2024. március 29., péntek

Közösen a drogok ellen

Drogellenes ifjúsági tábort tartott Magyarkanizsán a Segítsük egymást, Vajdaság! civil szervezet

A Segítsük egymást, Vajdaság! civil szervezet a Bethlen Gábor Alap támogatásával augusztus közepén drogellenes ifjúsági tábort tartott Magyarkanizsán. A rendezvény elsődleges célja a megelőzés fontosságának hangsúlyozása volt, a szervezők ugyanakkor igyekeztek közösen megoldást találni a különösen veszélyeztetett korosztály problémáinak leküzdésére is.

– A háromnapos tábor során különféle előadásokat, kreatív fejlesztési programokat és kerekasztal-beszélgetéseket szerveztük a részt vevő 10 és 18 év közötti fiatalok számára azzal a céllal, hogy megismerjék a saját határaikat, a félelmeiket és ezáltal önmagukat is. Azt szerettük volna, ha a projektumunknak köszönhetően a fiatalok fejlődhetnek, és ezáltal elkerülhetik azt, hogy esetleg maguk is a drogok csapdájába essenek – hangsúlyozta Budincsevity Angéla, a tábor koordinátora, aki elmondta, a projektum létrejöttének hátterében a droghasználat megelőzése és a fiatalok védelme állt, ugyanis tapasztalataik szerint napjainkban egyre több olyan szintetikus anyag kerül forgalomba, amelyek számottevő veszélyt jelentenek a fiatalokra, ezért rendkívül fontos, hogy szakemberek bevonásával hívják fel a figyelmüket a rájuk leselkedő veszélyekre.

– Ennek a feladatnak különféle ismeretterjesztő előadásokkal kívánunk megfelelni, valamint olyan programokkal, amelyek hozzájárulnak a fiatalok személyiségének fejlesztéséhez, a közöttük kialakult együttműködés serkentéséhez, valamint a szabadidejük hasznos eltöltéséhez. A tevékenységünk elsősorban a helyi problémák megoldására irányul, ugyanis úgy véljük, nekünk mindenekelőtt a Magyarkanizsa község területén élő fiatalokra kell odafigyelnünk annak érdekében, hogy ne térjenek rossz útra – magyarázta Budincsevity Angéla, hozzátéve, a projektumukat a jövőben szélesebb körben is szeretnék népszerűsíteni, és szeretnének együttműködni különféle drogprevencióval foglalkozó szervezetekkel és intézményekkel is.

A tábor koordinátora végezetül köszöntet mondott a résztvevőknek, a szülőknek, a segítőknek, illetve mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a drogellenes ifjúsági tábor sikeres lebonyolításához és célkitűzéseik eredményes megvalósulásához.