2024. április 17., szerda
KERÉKPÁROZÁS – VUELTA A ESPAÑA

Valverde újra a csúcson

Nem vicceltek az idei Vuelta szervezői, akik az versenynek már az első két napjára olyan szakaszokat terveztek be, amelyek során különbségek alakulhattak ki az összetett esélyesei között. A szombati málagai egyéni időfutamon az előzetesen is legnagyobb esélyesnek számító, többszörös ausztrál időfutambajnok Rohan Dennis (BMC) tekerte a legjobb időt a 8 kilométeres pályán, míg a gyengébben teljesítő emberek között volt például Vincenzo Nibali, Nairo Quintana, Thibaut Pinot vagy Rigoberto Urán – ők a győztesnél jóval több, mint fél perccel rosszabb időt mentek.

A vasárnap több alacsonyabb kategóriájú emelkedőt is hozott, s a cél egy emelkedő végén volt Caminito del Reyben. A válogatott emberekből álló hajrát a hegytetőn a veterán spanyol Alejandro Valverde bírta legjobban, a piros trikót pedig a szakaszmásodik Michał Kwiatkowski vette fel.

A nap legnagyobb meglepetésének az számított, hogy az első nap után vezető Dennis, valamint az ugyancsak BMC-s ausztrál Ritchie Porte és Nibali egyaránt egy kisebb leszakadó csoportban ért célba, súlyos percekkel a szakaszgyőztes után.

Ma a Mijas és Alhaurín de la Torre közti 178 kilométeres, lankás etap vár a mezőnyre.

Végeredmény, 1. szakasz (Málaga, 8 km, egyéni időfutam): 1. Rohan Dennis 9:39 perc, 2. Michał Kwiatkowski +6 mp, 3. Victor Campanaerts +7 mp, 4. Nélson Oliveira +17 mp, 5. Dylan van Baarle +20 mp stb. 2. szakasz (Marbella–Caminito del Rey, 163,5 km): 1. Alejandro Valverde 4:13:01 óra, 2. Kwiatkowski, 3. Laurens de Plus +3 mp, 4. Wilco Kelderman, 5. George Bennett a. i. stb. Az összetett állása (még 19 szakasz van hátra): 1. Kwiatkowski 4:22:40 óra, 2. Valverde +14 mp, 3. Kelderman +25 mp, 4. De Plus +28 mp, 5. Ion Izagirre +30 mp stb.