2024. április 19., péntek
MOTO GP

Nem rendezték meg a Moto GP versenyét

Hiába szerezte meg 2006 óta első kettős sikerét egy időmérőn a Ducati a Moto GP-ben, ez maradt az idei Brit Nagydíj utolsó eseménye, hiszen a Silverstone-ba vasárnapra megérkezett és szűnni nem akaró heves esőzés miatt a szervezők kénytelenek voltak teljes egészében törölni a versenyt. Bár a vihar elkerülésének reményében először még korábbra hozták a kezdési időpontot, végül négy és fél óra tanakodás után, a versenyzők többsége által is támogatva született meg az a döntés, miszerint egyik kategória futamát sem rendezik meg, és későbbi dátumra sem teszik át. 1980 óta most először töröltek egy nagydíjat a Moto GP-ben, akkor Ausztriában a havazás volt a kiváltó ok.

A döntésnek leginkább Marc Márquez örülhet, akinek immár eggyel kevesebb, hét versenyen át kell megőriznie tetemes, 59 pontos előnyét újabb világbajnoki címéhez.

Egy súlyos sérültje így is lett a silverstone-i hétvégének: szombaton a negyedik szabadedzésen a hirtelen megérkezett esőben több motoros is kicsúszott, és a kavicságyból elsétálni igyekvő Esteve Rabat jobb lábán háromszoros törést szenvedett, amikor Franco Morbidelli berepülő motorja eltalálta őt. Az Avintia Ducati versenyzőjét szombaton sikeresen megműtötték.