2024. április 20., szombat
MAGYAR LABDARÚGÁS

Új ferencvárosi futballkultúra

Öt év német vonal után jöhet az ukrán elképzelés az Üllői úton

A legfontosabb dolgok az OTP Bank Liga 6. fordulója után sem változtak: a listavezető Ferencváros továbbra is veretlen, az újonc Kisvárda, valamint a Puskás Akadémia viszont nyeretlen.

Pedig a fővárosi zöldeknél komoly változások történtek, hiszen közel öt év után menesztették a szinte érinthetetlennek gondolt Thomas Dollt, aki hiába nyert három magyar kupát, egy ligakupát, egy szuperkupát, valamint egy bajnoki bronz-, két ezüst- és egy aranyérmet, ha a nemzetközi kupában nem sikerült olyan gyenge ellenfelet találni, amellyel szemben legalább minimális sikerélmény összejött volna. A hírek szerint a sorsát az izraeli Maccabi Tel-Aviv elleni idei Európa-liga-búcsú pecsételte meg, de még hetekbe telt, mire a klub bejelenthette utódját, az ukrán Szerhij Rebrovot.

Az kétségtelen, hogy a német és az exszovjet futballkultúra más gyökerekből táplálkozik, nagy kérdés, hogy a szurkolók hogyan értékelik majd a biztos védekezésre épülő, látványosnak semmiképpen sem mondható célfutballt – amivel például a Vidi komoly sikereket ért el az idei nemzetközi kupaporondon. A Fradi talán már ennek a fényében játszott visszafogottabban a hétvégén, és végül csak a csereként beállt Böde Dániel 91. percben szerzett góljával nyert a Mezőkövesd otthonában.

Remélem, ez még az út eleje, láttam a fiúkon, hogy szeretnének jobban játszani. Az első, amit megkérdeztem a szünetben, hogy ki van az első helyen a tabellán, mert ennek fényében kellene játszanunk. Ez a három edzés nem volt elég arra, hogy felkészítsem teljesen őket erre az intenzív focira, de fontosnak tartom, hogy látom az akarást. Örülök, ha felfogták a játékosok, hogy ne dajkálják a labdát, mert a modern fociban gyorsan kell játszani” – mondta Rebrov. A csapatra vasárnap igazi rangadó vár, a Groupama Arénába ugyanis a Bajnokok Ligájából épphogy kieső, Európa-liga-csoportkörös Vidi látogat. A fehérváriak a kupaszereplés miatt két bajnokival kevesebbet játszottak, eddig két győzelem és két döntetlen a mérlegük.

Tartja a lépést az FTC-vel a Budapest Honvéd, amely az albérletében, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a vártnál is fölényesebben, 3:0-ra legyőzte a Debrecent. A meccs egyik hőse a francia David N’Gog volt, aki egykoron még Németh Krisztiánnal a Liverpoolban harcolt, most pedig góllal mutatkozott be új csapatában. Az együttes szombaton az Újpesttel játszik, immáron Vadócz Krisztián nélkül, aki közös megegyezéssel távozott. A 42-szeres válogatott középpályás bő másfél hónap alatt hat NB I.-es és négy Európa-liga-mérkőzésen játszott. Kilenc találkozón végig pályán volt, adott két gólpasszt, hét győzelem és három vereség volt a Honvéd mérlege ebben az időszakban. Érkezett viszont Tischler Patrik, akit éppen az újpestiek adtak kölcsön 2019. június 30-áig.

A harmadik helyen álló MTK a Kisvárdát fogadja, a két újonc tavalyi meccseiből a nyírségiek kerültek ki győztesen: 2017 novemberében otthon 1:0-ra, majd a májusi, budapesti visszavágón 3:2-re nyertek. Ez legalább némi reménysugár a vendégeknek, akik továbbra is nyeretlenek az élvonalban (egy hete 1:1-et játszottak a Diósgyőrrel). A Puskás Akadémia 3:2-re kikapott Pakson, így Mezőkövesden ismét az a kérdés, sikerül-e végre meccset nyerni, vagy sem.

A 7. forduló programja

Szeptember 1., szombat: Debrecen–Haladás (17 óra), Mezőkövesd–Puskás Akadémia (19.30), Újpest–Honvéd (19.30), MTK–Kisvárda (19.30), Diósgyőr–Paks (19.30).

Szeptember 2., vasárnap: Ferencváros–Vidi (18 óra).