2024. április 16., kedd

Továbbra is vita tárgya Jelačić bán szülőháza

Az egyik itt székelő egyesület nem akar kiköltözni

Josip Jelačić horvát bán péterváradi szülőházában most magánszemélyek élnek, a szerb és a horvát állam illetékesei tavaly megbeszélték, hogy ezt a kétemeletes sarokházat átengedik majd az itteni, horvát kisebbség, azaz a horvát művelődési szervezeteknek.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A szerb kormány félmillió eurót irányozott elő a ház megvásárlására, azaz az itt élők kielégítésére, a földszinten élő lakók azonban az előrelátott összegnél 100 ezer euróval többet kérnek, az egyik lakó pedig egyszerűen megmakacsolta magát, és bejelentette: nem hajlandó kiköltözni!

Az említett félmilliót már tavaly biztosította az állam, átutalták a ki- és beköltözési projektummal megbízott, Horvát Nemzeti Tanács számlájára. Az elképzelés megvalósításában aktívan részt vesz a 2003-ban alapított, péterváradi székhelyű Jelačić Horvát Művelődési Egyesület is. Ebben a szervezetben a Politika napilapnak elmondták, hogy a házban nemcsak művelődési, hanem turisztikai és gazdasági tartalmakat is kívánnak működtetni. A felső emeleten kialakítanának egy bánemlékszobát, a földszinten 280 négyzetméternyi, barokk stílusban megépített lakóterületről van szó, az emeleten egy kovácsoltvas-korláttal ellátott terasszal rendelkező, nagyjából 60 négyzetméteres lakás van. Itt található az emléktábla is: 1801. október 16-án itt született a híres bán felirattal. Ezt a lakást már sikerült megvenni 130 ezer euróért, a földszinten élők azonban időközben megváltoztatták követeléseiket, felemelték az árat 300 ezerről 410 ezer euróra. Azzal magyarázták követelésüket, hogy a kezdeti megállapodás óta eltelt időszakban megnövekedtek az árak az ingatlanpiacon, és hogy az itt lévő épületek homlokzatait az önkormányzat újjáépítteti, tekintettel az Újvidék Európa Kulturális Fővárosa 2021-ben címre. A szerb kormány engedett a követelésnek, és további 100 ezer eurót hagyott jóvá a vásárlásra. Jelačić bán szülőházában székel a Frano Štefanović nevét viselő horvát tanügyi egyesület, amelynek elnöke – egy vajdasági horvát ember – behordta ide dolgait, és nem hajlandó kiköltözni. Ő azt nyilatkozta a Politika lap újságírójának, hogy csak az után fog kiköltözni innen, miután a bírósági döntés erre rákényszeríti. Ivan Karačić, a tanügyi egyesület elnöke, és egyben a HNT tagja azt állítja, hogy a történelmi értékű ház megvásárlása nem történik nyilvános és transzparens módon, tanácstagként nagyon szeretné tudni, hogy pontosan hogyan lett elköltve a szerb kormány 600 ezer eurója!

A szóban forgó ház hat évvel ezelőtt átfogó tatarozáson esett át, a Belgrádi utca mentén áll.