2024. március 28., csütörtök

Megújul a stadion

A nemzetközi előírásoknak is megfelelnek majd az új pályák
A labdarúgópálya felső rétegét eltávolították (Fotó: Gergely Árpád)

A labdarúgópálya felső rétegét eltávolították (Fotó: Gergely Árpád)

A szabadkai Spartacus labdarúgócsapata a Jelen Szuperliga előző kiírásában elért negyedik helyezésének köszönhetően az Európa Liga első selejtezőkörében kezdhette meg az új idényt. Az első párharc során az ír Coleraine csapatát búcsúztatta, míg a második körben nagy meglepetésre a csehországi Sparta Praha ellenében is továbbjutott. A harmadik körben azonban a komoly játékerőt képviselő dán Brøndby csapata megakadályozta a szabadkai csapatot abban, hogy az Európa Liga főtáblájára juthasson. A Spartacus női labdarúgócsapata nyolc éve zsinórban országos bajnok, és rendszeresen ott van a Bajnokok Ligája főtábláján. A csapat szeptemberben a Bayern München csapatával találkozik a BL-ben a legjobb 32 között. A labdarúgó klubok a hazai európai meccseiket az eddigiek során nem tudták tényleges hazai pályán játszani, hanem Újvidék és Belgrád erre a célra megfelelő gyepén voltak kénytelenek vendégül látni ellenfeleiket. Ez a jövőben akár meg is változhat, a szabadkai stadion pályáján ugyanis komoly felújítási munkálatok vették kezdetüket, amelyeknek köszönhetően jelentősen megjavulnak mind a focisták, mind a Spartacus Atlétikai Klub atlétáinak edzési és versenyzési körülményei. A jelenleg is zajló felújítási munkálatokról Tóth Róberttől, a Stadion Kommunális Közvállalat igazgatójától tudtunk meg többet.

Tóth Róbert (Fotó: Benedek Miklós)

Tóth Róbert (Fotó: Benedek Miklós)

– A stadion felújításának első szakaszában a labdarúgópálya és a körülötte lévő atlétikai futópálya újul meg. Utóbbira 57 millió dinár áll a rendelkezésünkre. Ezt a szerbiai Ifjúsági és Sportminisztérium biztosítja számunkra. A focipálya felújítása 20 millió dinárba kerül, ebből 10 milliót tartományi forrásokból biztosítjuk, míg a munkálatok értékének másik felét Szabadka Város önkormányzata támogatja. A munkálatok augusztus elsején kezdődtek el, és a tervek szerint 105 napig tartanak majd. A munkálatok kivitelezője a helybeli SMB Gradnja. A cégnek gyakorlata van ilyen és ehhez hasonló pályák építésében. A munkálatok az eddigiek során jól haladtak – fogalmazott Tóth.

A tervek szerint a jövőben a lelátókat is felújítják (Fotó: Gergely Árpád)

A tervek szerint a jövőben a lelátókat is felújítják (Fotó: Gergely Árpád)

A stadion jelenleg leginkább egy építkezési területhez hasonlít, hisz a labdarúgópálya felső rétegét eltávolították, hogy azután újra feltöltsék, beépítsék az új öntöző- és vízelvezető-berendezést, hogy a pálya talaja megfeleljen az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA előírásainak. A pálya a felújítás végére új kapukat kap, és új kijelző is kerül a stadionba.

Mint ahogy arra utaltunk, a beruházásoknak köszönhetően az atlétikapálya is teljesen megújul, emellett az atléták és a női labdarúgóklub öltözőhelyiségeit is felújítják.

– A jelenleg is zajló beruházásokat követően, a terveink szerint a jövőben a lelátókat is felújítjuk, és a stadionunk a jelenlegihez képest egészen más körülmények között várja majd a látogatóit – mondta Tóth Róbert.