2024. április 25., csütörtök

„A néptánc olyan, mint a biciklizés”

Közösségről, életformáról és pedagógusi hitvallásról Nagy Zitával és Számfira Mátéval

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a néptánc mind a gyerekek, mind a felnőttek körében. Szinte gomba módra szaporodnak a különféle tájegységek táncait tanító csoportok, táborok és táncházak, sok gyerek már óvodás korában megismerkedik a későbbi néptánctanulást megalapozó népi játékokkal, mondókákkal és énekekkel. Gyakran a szülők is kedvet kapnak a tánchoz: Magyarországon már nem számít ritkaságnak a felnőttek kezdő néptánccsoportja sem. A néptánc több mint hagyományőrzés: sajátos életformát is jelent, a nemzeti öntudat mellett a közösség szeretetét is kifejezi.

A néptánchoz fűződő viszonyukról, a táborokról és a néptánc közösségformáló szerepéről Nagy Zita és Számfira Máté néptáncoktatókkal beszélgettünk.

Nagy Zita (Gruik Zsuzsa felvétele)

Nagy Zita (Gruik Zsuzsa felvétele)

Hogyan kerültetek kapcsolatba a néptánccal?

Nagy Zita: – Én általános iskolás korom óta táncolok. Egy kis faluban nőttem föl, ahol a hagyományőrzés magától értetődő volt. Délutáni foglalkozásként néptáncra, népdaléneklésre lehetett járni, és ezeken én is részt vettem. Nagyon megfogott a közösség, jól éreztem magam a néptáncosok közt. Ha ebbe nő bele az ember, akkor kialakul benne egyfajta ragaszkodás.

Számfira Máté: – Aki egyszer megízleli a néptáncot, az biztosan ragaszkodni fog hozzá. Én általános iskola második osztályában kezdtem táncolni, ezt követően pedig a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanultam tovább néptánc szakirányon. Nyolcadikos koromban már éreztem, hogy ha nem is profi táncos, de legalább néptáncoktató szeretnék lenni. Az iskolás éveimet teljes egészében végigkísérte a néptánc, ez még a főiskolára is érvényes. Ez olyan, mint a biciklizés: ha valaki egyszer elkezdni, akkor nem lehet abbahagyni. De ha szüneteltetjük is egy ideig, utána mindig visszavágyik az ember. A néptáncos közösség és életforma is páratlan. Sokkal inkább összetart, és sokkal jobban ki lehet bontakozni benne, mint bármelyik csapatsportban.

Hogyan fordultatok a néptánc oktatása felé?

N. Z.: – Én táncantropológiát végeztem, ami inkább elméleti megközelítésből foglalkozik a tánccal. Felnőtteket és gyerekeket is tanítunk táncolni, az óvodásoktól a nyugdíjasokig. A szegedi Hatetudnád táborokban a kezdetektől jelen vagyunk, ezt a tábort hoztuk most el Zentára is. Ez a gondolat már korábban is megfogalmazódott, most sikerült megvalósítani.

Sz. M.: – Én most nyertem felvételt a táncművészeti egyetemre, tehát hamarosan már nemcsak középfokú néptáncos végzettségem lesz. Emellett pedig mindketten pedagógusok vagyunk, Zita magyartanár, én pedig tanító vagyok. Kezdőkkel, újrakezdőkkel és haladókkal egyaránt foglalkozunk.

Milyen táncokkal ismertettétek meg a zentai gyerekeket?

Sz. M.: – Ez az első zentai Hatetudnád tábor, ráadásul mi nem is vagyunk helyiek, ezért nehéz volt összeállítani a műsort.

N. Z.: – Nem tudtuk, milyen korosztály jön majd össze, és azt sem, hogy nekik van-e valamilyen előképzettségük. Ezért több anyaggal is készültünk, amelyek közül végül a somogyi ugróst, a somogyi karikázót és a moldvai körtáncot választottuk.

Sz. M.: – Ezek mellett pedig több tájegység népi játékait is megtanítottuk a gyerekeknek.

Számfira Máté (Gruik Zsuzsa felvétele)

Számfira Máté (Gruik Zsuzsa felvétele)

Miben más ez a néptánctábor, mint a többi?

Sz. M.: – Nem egy konkrét néptáncegyüttes saját táboráról van szó, ide bárki eljöhetett, aki kedvet érzett magában a tánchoz. Több táncműhelyből, több együttesből, több csoportból, több oktatótól érkeztek ide gyerekek, ami szerintem nagyon jó.

N. Z.: – Itt megismerkednek egymással, barátságot kötnek. Szegeden már sok visszajáró táborozónk van.

Sz. M.: – Van, aki azért jön vissza a következő évben is, mert szeretné ismét látni az ott megismert barátait, akikkel külön csoportban táncolnak, de a mi néptánctáborunkban minden nyáron találkozhatnak.

Hogyan látjátok, milyen a fogadtatása a néptáncnak a zentai gyerekek részéről?

N. Z.: – Azt mondják, nagyon tetszik nekik, és mi is úgy látjuk, hogy megvan bennük az érdeklődés. Sok éneket is tanítottunk, azt is nagyon szeretik.

Sz. M.: – Sok kezdő gyerek van köztük, akik korábban még sosem táncoltak. Megkérdeztem őket, hogy ha lenne rá lehetőségük, szívesen járnának-e szeptembertől néptáncra, és a legtöbben igennel válaszoltak. Szerintem sikerült megfertőznünk a gyerekeket a néptánc szeretetével.

Mit gondoltok, milyen az általános érdeklődés a néptánc iránt?

N. Z.: – Egyre nagyobb az érdeklődés, egyre divatosabb a néptánc a felnőttek és a gyerekek között is.

Sz. M.: – Szerintem ez részben annak köszönhető, hogy az a generáció, amelyből a mostani szülők kikerülnek, már másképp látja a néptánc helyét a világban. Ezért a mai szülők sokkal szívesebben íratják be a gyereküket táncolni, mint az ő szüleik tették ezt annak idején. Hiszen látják, hogy milyen mozgáskultúrája lesz a gyereknek, hogyan alakul a testtudata, és szerintem az is fontos, hogy a kicsi koruk óta táncoló gyerekek másként szocializálódnak, mint a társaik.

N. Z.: – Magyarországon mindennap részt kell venniük a gyerekeknek testnevelésórán. Ezt több iskolában úgy oldják meg, hogy beépítik a néptáncot a kötelező testnevelésórák közé. Ez a másik oka, hogy egyre többen ismerkednek meg a néptánccal.

Láttok különbséget az anyaországi és a határon túli gyerekek néptánc iránti érdeklődése között?

Sz. M.: – Nekem úgy tűnik, hogy itt több gyerek vesz részt az oktatásainkon. Volt szerencsém Romániában is tanítani néhány éven keresztül, ahol szintén azt tapasztaltam, hogy sokkal több gyerek járt el az ingyenes táncórákra, mint a magyarországi ingyenes csoportunkba. Mégpedig nem a magyarságtudatuk miatt, hiszen voltak román gyerekek is, akiket érdekelt a néptánc, és akik annak ellenére szerettek magyarul énekelni, hogy egyébként nem is értették a nyelvet. Harminc gyerek közül hárommal tudtam magyarul beszélgetni.

N. Z.: – Mindenhol nagy érdeklődést tapasztalunk a néptánc iránt, Zentán is nagyon jó kis csapat jött össze, és nagyon lelkesek a szülők.

******

A szegedi Hatetudnád népművészeti tábort idén ötödik alkalommal szervezték meg Szegeden. A zentai származású Lázár Zitának köszönhetően – aki a tábor kitalálója és megvalósítója – az idén Vajdaságban is megszólították a néptáncot kedvelő gyerekeket. A zentai Hatetudnád tábornak az Emlékiskola adott otthont, ahol neves vajdasági és magyarországi oktatók foglalkoztak a gyerekekkel.