2024. április 25., csütörtök

Zentáról neves designoldalak címlapjára

Rudics Mónika tervezőgrafikus sikereiről

A közelmúltban több neves designnal foglalkozó oldal is írt a magyarországi fejlesztésű Taktipo tipográfiai kártyajátékról, amelynek kidolgozásában Rudics Mónika zentai születésű grafikus tervezőművész, az egri Eszterházy Károly Egyetem végzős hallgatója is részt vett. A tehetséges zentai lány napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy már kicsi kora óta érdeklődött a rajzolás iránt.

– Ültem a televízió képernyője előtt és nem azért néztem a rajzfilmeket, mert ezek lekötöttek, hanem elsősorban azért, hogy lemásoljam a figurákat. A későbbiekben, általános  iskolásként, Balla Mátyás festőművészhez kezdtem el járni rajzórákra, s ő volt az, aki támogatott ebben – mesélte beszélgetésünk során, ezután a középfokú tanulmányait egy szegedi művészeti iskolában végezte el, majd pedig az egri egyetemre kezdett el járni, aminek a mesterképzését a minap végezte el. A Taktipónak igen szép hírverést sikerült csapniuk, mivel a Mónika és hallgatótársai által kidolgozott kártyajátékról a neves Dayline csomagolástervezéseket gyűjtő oldalon is írtak, s a Behance portfoliós közösségi oldalon is a kiemelt munkák közé került.

Valójában miért egyedi ez a projektum?

–  Ez egy olyan kártyajáték, amely a tipográfia alapszabályait segít megtanítani játékos módon, amelyből az egyetem támogatásával 250 példányt sikerült is kinyomtatni, s most promóciós anyagként a felvételizőknek és az egyetemen tanulóknak osztogatták a tanszéken. Maga a játék egy webes óra keretein belül készült volna, de mi igyekeztünk eltekinteni az internetes részétől. Kötelezően el kellett volna készítenünk a webes alapjait is, de ez egyelőre nem készült el, s volt arról is szó, hogy menő lenne applikációként is elkészíteni, de mi inkább grafikusként a projektum nyomtatott részére helyeztük a hangsúlyt.

Tavaly egy neves magyarországi borászat pályázatán a te munkádat választották ki a borászat egyik terméke címkéjének, s az első díjat is elnyerted ezzel. Honnan merült fel benned, hogy részt veszel a kiíráson és milyen érzés viszontlátni a munkádat a rangos borászat italán?

– Tanáraink szóltak, hogy részt kell vennünk ezen a pályázaton, amelyet először hirdettek meg országos szinten. Azelőtt csak a pécsiek pályázhattak, tavaly viszont a többi művészeti egyetem és főiskola hallgatóit is felkérték. Kötelező feladat volt, amelyet még a tanév elején le kellett adni, így a tervet még idehaza, a nyári szünidő alatt dolgoztam ki. Lényegében nem sokat hezitáltam, úgymond egy-ültömben elkészítettem. A Bogyólé elnevezés szinte adta magát, hogy ne azt a szokványos és elcsépelt szőlőmotívumot készítsem el, hanem különböző bogyókat rajzoljak meg. Nem volt más célom, csak az, hogy figyelemfelkeltő legyen mind színében, mind látványában, hogy az emberek a címkére tekintve azonnal megvásárolják az adott bort. A címke különlegessége egyébként az – s a William Pincészet szerencsére nyitott az ilyen technikákra – , hogy egy szitalakkal meg lett nyomva ez a címke, s ezért kidomborodik a mintázat. A bort egyébként 24 ezer példányban készítették el, ami nem nagy szám. Egyébként felbecsülhetetlen érzés volt, amikor a szegedi Novában a polcon megláttam a bort, s rajta a saját borcímkémet!

Mennyire követed a grafikai trendeket, illetve az utcákon látható reklámok, plakátok kidolgozottságát?

– Úgy gondolom, hogy elég jól kísérjük ezeket a grafikai és portfóliós oldalakat, s nagyon sokat inspirálódunk. Néha igyekszünk követni az itt található trendeket, de olykor el is tekintünk tőlük, s azért is mást akarunk csinálni.

Zentán járva, itt  mennyire tartod fejlettnek az itteni design, illetve reklámozási módszereket?

– Sajnos szerintem itt még nagyon gyermekcipőben tipeg ez a terület. Általában  amennyiben megemlítem, hogy tervezőgrafikus vagyok, akkor rögtön rávágják, hogy akkor biztosan szépen rajzolsz. Nos, igen, rajzzal kezdtem, de én úgy gondolom, hogy nem tudok rajzolni. A számítógépes grafika az teljesen más, s szerintem ez a jövő. Az animációé és a nyomtatott dolgoké. A festészet és a rajz szép dolog, de valljuk be őszintén, nem nagyon lehet belőle megélni. Egykoron én megpróbáltam felvételezni az Újvidéki Művészeti Akadémián, ma viszont már nagyon hálás vagyok, hogy nem vettek fel oda.

A Kepes Intézet kiállításán állítottad ki a szakdolgozatodat, ami úgyszintén nagy sikert aratott.

– Nekünk kell írni egy szakdolgozatot, meg ezenkívül egy munkával is elő kell rukkolni. Nálam ez a kettő nagyon szoros kapcsolatban állt egymással. A dolgozatomban az úgynevezett pop-up, térbeli könyvek (hajtogatós, vagy nyitogatós könyvek) történetét kutattam fel, s angol forrásokból építkeztem. Mivel nagyon fontos volt ennek a technikai hátterét is tanulmányozni, így el is készítettem egy ilyen könyvet, melynek készítése során úgyszintén a tipográfiából indultam ki. Nagyon kemény munka volt, nagyon sok papírt daraboltam és hajtogattam. Először is meg kellett találnom, hogy melyik is az a papírfajta, amelyen nem törik meg a festék, s egy matt, karcmentes fóliát is húzni kellett a papírra, hogy a betűk szépen kiemelkedjenek könyvből. Lényegében 15 tipográfiai alapszabály található a könyvben, melynek a címe Type Pop-Up lett. Nemrég láttam, hogy ezt is kiemelték a Behance-on található munkák közül, s ennek köszönhetően nagyon sokan érdeklődnek külföldről, hogy hol és miként is lehet megvásárolni. Mindenki azt várja, hogy kiadjam ezt a könyvet, de úgy gondolom, hogy eleget foglalkoztam vele, s így nem tudom, mi lesz a jövője ennek a kiadványnak. Most pihen a dolog.

Részt vettél az egyik ARC plakátkiállításon is….

– Abban az évben a kiállítás témája az volt, hogy miben is hisznek a kiállító művészek. Minden évben egy szövegrészletet is megadnak, amiből inspirálódhatunk, s volt egy olyan mondat, hogy hiszek egy országban, s hiszek több országban. Ez a mondat engemet megfogott a kettősség miatt. A kettős állampolgárság tematikájából merítettem, s plakátomon a magyar és a szerb koronát egymásba forgattam, s a kettő együtt tudott kiadni egy címerszerű dolgot, a plakát egyik oldalára magyarul írtam oda, hogy hiszek egy országban, a másik oldalra pedig cirill betűkkel, hogy Verujem u jednu državu. Ez persze irónia, hogy hiszek egy országban, amikor fejünk felett ott ez a kettősség. Ezt be is válogatták és kiállították óriásplakát formájában.

A közelmúltban több tragikomikumba forduló logópályázatot is kiírtak Magyarországon. Mire kell odafigyelni, hogy egy jó logóval rukkoljunk elő?

– Mi mindenképpen a konceptuális művészetet preferáljuk. Tehát mindig mindennek megvan a miértje. Hogy miért az a forma, miért az a szín, illetve szimbólum. Úgy gondolom, hogy egy művésznek nagyon tájékozottnak kell lennie, s ha például egy könyvtárnak készít logót, utána kell járnia, hogy felnőtt, vagy gyermekkönyvtárról van-e szó. Vagy mit képvisel a kocsma, amelyik a logót kéri, ki is a célközönsége stb. Lényeg az, hogy minél egyszerűbb legyen, mindenkit megragadjon és minél többet mondjon. És a legfontosabb az, hogy az a szimbólum bevésődjön az ember retinájába. S lényegében ugyanez a helyzet a plakátoknál is. A tervezőgrafikában az is lényeges, hogy hű képviselője legyek annak a plakátnak, amit én készítek. Legyen szó akár politikáról, vagy pedig egy koncertplakátról. Annak nem tudok jó plakátot készíteni, akit nem kedvelek. Én ezt mindenképpen előtérbe helyezem. Akkor jó a munka, amennyiben tudok azonosulni az adott üggyel.

Az egyetem után hogyan tovább? Vannak-e konkrét terveid, illetve álmaid, amelyeket meg szeretnél valósítani?

– Most így, az egyetem után, a nyáron kipihenem magamat, és ősszel felköltözök Budapestre, és ott keresek munkát. A kezdetekben valószínűleg egy stúdióban kezdem el a pályafutásomat, hosszútávon viszont egy saját stúdiót szeretnék indítani. Megálmodtam, hogy kialakítunk egy kis belső kört animációssal, fotóssal, webdesignerrel, én meg tervezőgrafikusként dolgoznék. Egy jó kis csapatot szeretnék kialakítani. Az út rögös, de hosszútávon sikerülni fog.