2024. április 19., péntek

Traktoros tiltakozás Požarevácon

Traktorokkal vonultak az utcára hétfő reggel a požareváci mezőgazdasági termelők, így fejezték ki a napraforgó alacsony felvásárlási ára miatti elégedetlenségüket. Arra figyelmeztették az illetékeseket, hogy radikálisabb módszerekhez is készek folyamodni, mivel a 28,50 dináros ár a termelési költségeket sem fedezi, miközben tavaly 37–41 dinárt is kaptak a terményért.

A Szerbiai Nemzeti Termelői Társulás (NAPS) részeként felvonuló požareváci egyesület tagjai mintegy 150 traktorral akadályozták a forgalmat a városban másfél órán keresztül, mint ahogyan korábban jelezték is. Kilátásba helyezték, hogy, ha nem érik el céljukat, néhány nap múlva az étolajgyárak elé vonulnak.

Ivan Vučković, a požareváci gazdák egyesületének vezetője elmondta: azt ígérték nekik a mezőgazdasági minisztériumban, hogy közbenjárnak a Konkurenciavédelmi Bizottságnál, mielőbb vizsgálja ki, megbeszélték-e az olajgyárak egymás között, hogy egységesen alacsony árat kínálnak az idei napraforgóért. Az agrártárca illetékesei egyébként közölték a termelőkkel, hogy a környező országokban magasabb a felvásárlási ár.

– Amíg tart a felvásárlás, az olajgyárak 120-ról 90 dinárra szorították le az étolaj árát, ez azonban csak ideiglenesen van így, ezzel csak alá akarják támasztani a napraforgó felvásárlási árát.
A kereskedelmi minisztérium nem reagált a termelők megkeresésére.
Draško Živković, a Mali Crnić-i termelők egyesületének elnöke az Agrosmart portálnak tett nyilatkozata szerint arra számítanak, pénteken tárgyalhatnak Belgrádban az agrár- és a pénzügyi tárca képviselőivel. Tisztában vannak azzal, hogy „államcsínyt nem követhetnek el”, de, mint mondja, reagálniuk kell az állam által előidézett szabálytalanságokra és a tisztességtelen piaci viszonyokra. Nyilvánvaló, hogy a Victoria nyomást gyakorol a kisebb felvásárlókra, s ezek kénytelenek igazodni hozzá.