2024. március 29., péntek

Új játszótér

A kishegyesi óvoda új játszóteret kapott a Magyar Nemzeti Tanácsnak köszönhetően

A Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézmény kishegyesi központi óvodája a héten kapott teljesen új játszóteret. A beruházásra a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével került sor. A létesítmény korábbi játszótere már nagyon rossz állapotban volt, számolt be lapunknak Janó Mária, a létesítmény óvónője.

Az új, korszerű játszótér a központi oviban (Lakatos János felvétele)

Az új, korszerű játszótér a központi oviban (Lakatos János felvétele)

– Az előző játszóterünket a Bethlen Gábor Zrt. támogatásával építettük és több, mint 10 évig használtuk. Igyekeztünk karban tartani, de az idő megtette a magáét. Az elmúlt tanévre már némely elem tartóoszlopa annyira elkorhadt, hogy nem voltak biztonságosak és nem tudtuk használni, ezért eltávolítottuk az óvoda udvarából. Épp ezért nagy örömünkre szolgált, amikor megtudtuk, hogy a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében lehetőség nyílik az udvari játékszerek cseréjére. Ez sokat jelent, mert a gyerekek a játszótéren kiélhetik a mozgás iránti vágyukat, és szabadon engedhetik képzeletüket – mondta el Janó, majd arról is szólt, hogy igen korszerű játszóteret kaptak. Az elemek között van csúszda, mászóka, hinta, lengőhíd, fészekhinta, mászófal, mérleghinta és rugós hinta. Az elemek kombináltak, és egy-egy komplexebb egység részét képezik.

A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program a magyar kormány jelentős programja, ami a határon túli területekre is kiterjed, számolt be lapunknak Linka B. Gabriella, a Magyar Nemzeti Tanács tagja.

– A programot Vajdaságban az MNT koordinálja és biztosítja a lebonyolítását. Kishegyes községben a bácsfeketehegyi óvoda már az előző évben megkapta az új játszóteret. Kishegyesen idén tavaszra vártuk, de az esős időjárás és más akadályok miatt csak most sikerült leszállítani az elemeket. Óvodakezdésre a gyerekek már birtokukba vehetik az új és korszerű játszóteret – nyilatkozta az MNT-tag, majd arról is beszámolt, hogy a magyar kormány összesen 38,5 milliárd forintot szánt a külhoni óvodák fejlesztésére. Ennek a programnak a keretében érkeztek a játszósarkok is Kishegyesre és Bácsfeketehegyre. A program célja, hogy a határon túli magyarság már kis gyermek korban az anyanyelvén tanulhasson, és megőrizze magyar identitását. Linka arról is szólt, hogy a program arra is próbál ösztönözni, hogy a vegyes házasságokból a gyermekek inkább magyar nyelvű tanintézményekbe járjanak.