2024. április 20., szombat
EURÓPA-LIGA

Gyors gólváltás utáni döntetlen

Nem sokáig tartott a Partizan öröme… (Fotó: Beta)

Nem sokáig tartott a Partizan öröme… (Fotó: Beta)

A tizenötszörös török bajnok Beşiktaş áll a belgrádi Partizan és az Európa-liga főtáblája között, a csütörtöki odavágót követően pedig elmondhatjuk, hogy még semmi sem dőlt el. A szerb együttes hazai pályán 1:1-es döntetlent játszott, a mérkőzés végig parázs hangulatban zajlott, mindezt bizonyítja a hét kiosztott sárga lap és a temérdek szabálytalanság. Zoran Mirković csapata a 14. percben szerezte meg a vezetést, miután Zakarić pontosan Gomes fejére ívelte a labdát. A szerb gárda azonban nem sokáig örülhetett, hiszen a középkezdést követően szinte azonnal egyenlített Arslan, lemásolva a Partizan akcióját. A gyors gólváltás után valószínűleg senki sem gondolta, hogy nem esik több találat, de a két együttes alig-alig jutott el az ellenfél kapujáig a későbbiekben. Mirković egyébként elégedetten nyilatkozott az összecsapásról, ám bevallotta, hogy rendkívül nehéz dolguk volt, folyamatos labdajáratásra szinte alig került sor. „Tudtuk, hogy nagy csapat ellen lépünk pályára, és azt is láthattuk, hogy egy pillanatnyi figyelmetlenség a vesztünket okozza. A kapott gól miatt nehezebb helyzetből várjuk a visszavágót, de ha lehetőség adódik előttünk, ki fogjuk használni” – mondta a Partizan vezetőedzője.

Şenol Güneş, a törökök trénere szintén tisztelettudóan beszélt a meccs után, de meggyőződése szerint a Beşiktaş saját közönsége előtt még jobban fog játszani, és kiharcolják az európai kupaszereplést. A selejtezősorozat utolsó mérkőzéseit jövő csütörtökön vívják.