2024. április 19., péntek

A falu ünnepe

Kétnapos rendezvénysorozat az Új kenyér ünnepén Zentagunarason

Zentagunarason a hétvégén fog sor kerülni a XVII. Újkenyér-ünnepre. Ez a kétnapos rendezvénysorozat a falu legjelentősebb történése, amit 2002 óta rendszeresen megtartanak és egyben ez a falunap is.

Sipos Hajnalka, a zentagunarasi helyi közösség végrehajtó bizottságának elnöke (Lakatos János felvétele)

Sipos Hajnalka, a zentagunarasi helyi közösség végrehajtó bizottságának elnöke (Lakatos János felvétele)

Azért pont ezt a napot választották a falu napjának, mert Zentagunarason főként mezőgazdasággal foglalkoznak, és a kenyérnek mindig is nagy jelentősége volt, számolt be lapunknak Sipos Hajnalka, a zentagunarasi helyi közösség végrehajtó bizottságának elnöke. Kezdetben csak művelődési műsort szerveztek, majd ez kibővült a főzőversennyel, s végül kétnapos rendezvénysorozattá nőtte ki magát. Az első nap idén is a sporté és az ifjúságé, mondta Sipos.

– Lesz labdarúgás, melyben több kategóriában küzdenek meg egymással a csapatok. Emellett lesznek kosárlabda-mérkőzések is, a csapatok helybeliek, de a környező településekről is érkeznek szép számban. Néhány éve kezdődtek az Újkenyeres játékok határok nélkül. Ez az ifjúsági szervezet programja, amelyre 5–7 fős csapatok jelentkezését várják. Idén igen értékes nyereményeket lehet nyerni, többek között fürdőbelépőket és ajándékcsomagokat. Időközben lesz kangoo, köredzés és zumba, ami főként a hölgyeket vonzza, és igen népes szokott lenni. Este buli, elsőként DJ Muki lép fel, majd a Freak Out zenekar koncertje következik – mondta el az elnök, majd azzal folytatta, hogy a vasárnap igen tartalmas nap lesz, már délelőtt 11 órakor kezdődik a főzőverseny.

– Még lehet nevezni a főzőversenyre, amelyen az idén is birkahúsból készülnek majd a paprikások. Erre a tájra egykoron a birkatenyésztés volt jellemző, ezért döntöttünk a birkapaprikás mellett. 14 órakor nyílik a kézimunka-kiállítás a kultúrotthonban, s ezzel egy időben kezdődik a kézműves vásár a színpad melletti téren. A kézművesek ingyenesen árusíthatják a portékájukat, a lényeg, hogy minél tömegesebb legyen. A tanítónők idén is megszervezik a játszóutcát, ahol sok érdekes ügyességi feladatot kell megoldania a gyerekeknek. Itt garasokat gyűjthetnek, amit később ajándékokra tudnak beváltani. Újdonság lesz az íjászbemutató, amit a bajsai Testvériség-Egység Művelődési Egyesület íjkészítői fognak tartani. Testvértelepülésünkről, Kárászról is jönnek hozzánk vendégek, ők borkóstolót fognak tartani. Lesz kocsikázás a falu területén, a női szervezet pedig frissen sült lángossal várja a vendégeket. Idén a jubiláló véradók ünnepsége is az Újkenyér-napok keretén belül lesz, és a Vöröskereszttel közösen tartjuk. Fél hatkor kezdődik a művelődési műsor, amelyen több, mint 10 művelődési egyesület fog fellépni.

A hazai fellépők mellett lesznek horvátországi és magyarországi vendégek is. Az idén a kenyérszentelésre nem a templomban, hanem a nyári színpadon fog sor kerülni 19 órakor. Ugyancsak újdonság, hogy a helyszínen vásárolható lesz birka- és marhapörkölt. Korábban erre nem volt lehetőség, de igény lett volt rá. Egy adag 250 dinár lesz, és az ételjegyeket elővételben is meg lehet vásárolni a helyi közösségben és a gazdakör irodájában. A polgármesteri köszöntő és az ünnepi beszédek 20 órakor kezdődnek, este pedig koncertekkel várjuk a vendégeinket, fellép Berecki Zoltán, majd Žarko Pribaković. A nap utcabállal zárul, amelyen a Homokóra együttes fog fellépni – számolt be az elnök.

Az idei Újkenyér-napok fő támogatói a tartományi kisebbségi titkárság és Topolya község önkormányzata. Mellettük számos vállalkozó, főként helyi vállalkozó támogatja a rendezvényt, tudtuk meg Sipostól, aki külön kiemelte, hogy sok helyi lakos munkájával járul hozzá a rendezvénysorozat létrejöttéhez. Ez épp annyira fontos a rendezvény szempontjából, mint az anyagi támogatás – fogalmazott az elnök.