2024. március 28., csütörtök

Emlékművet kapnak Újvidéken a ’44/45-ös áldozatok

A városi képviselő-testület tegnapi ülésén harmincnál is több napirendi pont szerepelt, a tanácsnokok többek között elfogadták a testület keretében működő művelődésügyi bizottság arra vonatkozó határozati javaslatát, hogy a székvárosban a közeljövőben állítsanak fel egy olyan emlékművet, amely az 1944-ben és 1945-ben kivégzett ártatlan újvidéki polgárokra emlékeztet majd.

Kiss Gyula, a bizottság elnöke elmondta, hogy a tegnap elfogadott jogi forma azt jelenti, hogy következő lépésként a művelődésügyi tanács kérni fogja a káderbizottságtól és a városi bizottságtól, hogy hozzanak határozatot a közeljövőben egy bizottság megalakításáról az emlékműállítás folyamatának felügyeletére és levezetésére.

– A képviselő-testület egy későbbi ülésén döntenek majd arról, hogy lesz egy ilyen bizottság, és hogy kik lesznek a tagjai. Ez után indulhat csak meg az elképzelés megszerkesztése és kivitelezése, a pályázatok kiírása… – magyarázta a művelődési bizottság elnöke.

Az emlékműállítás körüli egyeztetés két éve folyik, a Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki szervezete kezdeményezte. Újvidéki koalíciós partnerükkel kötött megegyezésüknek egyik elemét képezi az emlékműállítás, mindazoknak az ártatlan áldozatoknak az emlékére, akiket 1944-ben és 1945-ben végeztek ki Újvidéken. A javaslat szerint az emlékmű egy fehér márványból készült, madarat ábrázoló szobor lesz, az 1300 tizedes és az Ivo Andrić utcák kereszteződésénél, zöld övezetben helyezik majd el. Az alapzaton szerb, magyar és német nyelven lesz olvasható a szöveg: 1944/45 összes ártatlan áldozatának emlékére.

Kiss Gyula elmondta azt is, hogy figyelembe véve a városi bürokrácia folyamatainak tempóját, valószínűnek tartja, hogy az emlékművet az imént említett helyszínen 2019 derekán láthatjuk majd, de a jövő év folyamán mindenképp a helyére kerül.

A városi képviselő-testület tegnapi ülésén az emlékműállítás kérdése mellett sok más fontos témáról is vitáztak, legtöbb felszólalást a SPENS épületének kérdése váltott ki. Miloš Vučević polgármester ugyanis korábban felvetette, hogy a sport- és üzletközpont épületét le kellene bontani, és a helyén egy teljesen új, a modern kor követelményeinek megfelelő sportlétesítményt építeni. A Vojvodina Sport- és Üzletközpont Közvállalat sok százmillió dináros tartozással, veszteségesen működik, részben azért, mert az épület egy másik korszakban, az olcsó energiahordozók érájában épült meg, így a hűtése és a fűtése túlságosan költséges…