van a hídon. A projektumot a lehető legszigorúbb követelményeknek megfelelően tervezték meg Aleksandar Bojović mérnök elmondása szerint, aki úgy fogalmazott, az európai és főként németországi standardokat tartalmazó dokumentum háromezer oldalas, valamennyi meghagyáshoz tartották magukat a kivitelezők az építés során. A tervező elmondása szerint rendszeres karbantartás mellett a híd egy évszázadon át fogja kiszolgálni az újvidékiek közlekedési, szállítási igényeit.

Az új Žeželj-híd egyébként a 10-es vasúti korridor vonalán helyezkedik el, ezért jelentősége igen nagy regionális és európai viszonylatban is. Itt halad tovább majd az épülőfélben lévő Belgrád–Budapest gyorsvasút is.

A híd átadásának kérdése, ahogyan arról korábban is beszámoltunk, a közelmúltban napi politikai csatározásoknak adott táptalajt. Az ellenzék képviselői azt állították, a hatalom szándékosan késleltette a forgalom elindítását, csak azért, mert az államfőnek elfoglaltságai voltak, s nem akarták nélküle elvágni a szalagot. Tény, hogy a hídon zajló munkálatok már korábban befejeződtek, a helyszínen csak a hidat őrző munkásokat lehetett látni a hét elején, a bekötőutak is elkészültek – egy hozzávetőleg harminc méteres szakasz kivételével. Miloš Vučević, Újvidék polgármestere mégis hevesen reagált ezekre az állításokra: közölve, a hidat majd akkor adják át, amikor minden készen lesz, senki sem politikusokra vár, hanem a munkálatok befejezésére.