2024. március 29., péntek

Affirmatív ajakgörbületek

Szubjektív árad(oz)ás egy fesztiválról

– Az egész Sziget politikai vállalás – mondja barátném egy nagyszínpad-közeli padon sört kortyolva, miközben a háttérben Shawn Mendes játszik. És igaza van.

A politika fogalma a mindennapi használatban emberidegen fogalom. Parlamenti közvetítések unalmát képzettársítjuk hozzá, elnöki vagy miniszteri szózatot, programterveket és betartatlan ígéreteket, számokat és gazdasági mutatókat, szavazatokat és kampányokat vizionálunk bele, és persze pártokat, pártokat, pártokat. Aztán a Szigeten szembejön egy ír zászlóba csavart csaj, egy panellbeszélgetés vagy egy gulyásleves és bumm: megértjük, hogy a politika kiszakadhat a negatív érzések hálójából. Hogy a politika lehet egy korty hideg víz a Sziget harmincöt fokos izzadtságzuhatagában. Hogy a Sziget idén akaratlanul is Leitmotiffá burjánzó színpompás-virágos ruhadarabjai ugyanúgy eszmét hirdetnek, mint az a határtalan jókedv, amivel egy pusztító vihart fogadnak az utcán.

A tömegben észrevétlen politikai fogalmak settenkednek – csak itt megszabadultak a struktúrától, amely ezekből jelmondatokat gyúr. Az ideológiák itt sosem tagadnak. Itt senki sem valami ellen foglal állást. Az aktív a Sziget kedvenc kimondatlan szava. Kevés embert látsz ülni, mindenki rohan, mindenki kifejt, mindenki egy mosoly nyíltságával közeledik a többiekhez. Ó, ha megszámlálnánk, hány affirmatív ajakgörbület jön szemben egyetlen porlepte délutánon!

Amikor a vihar elől tető alá menekülő szerelmesek (kubai srác, koreai csaj; ha engem kérdezel, a Sziget leggyönyörűbb párja) szalszára kelnek, még épp odalátszik az esőfátylon át az Against Racism-felirat egy molinón.

A Trump-maszkos néder odaáll mellém az éjszaka sodrában és megsúgja: a mágnáselnök klónjaként világuralomra tör. – We will make Holland great again! – Egyszerre paródia és statement, gondolkodásmód és annak visszája.

Egy piros-fehér-kék csokornyakkendős-nadrágtartós fiú röppen ki a Telekom arénából. A trikolor nem nemzeti jelkép, csupán azonosító, névjegy, ID. Horvát zászlóból különösen sok akad, vállon veregeted a šahovnicát, megkérded, honnan fújta ide a szél, aztán mész tovább. Magányos kétfejű sasos belgrádit lelsz, egy ital erejéig örültök egymásnak.

A Kaleo koncertjének legnagyobb zúzásában egy német fiatal úgy tolja be kerekesszékes haverját a tömegbe, hogy közben majd kirázza belőle. Az meg majd’ megveszik, úgy őrjöng, a szemlélő várja, mikor esik ki. Nem esik. Egy mozgáskorlátozott instagram-sztár (@wheelchairguy, ha valaki a több, mint húszezer követő közé szeretne kerülni) immár évek óta pontosan dokumentálja a Szigetet és semmi sem tartja vissza a buli legsűrűbb purgatóriumától. Igen, az esélyegyenlőség is politika.

Amikor a Sziget kitűzi zászlajára a környezetvédelem törékeny üzenetét, az aktívvá leendés akkor is kulcsfogalom. Könnyű azt mondani, hogy „szelektálj”, ha csak egy fekete zsákot penderítesz ki elém. A Szigeten amúgy is népszerű szelektív hulladékgyűjtők száma idén megduplázódott, jóformán lehetetlen nem válogatni. A legnagyobb húzás azonban az eldobható plasztik söröspoharak teljes megszűnése: helyette egyszer megvásárlandó és minden újratöltésnél becserélhető színes Sziget-poharak uralma kezdődik, amelyeknek környezetvédelmi haszna mellett az az előnyük is megvan, hogy dekoratívak és hazacsempészhetőek. Színpompás öko-szuvenír! Csak egy kreatív marketinges kell hozzá, akárcsak ahhoz, hogy a Sziget összes helyszínéből selfie-spotot varázsoljon. Az ArtZone majd’ minden kiállítási tárgya újrahasznosított anyagból készült: abroncsdisznók, petpalack-szobrok sorakoznak. Menő a szívószálellenes don’t suck-tábla előtt fényképezkedni. Menő a rasszizmusellenes, a grean peace-es pohárral tolni. És idén először menő a hulladékgyűjtő mögött sátrazni. És ismét, mint az előző években, menő a hátrahagyott sátrakat menekültekre hagyományozni.

Bár a magyarok jelenléte a Szigeten nőtt, még mindig ők a kisebbség közép-Európa legnagyobb fesztiválján, ám egy kis kreativitással a magyarság is csupa-pozitív létezés a Szigeten. A Vándor Vurstli a békebeli cirkuszhangulatot zúdítja a nyakunkba: egy bűvész pénztárcája lángra lobban, egy brit célba lő, egy bolgár sorban áll a kártyajóshoz. A Hungarikum-faluban hollandok tanulnak gólyalábazni és népviseletben virítanak a szőke néder lányok. Nem újdonság, de töretlenül népszerű a néptáncoktatás külföldieknek. Van abban valami szívderítően átpolitizált, ahogy a németek kalotaszegit járnak, ahogy abban is, ahogy a moziban klasszikus és kevésbé klasszikus magyar filmeket nézhetnek felirattal.

S ha már művészet: hát nem politikai vállalás a Magyar Nemzeti Galériától, hogy az ArtZone központjában az épp ideológiai alapon támadott Frida Kahlo-kiállítást tolja az arcunkba, ahol Fridát festhetünk és tipikus Frida-háttér előtt selfie-zhetünk? Hát nem a politika édes rezdülése, hogy az év legjobb meleg filmjeiből szemezhetünk délutánonként a Magic Mirrorban, az Oscar-díjas Egy fantasztikus nőtől az AIDS-opera 120 BPM-ig? Hogy a nagy utcaszínház idén a környezettudatosság látványos didaxisát zúdítja ránk nemzetközi artistacsapatával?

A civil szervezeteket első ránézésre eltették szem elől az idei Szigeten, de tulajdonképp csak annyi történt, hogy egy helyre, egy tisztásra tömörítették őket, mintegy fókuszálva a közösen képviselt forradalmi energiát. Hatalmas szív hirdeti: CIVIL. Panellbeszélgetések és játékok pörgetik a tudatosságot, tesztek és ajándékok színes forgatagában teszünk szert megértésre zsidóságról, belügyről, ERASMUS-ösztöndíjakról. Három nappal a genderelmélet-szakokkal szembeni fellépés után a zuhogó napfényben inter- és transzszexualitásról tanulunk, coming out-tanácsokkal cimkézzük tele a falakat, a véleményünket kérdezik az EU ifjúsági programjairól.

Politika a Sziget, méghozzá a legaffirmatívabb, legtisztább forradalom politikája. Mert nem a nem-tagadásban határtalan mennyiségű energia van, amely, akárcsak a petpalack, újrahasznosul egy láthatatan régióban. Mert amikor átölelsz egy színesbőrűt az Afrika Faluban tartott táncóra után, amikor közlöd a kubai-koreai szerelmespárral, hogy gyönyörűek együtt, amikor rámosolyogsz az A38-on mögötted állomásozó kerekesszékes csajokra, amikor tapsolsz a Borns nevű genderfluid énekesnek, amikor tudást szerzel azokról, akiket egyébként soha nem ismernél meg, amikor nem dobod el, amikor a megfelelő helyre dobod, amikor elajándékozod és amikor megtartod, amikor öncenzúra nélkül vagy az, aki vagy – akkor a legnemesebb politikát műveled, amit csak ember művelhet.

Mert nem elveszel, hanem adsz.