2024. április 24., szerda
EGY KIS DIVATTÖRTÉNET (7.)

Öltözék-kiegészítők nyomában

Öltözékünk alapkellékei a ruha és a cipő. Ennél azonban többre vágyunk, így kiegészítjük megjelenésünket, ki-ki ízlése szerint.

A nőknél számos társadalom megkülönböztette, megkülönbözteti a lányokat az asszonyoktól, azzal is, hogy elfedték-e a hajukat vagy sem. Hajadon szavunk is azt jelzi, hogy a szépség, fiatalság fontos kelléke volt a szép hajzat. A hajadonfőtt pedig a mai napig azt jelenti: fejfedő nélkül, s hajadonfőtt csak az járhatott, akinek még nem kötötték be a fejét.

A férjhez ment asszonyok főkötőt, kendőt viseltek. Középkori szép példája ennek a Magyar Nemzeti Galériában őrzött M. S. Mester által festett Vizitáció című kép. Mária és Erzsébet fejét is sajátos fehér kendőkompozíció fedi. A mai magyar népviseletek némelyike még őrzi a lányok megjelenő pártáját. Az asszonyok főkötői az idők során egyszerűsödtek, sokszor már csak a fejtetői kontyot takarták, vették körbe. Csodálatos gyöngyös főkötőt őriznek a Magyar Nemzeti Múzeumban. A Brandenburgi Katalint, Bethlen Gábor második feleségét díszítő fejék a 17. századból származik. A nála húsz évvel idősebb férjét háromévi házasság után eltemető asszony nem egészen egy évig Erdély fejedelme volt. Korabeli krónikák tanúsága szerint szerette a táncot, a bálokat, a könnyed életet. A fátyol is emelte a női öltözet szépségét, s viselőjének sejtelmességet kölcsönözhetett. Speciális fejékesség a tiara, ami különleges szerepet jelzett, például királynéséget, királynőséget. Ma, a szépségkirálynék korában nincs olyan kislány, aki ne ismerné e darabot. Többjük kicsinyként hordja is, igaz műanyagból készítettet.  A szép ruhák, s a nemes varázslatos kiegészítők hatásaként állítólag I. Sándor cár egy magyar főrangú bál után azt mondta, hogy olyan a magyar nők társasága, mintha csupa királynő jelent volna meg.

A kalap is meghonosodott a női viseletben, a kezdetekben a férfiakéval hasonló formában. A magyar férfikalapok díszéül a különféle tollak (például daru), árvalányhaj szolgáltak. Indián kalapra fotózhattam szép példát a New York-i őslakosok múzeumban. Szimbolikus ábrák díszítették, amelyek utaltak a tulajdonos családjára, nemzetségére, vagyonára, erejére, kapcsolataira. Ázsiában a nagykarimájú szalmakalap praktikus szerepet játszott, a rizsföldön hajladozókat is védte a napsütéstől.

 A hosszított kalap, a cilinder divatja nem sokáig tartotta magát. Napjainkig hihetetlen metamorfózison esett keresztül a női fejfedő, hogy néha visszatérjen önmagába. Sissi bajor hercegnő öltözékét fényképen őrzi a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka, amely alapján a Gödöllői Grassalkovich kastélyban látható ideiglenes kiállításon Czédly Mónika újra alkotta ruhái mellett kiegészítőit is. Az 1800-a évek közepén hordott rekonstruált szalmakalap harmonikusan egészíti ki az akkor divatos taft ruhát, s ma is vállalható lenne. Életem egyik legérdekesebb élménye volt, amikor grófi esküvőn vehettem részt egy dél-franciaországi középkori katedrálisban. Az ünneplőkkel tömött templomban a női résztvevők fején – szinte mindenkién – olyan költeményeket láthattam, mintha egy kalap-divatbemutató kifutójánál ültem volna. Volt a ruha anyagával harmonizáló, fátyolanyagból készült, különleges, többemeletes…, Kedves ismerősöm malomkerék nagyságú fejfedőjén egy egész, élethű madárfészket alakítottak ki, csőrüket nyújtogató fiókákkal…, és nem láttam két egyforma alkotást.

A kesztyűknek az öltözék kiegészítésben részben praktikus, részben illembeli szerepe volt. Védtek a hidegtől, vagy egyes tevékenységeket segítettek. A kanadai indiánok által a fonáshoz használatos szép kesztyűt kaphattam lencsevégre egy Calgary közeli kiállításon. A hölgyeknek például színházi előadáson hosszú kesztyűben illett megjelenni. Ugyanakkor, ha egy úriembernek arcába vágták a kesztyűt, az párbajra való kihívást jelentett. Manapság néha elgondolkodom, a tömegközlekedésben nem lenne célszerű egészségügyi okokból bevezetni a használatát? Emlékszem – ugyan nem kesztyűhöz, de mégis egy öltözék-kiegészítőhöz kapcsolódik, és érdekes látvány volt – amikor a szingapúri metróra felszállt egy fiatal lány, szája előtt maszkban, ami – a divat, az divat – ugyanolyan mintás volt, mint a ruhája.

(Folytatjuk)