Zűrzavaros, de geopolitikailag rendkívül fontos ország a csaknem kétszázmillió lakosú Pakisztán. Különösen Kína számára bír nagy jelentőséggel, de India, sőt az Egyesült Államok sem közömbös iránta.
A kiemelt figyelem ilyen hatalmak részéről egy kicsit sok. Különösen egy olyan régióban, ahol látványosan ütköznek Peking és Washington érdekei. Az atomfegyvereket is birtokló Újdelhi és Iszlámábád viszonya pedig – területi vitáik és korábbi háborúik miatt – ellenséges.
Ebből is látszik, hogy Pakisztánt irányítani egyáltalán nem könnyű. A 65 éves Imran Khan mégis vállalta a feladatot. Az általa 1996-ban alapított Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) pártnak előzőleg azért meg kellett nyerni a júliusi parlamenti választást.
A siker után az egykori krikettvilágbajnok Khan a múlt szombaton vette át hivatalát, majd azonnal harcot hirdetett a hazájában burjánzó korrupció ellen. A választási kampányban is ostorozta a jelenséget, ami hasznosnak bizonyult, mert tömegeket tudott maga mellé állítani.
Bár ellenfelei választási csalással gyanúsítják, a győzelmet valószínűleg karizmájának, ismertségének és politikai képességeinek köszönheti. No meg annak, hogy a gazdaság fellendítésével és több millió új munkahely létesítésével biztatta a szavazókat. A világ hatodik legnépesebb országának számító Pakisztánban ugyanis évente 1,3 millió fiatal jelenik meg a munkaerőpiacon. A közéjük tartozók tömegesen rá is voksoltak.
Persze mások is támogatták. Még a konzervatív, hithű muszlimok jó része is, akiket mintha már nem érdekelné, hogy Khan egykor igazi világfiként, luxuskörülmények között élt.
Győzelme után kilátásba helyezte a gazdaság gyengüléséért felelős állami intézmények reformját, továbbá az adócsalás elleni küzdelmet és a kereskedelmi kapcsolatok bővítését. Hadat üzent az adóelkerülésnek is, ami inkább szélmalomharc lesz, hiszen a lakosságnak legfeljebb fél százaléka (!) fizeti a köztartozásait.
A befolyó összegecske azonban elmegy az államadósság csökkentésére, de teljes egészében már arra sem elég. Hitelből pedig van bőven. Az utóbbi öt évben nyakló nélkül adósodott el boldog-boldogtalan, a cégektől kezdve az államig. Csakhogy a tartalékok elfogytak, és a költségvetés is deficites, így nincs miből visszafizetni a tartozások nagyobb részét.
Khannak egyéb radikális lépésekre is el kell szánnia magát, ha javítani akar a helyzeten. Ezek: az állami kiadások csökkentése, a súlyos adósságok lefaragása, a gazdaság stabilizálása, a kereskedelmi mérleg javítása (az export serkentésével) és pénzügyi támogatás biztosítása. Hitelt vagy Kína, vagy a Nemzetközi Valutaalap (washingtoni beleegyezéssel) folyósíthat.
Ha az új kormány halogatja a radikális változtatásokat, az államcsődöt kockáztatja.
A sürgős gazdasági, pénzügyi, kereskedelmi és költségvetési intézkedések mellett át kell értékelnie politikai kapcsolatait Kínával, legalábbis Washington jó ideje már erre próbálja rávenni, sőt rákényszeríteni az országot. A viszony emiatt meg is romlott (a nem eléggé szófogadó) Iszlámábád és a Fehér Ház között. Pedig a múltban Pakisztán kulcsfontosságú dél-ázsiai szövetségesként működött együtt az USA-val.
Az amerikai kormányzat azt szeretné, ha Pakisztán jelentősen lazítana kapcsolatain Kínával. Elfogadhatatlannak tartja ugyanis, hogy Iszlámábád egyre inkább kiszolgáltatja magát Pekingnek, amely 62 milliárd dollárt költene az Egy övezet, egy út (OBOR) globális kereskedelmi hálózatának részét képező Kína–Pakisztán gazdasági folyosó kiépítésébe. (Lényegében infrastrukturális beruházásokra, főként közlekedési és energetikai létesítményekre.). Ezzel mintegy azt is jelezni kívánja, hogy Pakisztánt az OBOR kiemelten fontos részének tartja. Okkal, hiszen a gazdasági folyosóval Kína összeköttetést nyitna Dél-Ázsia felé, s kijutna az Arab-tengerre.
A Kínával viaskodó USA már többször figyelmeztette Iszlámábádot, hogy ne erőltesse olyan látványosan a partnerséget Pekinggel. A pakisztániak jó része is tart attól, hogy a kínaiak túl nagy befolyáshoz jutnak az országban.
Iszlámábád egyelőre hajthatatlan. A szorosabb kapcsolat Kínával legalább két okból fontos számára: 1. a pénzügyi támogatás miatt, 2. így próbálja sakkban tartani az ősellenségként kezelt Indiát. Azt az országot, amellyel az USA stratégiai partnerséget kötött, hogy (Ausztrália és Japán mellett) bevonja a Kína-ellenes nyugati szövetségbe.
Washington ugyanis főellenségként kezeli Kínát és Oroszországot. Ezért a hozzájuk közeledőket igyekszik megrendszabályozni. A térségben épp most került sorra Irán, s kissé távolabb Törökország, amelyek szintén fontos állomását képezik az OBOR-nak, ráadásul összejátszanak az oroszokkal, sőt a Közel-Keleten is igyekeznek kiterjeszteni hatalmukat.
Pakisztán már korábban megtapasztalhatta Washington haragját. Az ország fizetőeszközét tavaly december óta – gyaníthatóan amerikai manipulációk miatt – például már négyszer értékelték le, s a rúpia árfolyama több mint 25 százalékkal gyengült a fontosabb nemzetközi devizákkal szemben. A pénzügyi rendszere tehát már jó ideje recseg-ropog, gazdasága pedig a Washington és Peking közötti konfliktus csataterévé vált.
Az új pakisztáni kormányfőnek ilyen körülmények között alighanem kevés ideje marad krikettezni. Más pályán kell immár bizonyítania és pontokat szereznie.
