2024. március 28., csütörtök

Kultúra, barátság, egészség

Nyolcadik alkalommal szervezték meg a Kiskunhalas–Szabadka Barátság Kerékpártúrát

A kiskunhalasi kerékpárosok 2011 óta minden évben Szabadka Város napját megelőzően ellátogatnak Szabadkára. A halasi bringások szombaton immár nyolcadik alkalommal szervezték meg a Kiskunhalas–Szabadka Barátság Kerékpártúrát, amelynek során 235 kerékpáros kerekezett el a magyarországi településről Szabadkára. A kiskunhalasi csapat elé 35 szabadkai kerékpáros ment el Tompára, ahonnan immár 270-en érkeztek Szabadkára. A lelkes bicikliseket a Városháza dísztermében a város elöljárói fogadták.

Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy „akiket a szívük hajt Szabadkára, azokat a szabadkaiak csak szívből tudják köszönteni”. Beszédében a Barátság elnevezésű kerékpártúra jelentőségét hangsúlyozta, s azt kívánta a vendégeknek, hogy a jövőben még többen csatlakozzanak hozzájuk.

A bringások megérkeznek a szabadkai Városházához (Fotó: Sándor Zoltán)

A bringások megérkeznek a szabadkai Városházához (Fotó: Sándor Zoltán)

A Magyarországról érkezett kerékpárosok közt volt Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere is, aki köszöntőjében megköszönte a szabadkaiaknak a kiskunhalasiaknak nyújtott segítséget, külön kiemelve a Szabadkai Múzeumban nemrég megnyílt halasicsipke-kiállítást. A Kiskunhalasról Szabadkáig elkerekezők között volt továbbá Véh László, Tompa polgármestere, akárcsak Bányai Gábor országgyűlési képviselő is, utóbbi rövid beszédében a kerékpárutak fejlesztésének fontosságáról szólt.

Király Gábor, a kiskunhalasi kerékpárosok vezetője lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a 235 kerékpáros több megye mintegy harminc településéről érkezett, hangsúlyozva, hogy minden évben újabb és újabb résztvevők jelentkeznek a túrára. A túraszervező lelkesen szólt Szabadkáról, a város kinézetéről, a szecessziós épületekről, az itteni emberekről. Mint mondta, imádják ezt a várost, és nagy szeretettel járnak ide vissza, annál is inkább, mert nagyon sok barátjuk van itt, akik közül sokat éppen a kerékpártúrának köszönhetően szereztek. Szavai szerint a túra lényege, ahogyan a neve is mondja, a barátság és a barátkozás. Az úton 20–22 km/óránkénti sebességgel haladnak, többszöri pihenőt tartanak, mindez lehetőséget ad a beszélgetésre, a már létező barátságok elmélyítésére, s új barátságok kialakítására.

A magyarországi kerékpárosok elé kerekező szabadkai csapatot Péter László vezette. Lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a kiskunhalasiakhoz hasonlóan 2015 óta a szabadkaiak is minden májusban megteszik a két város közti oda-vissza összesen 90 kilométert kitevő távot. Idén minden várakozásukat felülmúlva, mintegy 200 szabadkai biciklizett Kiskunhalasra. Mint hangsúlyozta, ez azt bizonyítja, hogy sok szabadidős kerékpáros van Szabadkán.

A Kiskunhalasról érkezett kerékpárosok a szombati napot az egészséges életmód és barátkozás mellett a kultúrának szentelték. Szabadkai kirándulásuk során a magyarországi vendégek többek között látogatást tettek a felújított Zsinagógában, valamint a múzeumban megtekintették a halasi csipkének szentelt kiállítást.